csütörtök, október 22, 2009

Kozmikus utazás

Túl a hatoson



Ilyenkor úgy érzem nincsenek terheim. Ott maradtak. letettem őket. Persze aztán pár óra alatt magamra szedem újra. Mi lesz holnap, tanulnom kell, mit főzzek téma....
Ilyenkor derül ki az, hogy mennyi értékes és különleges ember van körülöttem.
Ilyenkor derül ki az, hogy valójában nem kell ahhoz valakit a szó szoros értelmében ismernem azért, hogy őszintén szeretettel tudjam átölelni, igazából a szívemmel és nem csak a karjaimmal. "Ismeretlen" emberek és közöttem nincsen távolság. Úgy érzem az útjaink összeérnek ilyenkor és amikor egyedül jársz egy úton, ami nem is olyan könnyű, jó érzés egy ismerős idegennel találkozni, aki megért, aki átölel. Ez történik egy-egy ilyen elvonuláson. Íme a szívemben és a lelkemben tomboló érzelmek.
Ez a rajz beszéljen helyettem a továbbiakban.


Szeretni jó, ölelni jó, bárcsak így maradna már.
A testi érzetek illetően baromi fo@ul érzem magam. Fáj, szúr, hasogat, csikar, hányingerel, majd elalszom, mintha kikakk volna.

kedd, október 20, 2009

Képlet

Üzenetek felénk érkezhetnek alkotókon, rendezők sugallatain, ezáltal filmeken keresztül is. A legtöbb ilyen témájú film, valódi üzenet.
Például ez is. Nicholas Cage főszereplésével a KÉPLET c. film, amely az IGAZSÁG. Lehet, hogy az én igazságom, de azért megosztom.

Ez lesz. Aki meghallja a hívószót, felemelkedik. Ott a lét ugyanilyen természetes, magától értetődően elfogadható, elemi létezés. Egy másik helyen. Szeretteinktől távol, mégis ugyanott. Mindenki figyeljen befelé.

Az űrhajóval való távozás, lehet a felemelkedés szimbóluma.
A hívószó meghallása a suttogóktól, képletesen lehet a hit, önmagadban, illetve valódi suttogásról is lehet szó.

A filmben az üzeneteket suttogásnak hívják, pont úgy, ahogy velem és "halló"társaimmal történik.
A Plejádokat is említik.
Az űrlények pont olyanok, mint ahogy én láttam eleinte Auront.
A film, analógia, olykor el kell vonatkoztatni a látottaktól, mint amikor a sorok között kell olvasni.

Szerintem döbbenet. Ez történik velem is.

A két link ahol két részletben megnézhető.

http://videoembedder.now.im/megaupload.php?did=IJ91C6BL
http://videoembedder.now.im/megaupload.php?did=M1CT4017

Ha nincs kedved másolgatni, akkor nézd meg moziban.:-)
De van egy másik módja, így olcsóbb lesz.
Lépésenként:

1. regisztrálj a www.netmozi.com oldalon. Ne ijedj meg, nagyon egyszerű, flottul megy, azonnal működik és már mozizhatsz is.És ez nem a reklám helye,csupán a filmet ajánlgatom.

2. Jelentkezz be.

3. Katt a keresés gombra.Írd be, hogy képlet.

4. A kidobott linkre, azaz a film címére kattints.

5.Kijön a film saját oldala a netmozin, ahol több lehetőség közül választhatsz. Amit én ajánlok, az a két előbb látott link, azaz a http://videoembedder.now.im/megaupload.php?did=IJ91C6BL
http://videoembedder.now.im/megaupload.php?did=M1CT4017.
Az első a cd1, a másik a cd2.

6. Az első cd megnyitása:katt a linkre. Beugrik egy oldal, aminek a jobb sarkában látod a belépő kódot, azaz "ENTER THIS", mellett van egy három betűből és egy számból álló kód. Másold be mellé oda, hogy "HERE", majd katt a View on Megavideo
feliratra, NE A DOWNLOAD FILE-ra!!!!
Ügyelj a nagy és kisbetűkre.

7. Felpattan egy új ablak, katt középen a piros PLAY jelre.

8.Amikor zöldre változott katt rá mégegyszer.

9. Már megy is, kivéve ha sokan vannak az oldalon, mert akkor sokáig pufferel.

10. Ha vége a cd2-est ugyanígy kell megnyitni.

Pár kattintás az egész ne ijedj meg a sok vázlatponttól, hamar megy.

Jó mozizást.
A film után esetleg írnátok véleményeket? Megköszönném.

kedd, október 13, 2009

Sziasztok

Sziasztok,
rengeteg olvasnivalótok lesz. Tekerjétek le az oldalt és kezdjétek onnan, hogy "Auron?"


Köszönöm, hogy itt vagy.

Milyennek érzem Auront?

Feltűnően nagy és kék szemek.
Aranyszőke vagy arany színű haj.
Keskeny száj.
Csillag jel van a ruháján.
Közelsége szédítő.
Fizikailag megérinthetetlen.


A térugrás elmélete Aurontól

Betolódás a magba nagy sebességgel. Az erőt nagy kvantumú fényhullám adja. Mint az ősrobbanás ereje, csak lokalizáltan. Nagy erejű forgás. Célállomás. A kapu a másik végére kerül, visssza az indullópontig. Mi rezgésünkkel vagyunk jelen.

Auron üzenete Diana hercegnőről

Ez sem mostani...

Jézusi szellem, Jézusi szív. A Föld egy emberöltőjében egy ilyen lény születik. Benne működik az összes földi lény szeretete. Szeretetre való képesség. Adás és befogadás. Ezért van az, hogy mindenkit szeretett és mindenki szerette. Minden ember szeretetének esszenciája. Sorsa egy felvállalt sors, mint bárki másé. Pompa és bánat. Mi ez ha nem Jézusi Szellem? Kellenek a Megváltók, akik helyetted halnak meg, hogy te tovább dolgozhass, tovább tanulhass. Szentté vált a Fényben és ez hamarosan berezeg a fizikai síkba is. Szentté avatják és a többi dimenzióban is segít. Most is segít. Hívhatod Mesternek is. Teréz Anya a segítője volt. Diana tisztelettel és alázattal tekintett rá. Teréz Anya tudta, hogy Diana valójában Mester, aki felvállalta a többi ember szenvedését, és mindenki szívével tudott szeretni. Hatalmas erő. Hamar távozott, mert más dolga nem volt a fizikai síkon. Odaátról segít. Újjászületése később fog bekövetkezni. Ha szükség lesz rá.

Auron üzenete

Ez már egy nehezebb terület. A második kötetben lett volna, vagy lesz benne. Ez időrendileg az előző bejegyzés elé való. Igazából ő elköszönt csak én nem figyeltem rá eléggé.
AURON ÜZENETEI II.
Üzenet egy magasabb síkról,
ahová felérhetsz, te magad is, csak akarnod kell!
Megmutatkozások, jövendőmondások, tulajdonképpeni tények, tevékenységek, megtehető és nem megtehető feladatok, emocionális várakozások, félelmek, féltékenységek, féltések, próbatételek, találkozások, döbbenetek, fejtörők, rögeszmék, megfontolások, megtapasztalások, végül hit, rábeszélés, célba érés
1. A félelem és az EGO
Szeretted volna, megkaptad. Aztán nem tudtál vele mit kezdeni. A félelem győzött. Nem tudta sarokba szorítani senki és semmi. A félelem az Úr feletted. De miért? Mi is az, amitől félsz? Még megfogalmazni sem tudod. Majd én segítek. A félelemnek két oka lehet. Félhetsz attól, hogy amin keresztül mész fájni fog. Félhetsz attól, hogy az, amin keresztülmész, olyat eredményez, ami fájni fog. Nézzük ezeket meg közelebbről. Amikor valami bekövetkezik, amikor döntés előtt állsz, nem tudod, mit tegyél, azért mert félsz. Félsz, ne mersz belekezdeni, mert félsz attól, hogy nem lesz mit enned, hogy nem lesz hol laknod, hogy elhagy a társad, hogy elfordulnak tőled a barátaid. Pedig, ahogy azt már elmondtam neked, a környezeted úgy alakul, ahogyan te alakítod. A belül megindult nagy változások, a külső körülmények a neked legmegfelelőbbre alakulnak. Csak kérd! „Legyen minden úgy, ahogy nekem a legjobb. Nekem és a környezetemnek! Legyen minden olyan, hogy ne ártsak magamnak és ne ártsak a környezetemnek sem!” Ez egy úgynevezett univerzális csodamondat. Ez a hit egyik alappillére. A válladról leteszed a súlyt, amit eddig cipeltél és más viszi helyetted. Egy olyasvalaki viszi tovább, akinek ez a feladata. Ő maga ezt vállalta. Ne érezd magad ettől rosszul. Tedd le bátran! Az élet a Föld nevű bolygón egy bizonyos megközelítésből nagyon egyszerű, viszont a másik irányból nézve összetett. Ez a ellentétek egyik egyszerű, de nem lényegtelen alappillére.
Térjünk vissza a félelemre. A félelem másik fajtája az, amikor a végeredménytől félsz. Lássunk csak példákat. A legegyszerűbb a haláltól félned. Miért? Azért, mert az a legismeretlenebb számodra. Az emberek között sokan vannak már, akik nem félnek a haláltól, mert úgy érzik, hogy amikor itt az ideje, elkerülhetetlen. Senkit nem kímél, elfogadják, hogy ez az élet rendje. A többség egy olyan hitben él, hogy elkerülhető. Tudnotok kell, hogy a halál nem kerülhető el, viszont könnyíthető, fájdalommentessé tehető, elfogadhatóvá tehető, megemészthető, megismerhető.
Lássunk most mindent az emberek szemszögéből. Te úgy érzed, hogy a létezés csúcsán állsz. Persze sokan vagytok, akik szellemi tanokkal foglalkozva, egészen biztosan állítjátok, egészen biztosan tudjátok, hogy ti csak egy vagytok a sokféle létezés között, és vannak sokkal magasabb szellemi szinten lévő lények, akik akár köztetek is élhetnek, ti mégsem veszitek őket észre, csak az emberiség bizonyos százaléka. Ez rendben is van. De tudatotokat mégsem tudjátok saját magatok fölé helyezni, nem tudtok más fejével gondolkodni, nem tudtok más szemével látni. Mi, ezen a szinten tudjuk ezeket. Tudjátok miért? Mert egy valami hiányzik belőlünk, egy olyan dolog, ami bennetek megvan, és ez nem más, mint az EGO. Egoizmus, én központúság, saját magam magasztalása, legfelülre helyezése, az ÉN feltétlen elfogadása, amit ÉN mondok, az úgy is van, amit ÉN hiszek, az úgy is van. Amikor az EGO-n felül tudsz kerekedni, akkor tör elő az igazi természeted. Az egoizmus tudod mit jelent? Önzőséget. Ne a szó negatív értelmét vedd alapul. Ne a mással szembeni önzőségre gondolj. Gondolj az önmagaddal szembeni önzőségre. Az EGO-d is te vagy, az EGO és te egyek vagytok. Hogyan tudnád levetkőzni önmagad?- kérdezed. A megoldás, a válasz egyszerű. Önmagadban van elrejtve, sajnos nagyon mélyen. Az EGO az agyban lakozik. Az érzelmek a szívben. Amikor az egódat félreteszed, akkor a szívedre hallgatsz. Ez nem azt jelenti, hogy cselekedj ésszerűtlen dolgokat, tudnod kell a határt felismerned. Hallgass a szívedre és tedd félre az egódat! Két fogalmat kell tudnod megkülönböztetni: szív, ego.
Az ego az agyban lakik. Az agyaddal bírálod felül azt, amit a szíved diktál. A szíveddel érzel. Érezni a legegyszerűbb. Önmagadhoz legőszintébb csak a szíveden át lehetsz. Tehát a szív az érzelem, az ész az ego. Az eszeddel kell tudnod racionálisan gondolkodnod, úgy, hogy az érzelmi jelzéseket elsőként vedd figyelembe. Ha érzed, hogy valami rossz neked, természetesen ne tedd meg. A helyes döntést az egód hozta. Ha valamiről úgy érzed, hogy jó neked, tedd meg és az egódat ne vedd elő. Itt is az egyik

2. A halálfélelemről
Tulajdonképpen azt kérdezed, hogy „Mi is a HALÁL?”. Én erre azt válaszolom, hogy nem más, mint egy állapotváltozás. Fogadd el és megelőlegezve a bizalmat, hidd el nekem, hogy természetes állapotod az a másik világ is, ugyanúgy, ahogy a mostani, fizikai síknak nevezett dimenzió. A jelenlegi szférában, van egy tested. Ez egy számotokra látható tartomány. Kezetekkel megfogható szilárd anyag. Képes fájdalomra, képes a gyönyör érzetének tapasztalására, képest vérezni, kínlódni. Nevetsz, ha megcsiklandoznak és sírsz, ha bántanak. A tested a legfontosabb érzékszerved. Persze van szemed, orrod, füled, bőröd, amivel érzel, de ha belegondolsz, akkor az egész tested egy nagy receptor. Egész életedben arra fókuszálsz, hogy ne érje fájdalom, sérülés. Keresed azokat a tapasztalásokat, amik jólesőek a számodra. Miközben élsz, a testi érzeteid alapján rangsorolod a veled megtörténő érezhető dolgokat. Most megcsókoltak, jól esett, jól érzem magam. Most megégettem magam a vasalóval, fájt, most egy nagy hólyag van az égés helyén, nem érzed jól magad, hiszen fájdalmad van. Az emberek egy bizonyos rétege képes az érzeteit belülre fókuszálni. Eltudod azt képzelni, hogy egy helyben ülsz egy szobában, ahol csend van, tökéletes csend és te önmagadnak teremtesz meg egy olyan belső világot, egy olyan belső érzetet, amitől jól érzed magad és jóleső simogatást érzel a bőrödön, anélkül, hogy bárki is megérintett volna? Ez a meditáció. Fontos lenne megtanulnod, hogy az örömök, nem kizárólag kívülről érhetőek el. Hányszor érezted magad is, hogy mindened van, mégsem elég? Miért nem? Mert nem jó helyen keresed. Te magad ösztönösen keresed azt az állapotot, aki valójában te magad vagy. Ezt csakis belül találod majd kielégítőnek. Próbáld ki és higgy abban, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb és boldogabb leszel. Mi is a meditáció? Milyen egy jó meditáció? Egy olyan helyzetbe képzeled magad, ami számodra megnyugtató. Egy adott helyszín vagy állapot vizualizálása, amelyben te a legjobban érzed magad. Ez a legegyszerűbb meditáció. Persze megtanulhatsz könyvekből vagy hanganyagokból irányított meditációkat, azok is kiválóak, de hidd el, az ellazulás és önmagadba figyelés egyedül is menni fog, hiszen azt, hogy neked mi a legjobb, legmegnyugtatóbb, csakis kizárólag te tudod.
Hogy jön ide a halálfélelem.? Amikor átmész a másik világba, leveted a testedet. Se jó érzetek, se kellemetlen érzetek. Nincsen gyönyör és nincsen fájdalom. Az állapot, amibe kerülsz, megnyugtatóbb, mint a mostani. Leveted a terhedet, leveted a ruhát, amit viseltél és megszabadulsz. Mi marad? Az az állapot marad, amit itt a fizikai síkon a meditációkkal gyakoroltál. Ismerős állapot lesz. Valójában nem is a haláltól félsz, mert elfogadtad feltételezem, hogy egy természetes, ismerős állapotba fogsz kerülni. Lássuk csak, mi is a halálfélelem.
 Azért félsz, mert nem tudod, hogy mikor következik be. Tehát nem a haláltól félsz, csak a MIKOR-tól, a kiszámíthatatlan időtől, hogy mennyi van még hátra, mit kell befejeznem, mit kell még látnom, vagy megtennem.
 Azért félsz, mert nem tudod, hogy hogyan fog megtörténni. Autóbaleset? Betegség? Áramütés? Öregségben? Fiatalon? Ez mind a kiszámíthatatlanságtól való félelelem, nem pedig a haláltól való félelem.
 Azért félsz, mert nem tudod, hogy hol fog megtörténni. Otthon? Kórházban? Utcán? Áruházban? Itt megint nem a halál állapotától félsz, hanem ismét a kiszámíthatatlanságtól.
 Azért félsz, mert nem tudod, hogy mit hagysz magad után. Titkokat? Kisgyerekeket? Szüleidet? Úgyvan! Látom érted. Kiszámíthatatlanság, nem pedig a halál tényétől való félelem.
 Mikor? Hogyan? Hol? Mit hagyok itt?
 Ezek a kérdések az egódé, nem a lelkedé. Ezek a kérdések, csak most fontosak. Amikor ott leszel, nem számítanak már. Az állapotot, már most elfogadtad, ott kétséged sem lesz már.




3. A spirituális tévelygésekről és a hatalomvágyról

Téged biztosan még mindig az érdekel, hogy ki vagyok én és mit keresek itt? Még azt sem tudod, hogy te miért vagy itt és mi a dolgod. Én azért vagyok itt, hogy megmutassam neked azt az utat, amelyik önmagadhoz elvezet, a te saját valódhoz, a saját valóságodhoz. A valóság mindenki számára ugyanaz, de megjelenési formája változik. Ebből az lenne a tanulság, hogy megértsd, hogy amiben te hiszel, az ugyanúgy igaz, mint az, amiben a másik hisz. Felesleges a másik emberre erőltetned a meggyőződéseidet, a tapasztalataidat. Ha megérzik eredetiségedet, könnyedségedet, hitelességedet, önmaguktól állnak majd mögéd és hited egy lesz az ő hitükkel. Mindenki az igazságot keresi, mindenki visszavágyik az EREDŐ JÓSÁGHOZ, az EGYSÉGHEZ, a NAGY EGYSÉGTUDATOSSÁGHOZ, a HATALOMHOZ. Ez utóbbit a földi síkon sok ember keresi, sőt hajszolja. Mi a hatalom? Vezető pozíció? Munkahelyen? Családban? Emberek között? Ember és egy rovar viszonyában? Ki mondja meg neked, hogy van-e hatalmad? Senki! Te gondolhatod magadról azt, hogy van hatalmad mások felett, holott ez nem igaz. Te gondolhatod úgy, hogy a beosztottad a te hatalmad alatt áll. Pedig, a valóságban a hatalom egyetlen nagy energiában létezik, és ez nem más, mint a nagy ősi hatalom, a tudat hatalma, ami az összefogott egységben és az eredő energiában rejlik. Ez a hatalom. Hatalmasság. Nem szabad összekeverni a hatalmat, az uralomvággyal, az uralkodási kényszerrel és rögeszmével. Bárhol légy, mindig úgy élj, hogy hatalmas sosem lehetsz addig, amíg te is csak egy vagy a sokaságból, akin erre a bolygóra születve dolgoznak önmagukért. Itt mindenki a saját útját járja, mindenki magáért él és munkálkodik a sorsán. Mindenki magáért van, keresi az útját. Azért, mert neked több pénzed van, mint a másiknak egy jó állásból adódóan, attól még nincs hatalmad a másik felett. Azért, mert te főnök vagy, ő pedig a beosztottad, még nem azt jelenti, hogy felette állsz. Pontosan egymás mellett álltok, ugyanoda tartotok, a cél ugyanaz. Tudod mi az érdekes? Nincs első befutó, nincs második és harmadik helyezett, nincs utolsó. A verseny örökkön-örökké tart, folyamatosan érkeznek az emberek a célba. Nincsenek győztesek és nincsenek vesztesek. Ha valami nem sikerül, akkor is célba érsz és a te nagy segítséged az, hogy újra és újra benevezhetsz a versenybe. Örök körforgás. Minden ember egymás mellett versenyzik és nem egymás ellen. Nincs hatalmasabb és nincs kisebb. Bizonyos embereknek könnyebb a verseny, ők kapják a több támogatást a célba jutáshoz. Az előnyökért ő maguk dolgoztak meg, megérdemelt előnyök, sosem szabad irigykedni. Minden okkal történik. Nincsenek véletlenek. Ugye már ezt nem kell magyarázni, nem kell bizonygatni. Az első kötet alaptörvényeit elfogadtad, bízom, benne, ezért van a kezedben most ez a könyv. Tehát, amikor azt érzed, hogy te valaki más felett állsz, gondolj arra, hogy egymás mellett álltok és ugyanazért küzdötök, magatokért. A másikat, ha nem lököd odébb, akkor is győztes leszel, de nem vele szemben, hanem magadat legyőzve, átküzdve magad a feladatokon, legyőzve önmagadat, a verseny végén dobogóra állhatsz. A többi ember is ott fog állni, ugyanazon a dobogón. Lesznek ismerősök, akikről tudni fogod, hogy segítettek neked, még akkor is, amikor úgy érezted, hogy rosszat akartak neked. Az is a te segítségedre volt.
A Föld, és minden teremtménye, minden növénye az emberekért van és minden ember a növényekért és a teremtményekért van. Mindenki mindenkiért. Föld és a hátán hordott lények, tárgyak, állapotok. Minden érted van, igyekezz minden segítséget igénybe venni.

4. Önbizalomhiány, félreértett érzelmek, segítségnyújtás, eredmények, feljutás, netováció

Megsimogatlak, te érzed és kételkedsz. Félsz elfogadni a szeretetet. Mert akkor viszonozni kell. Minden dolognak, ami sikertelen, a félelem az oka. Jegyezd meg jól, amit most mondok. A falakat te építed magad köré. Amikor bizonyos dolgokban körülbástyázod magad, nem a dolgokat zárod ki, hiszen azok továbbra is léteznek, hanem magadat zárod el a lehetőségek elől. A lehetőség egy út a fejlődéshez. A falakon át nem látod a segítő kezeket. Ugyan a félelmeidet sem látod, de a legfontosabb mégis az, hogy szembenézz azzal, amit nem akarsz látni, mert olykor azok a dolgok hozzák meg a legnagyobb változást számodra, amitől nem várod. Amikor valamit nem mersz elfogadni, mert félsz, az abból ered, hogy nem bízol önmnagadban és ha önmagadban sem hiszel, hogyan hihetnél másokban? Ha egy anya elhagyja gyermekét, az a gyerek, többé nem tud hinni. Se önbizalma, se reménye.

A feladatod:
Lejöttünk hozzád, én szólok most Asthar. Megkerestünk. Gyermekkorod óta jelen vagyunk és figyelünk. Sok munkánk van benned, mert a leszületésed előtt te vállaltad. Nem kényszerítünk, csak kitartunk melletted, mert ezt kérted. Miért félsz tőlünk? Miért félsz magadtól? Egyek vagyunk. Egy a dolgunk egy a célunk. Kedves! Bízz! Segítünk! Veled vagyunk. Hatalmas a tét és a te feladatod. Repülnöd kell, felfelé törekedned. A csatorna újra megnyílt. Érezned kell! A bőrödön a hideg én vagyok. Az aurádban vagyok, a rezgéseink eggyé válnak ilyenkor. Ez az ún. egy csatornára kerülés. Bízz abban, hogy amit írsz tőlem jön és érezni fogod a változást. Kedvesek a gyerekeid. Sok a feladat. Auron a jobbkezem és legfőbb segítőm. A te közvetlen mestered. Bizonyos embercsoportok tanítója. Családonként általában egy ilyen tanító van jelen. A te feladatod az, hogy a családodban és a környezetedben élőknek segíts mi általunk. Cél a feljutás, a repülés. Megkönnyebbülés. Mi ezért vagyunk most itt. Körülbelül 20 éve vagyunk minden pillanatban melletted. Álmaidban üzentünk, de te féltél. Tudom, hogy most is félsz és hited nem teljes, de érzem, hogy nyitott vagy és fejlődni akarsz, tudom, hogy feltétel nélkül teszed a dolgod, csak még mindig a szilárd kézzel fogható bizonyítékokra vágysz, az adná meg a teljes hitet. Vonatkoztass el végre! Higgy magadban végre. Önmagad számára te vagy a fő forrás, a hiteles tanácsadó. Szép a világod és szépek az érzelmeid. Szép vagy belül, de sérülékeny és sokat kell tanulnod. Égi Testvéreid, azaz A Galaktikus Testvériség Hatalmasságainak Konföderációja veled van, veletek vagyunk. A földi sík és az égi sík hamarosan eggyé válik, pont olyan lesz, mint amilyen eredetileg is volt. Nehéz a te valóságodat a mi valóságunkba átvinni, amit érzel az a valóság. Amikor minket érzel, az is valódi igaz? Az érzelmeid Auronnal szemben elértek egy olyan határt, ami gátol téged az előrehaladásban. Az erős szeretet a szerelemmel ugyanolyan szintű rezgés. Ezt elfogadom. A gondolataid, amik hozzá társulnak, nem helyesek, kérlek ezen gondolkodj el és változtass. Tudom földi felfogással nem helytelen,de kevésbé látod reálisan az üzeneteket. Félreveztető lehet.
Most elmegyek.

Auron: Végtelenül szeretlek. Ez a szeretet a teljes elfogadásról szól. Ami neked szerelem, az nekem nem több, mint a feltétel nélküli elfogadás. Csak tudom, hogy szeretlek. Nálunk ez természetes, hogy szeretjük egymást, feltétel nélkül elfogadjuk. Nem kell bizonygatni nem kell feltételeket szabnunk. Furcsa ez számunkra, hogy érzed, hogy szeretlek, te is szeretsz, viszont folyton bizonyítékot keresel és folyton bizonygatni akarsz. Erre nincs szükség a mi világunkban.

Én törtem magam, persze nem volt megerőltető. A te szabad akaratod ellen nem tehetek semmit. Amikor azt mondtam, hogy haragszom, az egy értetlenséget jelentett, hogy nem értem azt, hogy miért nem tudtad feltétel nélkül elfogadni azt, amit adni akarok, hiszen kérted. Megengedted. Viszont szeretlek, azaz feltétel nélkül fogadlak el, nem értettem, hogy te miért nem teszed ugyanazt, amikor régóta együtt vagyunk. Az álmaidban, amikor ŐT vártuk, akkor is veled voltam. Féltél. Az ismeretlentől. Akkor is vissza kellett hoznom téged. Látod, nem történt bajod. Csak segíteni akartunk. Most is segíteni szeretnék neked, ez a dolgom. Mit szólsz Astharhoz? Erős, magabiztos és mégis szeretettől sugárzó, tiszta, őszinte, feltételeket nem szabó és nem parancsoló, pedig egy flottát irányít. Megölellek létezésem minden szeretetével. Arra vágysz, hogy átöleljelek, én csak így tudom megtenni. Szíved-lelked játékával, ölelésével viszonozhatod. Átölellek gondolatban, amikor csak szeretnéd, hogy ezáltal erősödj, erősödjön a hited bennem és magadban is. A hit a legtisztább dolog, amit érezhetsz. A hit magába zárja a bizalmat, az elfogadást, a szeretetet, a nyugalmat és a feltétel nélküliséget . Talán a távolság az érzelmek kifejezésében keresendő. Te úgy érzed az szeret igazán, aki megérint. Én ha kimondom, hogy szeretlek, az egy alapállapot, ami önmagában igaz és nem kell hozzá más. Csak HIT és elfogadás. Nem haragszom, csak hagyom, hogy tanulj. Hagyom, hogy megtapasztald a veszteséget, a fájdalmat, és azt, hogy értékeld azt, ami megadatott. Ígértem neked valamit. Ha teszed a dolgod, mindent megkapsz amit szeretnél. Azért ígértem ilyet, mert tudom, hogy sosem kérnél gazdagságot, inkább kérnél boldogságot és nyugalmat. Beteljesedett vágyakat, egészségesen felnövő gyermekeket. Édesanyádra vigyázz és mostantól mindig csak szeretettel gondolj rá , mert hamarosan elmegy. Választhatsz, segítsünk-e neki, vagy hagyjuk a döntést rá? Sajnos nem bír megbirkózni a fájdalmakkal és az önváddal. A gyümölcs nem érett meg, mert nem jól ápolta. Saját maga lenne a legfontosabb, de ő elhanyagolta a lelkét és beleakadt a hálóba, az örök körforgásba. Még változtathat, de nem biztos, hogy sikerülni fog neki, Egy dologgal segítheted őt:FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETETTEL. Bocsásd meg neki az elkövetett sérelmeket, amiket okozott neked és bocsásd meg magadnak azokat, amikkel ártottál neki. Közös feladatotok lassan véget ér. Ő megy, te maradsz. Tiszta szívvel szeretned kell, ő és magadat is. Figyelmeztetlek, hogy nem lesz könnyű, de ahogy csak tudok, segítek neked az elviselésben és a megértésben. Az élet természetes velejárója az elmúlás. A körforgás nem áll meg. Ami ebben az életben nem sikerült, majd sikerül a következőben. Következő életében ismét a közelébe születhetsz majd, házastársi kapcsolatban. Ahol te leszel a férj. Anyáskodni fog majd feletted, de célod az lesz, hogy segíts neki a feljutásban. Ez most nem megy neki. Még egy próbát tehet, ha nem él vele, lépnie kell. Visszahívják. Mi segítünk neki. Te nem avatkozhatsz jobban bele az életébe, egyet tehetsz, szeresd!!! Neki másra nincs szüksége. Édesanyád. Rengeteg feladata marad megoldatlanul. Nem nézett szembe. Te tanulsz majd belőle. Most megyek, mára ennyit szerettem volna elmondani neked. Vége.

A nagy szünet előtt ez volt Auron utolsó nekem szóló üzenete

A BELSŐ MUNKA NEHÉZSÉGE ÉS FONTOSSÁGA

Látod milyen állandó minden körülötted? Csak te változol és változtatod a környezetedet és körülményeidet. Mi mindent megadunk ahhoz, hogy végezhesd a feladatod. ha anyagi támogatás kell, megkapod. Mi tudjuk, hogy a lelki békét pénzzel nem válthatjuk meg. A pénz nem ér többet, mint te magad. Az anyagiak megteremtése könnyebb, mint a belső békéd megteremtése. Ezt tanuld meg! És figyelj, mert segítünk.

A magyarság nyíltszívűségéről üzent Auron

Ez is egy hónapokkal ezelőtti üzenet.

"Ti ebben a kis országban nyíltszívűek vagytok. Az érem két oldala, ami ebből adódik az az, hogy szeretetre képesek vagytok, viszont sebezhetőek vagytok. Jóhiszeműen beengeditek azokat, akik kedvesek hozzátok. Aztán persze Trójai Falóként bevesznek benneteket. Lelki összeomlás, megalázkodás, kegyelemért könyörgés, majd bosszéd, ú. Olyan körforgás, ahol nem szerepel az egyén, az ember boldogsága, és megelégedettsége. Vezetőitek is innen valók. Öncélúság. Az egyik legkártékonyabb emberi tulajdonság.
Szívetek maradjon nyitva, de legyetek okosak!
Ehhez nem kell más, mint nemzeti öntudat és tartás. Tudd, ami a tiéd, tőled nem veheti el senki. Pénzért ne add el azt, ami sokkal többet ér, csupán azért, mert ideig-óráig fellélegezhetsz. Igazi fellééegzés csak az elvégzett munka után, tiszta szívvel és lélekkel lehetséges. Ha másképp teszel:önbecsapás, önmagad tönkretétele. Magad alatt vágod a fát.

Auron a Föld nevű bolygóról

"Nem a tiétek. Ez az első és legfontosabb, amit tudnotok kell. A Föld nevű bolygót-ti adtátok a nevét-mi Makraternek hívjuk.Én is onnan származom. Számotokra felfoghatatlan az, hogy én is a ti bolygótokon élek, de mégsem ott. Fényállapotok változásával a Makrater, azaz a Föld egy későbbi állapotában a Plejádok csillagkép ötödik övezetében is tartozkodik. Ez, ha az egész Univerzumra egyszerre lennél képes tekinteni, nagyon egyszerű dolog lenne a számodra is. A Makrater szóban is benne van a Föld lényege, a TER. Terra, föld. Ez egy anyagi minőséget is jelent. Az első bevezető tanításokban mondtam, hogy mivel bolygónk és mi magunk is fényállapotúak vagyunk, ezért lehetséges az időutazás. Számunkra nincs idő, csak állapotváltozás, amit te időutazásnak hívsz. Mi kavantumugrásnak, térgörbítésnek, lokalizációs ugrásnak, transzformációnak hívjuk. Feltétele: az anyagi világhoz való elég gyenge, sőt nem is mérhető kapcsolódás. A gondolati sík a valóság. A Makrater, azaz a Föld állatok és növények evolúciójához keletkezett. Egy kimenekítő, átvészelő Planéta. majd kényszermegoldásként ti emberek általunk és őseink által lettetek a bolygóra transzportálva. Ne feledd! Te magad is földönkívüli vagy, ahogy én is. (nevet)
A Makrater az ŐSI PLANÉTA, ahol először nővények voltak, majd állatok. Később egy számotokra evolúciós ugrásnak nevezett telepítés következett. Egy kimenekítés. Az egyetlen alkalmas bolygó számotokra, amit a fizikai test elvisel. A ti felfogásotokkal, úgy mondhatnám, hogy én a jövőből jöttem. A bolygó egy későbbi állapotából. Fogadd el!
Az idő relatív. Mi az az idő? Te méred, pedig NINCS. Egyszerűen nem létezik.
Nem szabadott volna elfelejtenetek azt, hogy a bolygón csak albérlők vagytok. Vigyáznotok kellett volna a növénykre, az állatokra, és a bolygóra is. Szabadott ennetek azért, hogy megéljetek, de megmondta a FŐ ENERGIA, nevezd ISTENNEK, hogy az almafából nem szabad enned. Ti megtettétek! Azt is elvettétek, ami nem a tiétek. A Makrater haldoklik. Szennyezett és beteg. Lelökni igyekszik hátáról az ártó emberiséget, ti pedig lázadtok és nem javultok. De mivel itt vagyok, tudhatod, hogy mi lesz a vége. A bolygó elpusztul, állapotot vált és vele együtt ti is. Ti már nem albérlők vagytok, hanem megszállók. Hurrikánok, vulkánkitörések, katasztrófák. A Föld lázad.

Igen, én is ember vagyok, vagyis humanoid, emberi leszármazott. Évmilliók során bekövetkező evolúciós alkalmazkodás után és átalakulva most itt vagyok.

Auron üzenete

Most hogy érzem van különbség válasz és felelet között, folytatom.Köszönöm az erőt és a lendületet, az elakadás utáni újraélesztést.

Auron ezen üzenete több hónapja érkezett és a második kötetbe tartozik.

"Az íráshoz az kell, hogy áhitatos állapotban légy.
A belső mestered lettem és arra vagyok hivatott, hogy segítsek az utadon. Mivel figyelsz rám , szinte csak simogatlak és fejed máris felém fordítod. Bizalmad bennem egyre erősödik. Egoizmusod egyre kisebb. Ez azt jelenti, hogy érzelmi életed sokkal erősebb a magyarázkodásnál és a magyarázatkeresésnél. A fény küldöttje, ismerője, irányítója vagyok. Te is az lehetsz, ti is azok lehettek. Bízzatok, higgyetek, tudjatok."

Újra itt

Visszatérve arra a bizonyos összejövetelre. Akkor is csak én kérdeztem. Amikor Szőlővirágtól megtudtam, hogy beugranak, még nem is gondoltam arra, ami később beigazolódott, hogy miatta vagyunk aznap itt. Miatta és miattam.
Ma ismét meglátogattak Hollóménnel és felnyitották újra a szemem.
Két üzenetet adott át számomra a rengeteg visszaigazoláson kívül:

"Lásd meg mindenben a jelet, de ne akarj mindenben jelet látni."

"Ha adsz kérdést, kapsz választ, ha adsz kérést, kapsz feleletet."

Köszönöm nektek!!!!!!

Mától ismét megnyílok és írok.
Mert visszaigazoltak többször is.....
Most azt hiszem hálát érzek.

csütörtök, október 08, 2009

Auron?

A váratlanul jelentkező dolgok mind azért vannak, hogy észrevedd, élsz és amit nem teszel meg magadtól, akkor a sors belekényszerít abba, amit meg kell tenned. Ne tiltakozz, hiszen te akartad. Miért kell attól félni, ami már a tiéd, csak még nem tudsz róla? A várakozás sokszor elveszi tőled a felkészülés lehetőségét, mert nem tudsz koncentrálni, mert elveszíted a fonalat, mert másra figyelsz, mert mindig van más, ami fontosabb.De ha egyszer úgy döntessz, hogy belevágsz, minden úgy alakul, ahogy akkor alakult volna, ha megteszed.

Sokan a tanítómester szerepét játszák. Ők az avatatlan, kéretlen próféták, akik többek akarnak lenni, mint mások, mert azt hiszik, hogy többek, mint mások. Az ő egójuk játéka ez és hihetetlen önbecsapásra képesek. Azt hiszik, hogy csodálod őket, pedig csak ő csodálja saját magát és ez az öncsodálat elvakítja. A te véleményed nem számít, mert az sosem helytálló. Tanítómestereknek azokat nevezheted, akiket te magad választottál, tudatosan, mégpedig azért, mert a te fejlődésedhez az ő szintje szükséges. A TE fejlődésedhez. Csak attól kérsz segítséget akiről tudod, hogy képes segíteni. Csak attól kérsz tanácsot, akiről tudod, hogy ismeri a választ. A bölcs tanító sosem választ tanítványt. A jó mester ismérve az, hogy őt választják ki a tanulók, ösztönösen, nem külsőségek alapján.
A szerény emberekből lesznek az igaz nagy tanítók. Szerénységükkel példát mutatnak. Halk szavukkal mindent megmutatnak, magadból. Hiszen tükröt tartanak eléd és te azt látod meg, amit ismersz vagy amit látni akarsz.

AZ ISTENI EGYSÉGBEN létezni annyit jelent, hogy mindent tudni, mindent ismerni és mindent használva másokkal megosztani azt.
Nem egy igazság van. Mindenkinek megvan a saját igazsága.
Amikor két embernek vannak saját igazságai, az azt jelenti, hogy azonos karmákkal születtek le, azonos feladatokkal. Hozzáállásuk a dolgokhoz nem személyes, hanem kívülről tekintenek magukra és érzik a lehetőségeket és a közös pontban összefutó szálakat.
Ahány csillag van az Univerzumban annyiféle lehetőség van arra, hogy a másik igazságát megismerjük és elfogadjuk. Egyazon kérdésre száz válasz születhet és képzeld mindegyik igaz. Kérdés. Melyik a számodra igaz?
Miért kellene mindenkinek ugyanaz az igazság?

Gondolj bele abba, hogy a színeknek hány és hányféle árnyalata létezhet és mindegyiknek adhatsz más és más nevet. Ha a sötétzöldbe csak egy apró kis fehér festéket teszel, az már nem ugyanaz a szín lesz. Ahogy kevered, egyre világosabb. De még zöld. Viszont, ha a kezdetit és az utolsót egymás mellé teszed, ki mondaná, hogy egyformák? Ez is zöld, az is zöld. De közben mennyit dolgoztál a keveréssel? Minden árnyalatnál újabb és újabb tárgy jutott eszedbe. Spenótzöld, khakizöld, limezöld, uborkazöld, fűzöld, smaragdzöld, dinnyezöld, fenyőfazöld......stb.Mindegyik más és más, mégis igaz az is, hogy a zöld színről van szó.
Ezért van az, hogy látszólag ugyanazt mondjátok, szinte szóról szóra, mégis ha két ember kimondja ugyanazt a szót, nem biztos, hogy ő is arra gondol, mint te, nem biztos, hogy ua jelenik meg a fejében, mint neked. A kimondott szó félreérthető, félreértelmezhető. Sok ember ezért beszél el a másik mellett és egyik sem érti, hogy mi a baja a másiknak, hiszen ua-t mondják, de a gondolat mégis más.
Az, hogy neked milyen a zöld, csak te tudod és azt, hogy neki milyen a zöld, csak ő tudja. Próbáld egyszer ki. Társad és te is gondoljatok egy színre, ugyanarra, majd egy ceruzakészletből, amelyikben több árnyalat van, válasszátok ki azt, ami a fejetekben megjelent. Nem ugyanaz lesz!!!Ez szinte biztos. Ez az emberi elme reprodukciós képességének szabadságából ered, illetve a sokoldalú tapasztalásokból megmaradt berögzült emlékektől.

Ez a félreértések egyik egyszerű magyarázata.

A másik fél azt hiszi, ismer téged. Azért, mert benned önmagát látja és azt hiszi, önmagát ismeri, pedig önmagát is csak látja, de nem ismeri. És ez fordítva is igaz. Ha két ember áll egymással szemben, mindkettő látja a másikat, mindkettő látja a másikban önmagát. Mint amikor két autó elhalad egymás mellett, a sebességük összeadódik. Itt is ez van. A tulajdonságok és jellemek összeadódnak, egyesülnek és hibáitokat, erényeiteket a másikban is látjátok és ezáltal magatokban is. Vigyázz, ha mást bírálsz, mert egyben magadat is bírálod. Amikor mást szépnek látsz, hidd el, benned is megvan ua a azépség.

A mai napról ami csupa tanulság volt köszönöm

Most nagyon rosszul érzem magam, egyáltalán nem kellemes gondolatokkal fogok lefeküdni.

Azt kérdeztük, hogy "Miért is vagyunk ma itt?"

Köszönöm, tényleg mindennek van értelme és mindenből lehet tanulni. Én a mai napból ezt tanultam:

-A család a legfontosabb és minden lehetséges időt velük KELL töltenem.
-A hiteles mester az, amivel szemben alázatot érzek az az, aki saját!!! tapasztalatait mondja el és azt érzem, hogy amit akarok magamévá teszek, amit nem akarok, nem teszek. Magyarán: nem traktál, nem erőltet, nem nyomul, hanem az önálló döntés jogát meghagyja nekem.
-Megtanultam, hogy aki valóban közvetít, az a hiteles, hiszen nem a saját egojából beszél.(nem magamról beszélek)
-a SPIRITUÁLIS fejlődéshez nem kell összejöveteleket szervezni,mert a fejlődés belül, önmagamban, csendesen zajlik le és csak így valósítható meg az, hogy ne legyen rivalizálás és hatalomharc, felülüberelés és nincs az, hogy mindenki megmondja a frankót, mindenki a másikra erőlteti a saját maga FRANKÓJÁT, de az én tutim, sosem lesz a te tutid és a te tutid sem lesz sosem az enyém.

Igenis kedvelem Dr. Csernus Imrét, modorát, tudását, segítőkészségét és azt hiszem én sem bírálok soha senkit, hogy éppen mit olvas, mert nekem Csernus doki mellett éppúgy ott van a könyvespolcon Osho Mester is és a Tibeti Irodalom is, Szepes Mária és József Attila is. Azt gondolom, hogy egy ún baráti körben bátran kimondhatnám, hogy kit kedvelek és kit nem és azért mert más nem szereti, holott lehet nem is olvasta, én még kedvelhetem Csernust a maga nem létező modorával együtt, aki nekem hiteles azért, mert érzem rajta, hogy a szigorú álarc mögött és a szerepjátszás mögött szakértelem van. Megkellene kérdezni a sok drogos gyerek anyját, akinek segített, hogy zavarja-e az, hogy káromkodik. Na és????? Ki nem káromkodik? Ne álszenteskedjünk már a picsába!Te nem szereted, nem ismered el,én elismerem, kedvelem. Miért érezted úgy Ági, hogy majd te megmondod, hogy miért is bunkó....miért is vagyok én egy senki, mert szimpi a pasi? Ez a bíráskodás amúgy az egész "bulira" jellemző volt és sorra jöttek-mentek ezek a bizonyos ezoterikus sallangok, amiket mindenki ismer, csak nem tudja betartani és ugyanabba a hibába esik bele, csak a másik szavain egyszerűbb lovagolni, de ha én is arra lettem volna kiélezve többször is beszólhattam volna, hogy ejnye-bejnye ne teremcsémánegatívatjó?Nevetséges! Ez nekem BLABLA. És nem azért, mert nem igaz, hanem azért mert ezt mindenki tudja, erről nem kell beszélni. Sok újat nem mondtál, viszont rámszóltál és olyannal illettél, ami nem igaz. Egyszerűen nem igaz. És engem ez bánt. Az, hogy sírok, hogy kevés a pénzem. Ezt mikor hallottad tőlem??????? Tudod ez az a bizonyos "jobblettvolnanemmegszólalni" kategória.
Mély tisztelettel kérem azokat, hogy ne vegye fel magára az az illető, akinek nem inge.
Mindenki kérdezze meg a segítőjét vagy Daimonját, hogy mit mondanak, mi van valóban a szívemben irántatok és mi az ami most perpill bánt. Ez csupán erről szól, nem pedig véres haragról.


TANULSÁG:

§Család és spirituális fejlődés belül, legbelül, magamnak, amikor itt az ideje, amikor kész vagyok rá.
§A Pránanadi nagyon fontos és feladatom az emberek segítése. Isti ma a gyógyítójának nevezett és valami isteni szeretettel tudott átölelni, aztán Jocó, Áron, majd Csabika.

Andi, olyan jó volt látni téged, szeretnék egyszer veled négyszemközt beszélgetni, nagyon érdekelnek azok, amik veled történnek, de sajnos ma ebből megint nem sokat tudtam meg.

Soha, de soha ilyen boldog nem voltam, mint az elmúlt hat évben. Örülök, hogy 5 százalékom még hiányzik,a teljes hitemhez vagy tudáshoz, mert igenis fantasztikus a Földön létezni, fantasztikus itt lenni még akkor is, ha néha megbántanak.


Szerintetek ma miért voltunk itt? Kinek mi a tanulság?

Büszke vagyok arra, hogy egy teljes éven át tanulhattam Aurontól, tudom képes vagyok megnyílni, mindenféle ezoterikus sablonszöveg nélkül is. (nyílj meg, engedd el, engedd be, ne félj) Eddig is pont ilyen voltam, mint most. Semmivel sem voltabb se nyitottabb, se bátrabb. Ment magától. Ha szükség lesz rá, jön megint. Auron itt volt, itt van. Képes voltam egy ilyen energia üzeneteit felfogni, leírni, továbbítani.

Állítólag dolgunk van egymással?
Beszéltünk erről? Mi a dolgunk?
Andi, mi a dolgunk?
Nem értem, ha te érzed, hallod, miért nem mondod? Én most sajnos elakadtam, de hidd el, ha te nem tudnád és én igen, elmondanám, segítenélek, hiszen azt tudjuk, hogy dolgunk van egymással. Konkrét dolgunk.

Ha kioktatás nélkül tudunk egymással élményeket megosztani, amikor nem érzek rivalizálást és törtetést, amikor valóban mindenkiről szól a beszélgetés, anélkül, hogy a hibáinkat elemezgessük, mert ugye mindegyikünknek vannak, ki vékony, ki kövér, ki félős, ki hűdebátor, ki tapasztal és ezáltal hisz és tud, ki tapasztal, aztán betojik, meginog és újra keres, mindenki mástól színes és érdekes, és mástól szép vagy akár mástól csúnya, én legközelebb akkor állok készen egy ilyen összejövetelre, amikor nem bírálunk, nem akarjuk a másikat felhúzni, nem akarjuk lenyomni, nem oktatjuk ki, hanem mindenkit hagyunk önmaga hitéből, akaratából fejlődni és nőni, hiszen nem egy úton megyünk, hanem mindenki a sajátján és időben teljesen mindegy, hogy ki mikor ér oda. Én legközelebb akkor....ha elfogadjuk, hogy egyikőnk sem áll a másik felett sem alatt, mert amíg így van, nem jutunk előrébb, csak hátrébb egy régi barátságban. Amíg nem fogadja el mindenki, hogy igenis ember és ugyanarra tart, mint az emberek közül mindenki, addig csak párhuzam van és a párhuzamosok sosem találkoznak. Sosem. Csak mennek egymás mellett és valamelyik vonal mindig hosszabb akar lenni.
Én ma alul éreztem magam, úgy érzem sok volt a kritika. Sok olyat kaptam, amit két találkozásból pl. Lilla nem tudhat rólam. Nekem ez így nem elfogadható. Én nem ilyen vagyok. Én ilyenkor bezárkózom. Nem ezért jöttünk össze, nem ezért kellett találkoznunk. Hol is volt ma az EGYSÉGTUDAT?????

szombat, október 03, 2009

Üzenet

Most látom, hogy két hónapja nem látogattam a blogot, hogy várhatnám el az emberektől, hogy jöjjenek, egy ideig jönnek, aztán megunják, hogy a blog nem él.

Sajnos azóta sem történt semmi. A könyvvel kapcsolatban sem és én is földi tanulós fázisban vagyok. Nadi hatos és gyógymasszőr tanfolyam.

Auron nem tanít, biztos ő megtette, ami a feladata volt velem kapcsolatban, és ahhoz hogy szintet lépjek, tennem kellene. De sajnos nem tudom, hogy mit. Szerintem elrontottam és ezt nagyon sajnálom. Valahonnan súgnak nekem, de ő nem Auron. Folyamatosan jönnek mondatok és bölcsességek. Ezek egyszerűbbek és emberibbek(emberekre jellemzőek).Rövidebbek, sarkítottak, tömörek és felesleges beszédet nem tartalmaznak. A fejécen is egy ilyet olvashattok. Ha kérem, jön több is.
Íme:

"Mit megtenni nem mersz, halott. Mit megtettél, múlt. Ami következik, nem létezik."
"A tények nem léteznek, mert te hoztad őket létre, te pedig egy illúzió vagy, csak önmagad számára létezel, mások is csak önmagukat veszik észre. Akivel feladatod van, belép ebbe az illúzióba, majd ha megoldottad, eltűnik. Mikor valakivel nem jó, ezt az illúziót próbálod erőltetni a saját magad életébe, de tiltakozol, nem megy, nem jó. Miért?"

" A boldogsághoz négy dolog szükségeltetik:
1. Félelem teljes hiánya.
2. Bizalom Önmagadban, ezáltal másokban.
3. Szeretet önmagaddal szemben, ezáltal tudsz majd másokat szeretni, feltétel nélkül.
4. Szerénység, amely az alázatosság alapköve.

Az jutott eszembe, hogy egy keleti tanító. De más nem......."