kedd, július 28, 2009

Milyen érzés az,a mikor tudjuk, hogy valaki van mellettünk, pedig nem látunk senkit

Személyes tapasztalataimat szeretném veletek megosztani. Ennek egyetlen oka van,mégpedig az, hogy elhiggyétek, mindannyian úgy vagyunk összerakva, hogy érezzük az odaátról érkező üzeneteket, hogy vegyük a jeleket. Tehát a medialitás nem kiváltság, nem jutalom, nem kiugró képesség, nem jelenti azt, hogy az illető bárki vagy bármi fölött áll, hanem ez a tulajdonság természetes, veled együtt született, a szenzorok ott vannak, csak hajlamosak vagyunk elhessegetni az érzéseket, pedig nagyon egyszerű és nagyszerű tapasztalásokat zárunk ki magukból.

Ha ezeket a jeleket tapasztalod vagy tapasztaltad bármikor, biztos lehetsz benne, hogy egy földöntúli energiát érzékeltél és ha figyelsz ezekre, tudni fogod, mit akarnak tőled. Próbálj meg nem félni közben és légy nagyon de nagyon nyitott, őszinte és szeretetteljes, együttérző, segítőkész, még akkor is, ha érzed, nem jószándékú az a valami, ami megtalált.

1. Érzed, hogy valaki áll mögötted. Megfordulsz, de nem látsz senkit, viszont egy bizonyos pontnak képtelen vagy hátat fordítani.

2. Feláll a szőröd. Általában a kezeden. Minél erősebb az energia annál jobban áll a szőröd, vagyis libabőrös leszel. Hiszen a te energiarendszeredet is érinti a másik energia. Energiaáramlás indul meg köztetek. Akinek több van, attól elvonja a másik, amíg ki nem egyenlítődik, addig tart. Nem túl kellemes érzés,amikor az ember hátán futkos a hideg-ugye megint csak milyen szép és kifejező a magyar nyelv?- viszont biztos jel arra, hogy hidd amit érzel. Most ahogy írok, folyamatosan áll a szőr a bal kezemen.

3. A hidegrázást, szőrfelállást érezheted gyengéd, nagyon finom, kellemes simogatásnak is.

4. Amikor határozottan érzed, hogy valaki áll mögötted, és egy határozott érintés érzel, általában a karodon, válladon, akkor is egy ilyenről van szó.

5. Amikor egy elhúnyt szerettedre gondolsz, szinte abban a pillanatban meg is jelenik melletted. Máris érzed energiáját, érzelmeit. Ilyenkor érezhetsz erős fájdalmat a szívedben, szomorúságot, határtalan örömet. Hangosan felnevethetsz vagy sírásban törhetsz ki. Ezek nagyon komoly átélt érzelmi reakciók.

A legfontosabb jel az, hogy biztosan érzed és tudod, hogy ki van veled, mit akar, vagy egyszerűen csak tudod, hogy ő van ott. Ha például van hidegrázás és rágondolsz az elhúnytra, de nem tudja minden porcikád, nem érzi minden sejted, hogy valóban ott van, akkor csak egyszerűen egy szellő érintett meg, nem volt ott senki. Hiába érzed, tapasztalod a jelket, velődig érezned kell, tudnod kell, hogy JELENÉSről van szó. Ne magyarázd bele a történésekbe, méág akkor sem, ha vágy egy ilyen kapcsolatra. Ha valóban ott a kapcsolat, az érintés valódi, tudni fogod, belereszketsz, minden tagod veszi a jelet, borsódzik a hátad, ráz a hideg, áll a szőröd, elöntenek az érzelmek.

6. Amikor már ügyesen veszed a jeleket, belső hallásoddal hallod a hangját. Hallod mit kér, hallod, hogy sír, hallod, hogy nevet. Amikor már elég nyitott vagy, belső szemeddel látod, hogy hol tartózkodik éppen.

7. Amikor alkalmas leszel rá, fizikai szemeddel is látni fogod. Én még csak suhanásokat, árnyakat, színeket látok. De pontosan tudom, hogy ki van itt, mit akar, kihez jött, mit szeretne. Tudom hol ül, vagy áll, hol fekszik. Tudom milyen állapotban van, érzem a szándékait.

Több évvel ezelőtt volt a a következő eset, amit többeteknek elmeséltem és az is lehet, hogy ide is leírtam. De most újra megteszem. Gyerekkorom óta félek a sötétben, tudtam mindig, hogy hiába vagyok egyedül a szobámban, sosem tudok egyedül lenni. Rettegtem. Aztán már felnőtt voltam, pár évvel ezelőtt kezdődőtt, hogy nem mertem a szobámban aludni, mert volt ott valaki. Igaz Ági????Te jöttél segíteni. Aztán egyszer nem tudtál jönni, mert éjjel volt és nekem kellett megoldanom. Nagyon féltem, de ott akkor sikerült. Itt jegyzem meg, mert félek elfelejtem, néhány elhúnyt nagyon erőszakos tud lenni a halála után, még akkor is, ha életében egy nyugodt, szerény ember volt, hiszen, ha nem erőszakos, nem figyelsz rá, neki pedig kevés az ideje arra, hogy segítséget kérjen. Tudjátok az a bizonyos 40-50nap, amíg úgymond nem baj, ha itt van, addig tudunk segíteni. Utána már ittragadt szellemről beszélünk, aki szenved, újra átéli 7 naponta a halálát és megtöbbszörözve érez mindent. Gyűlöletet, szeretet egyaránt. Ezért fontos az, hogy halottról vagy jót vagy semmit.
Szóval éjjelente ugyanabban az időben ébredtem fel mindig. Fejemre húztam a takarót, mert tudtam, hogy megint áll ott valaki. Folyt rólam a víz annyira féltem. Aztán olyan 2-3 óra után már jó volt, utána nem hatottak rám. Volt, aki bántani akart, úgy éreztem és volt aki egyszerű átutazó volt, segítséget keresett. Egy ilyen eset volt az amit szeretnék leírni:
Éjjel a szokásos időben felébredtem. Reszketés, szédülés, forgás, aztán egy furcsa mélyről jövő hang, mint egy láthatatlan gépezet, ez volt a menetrend. És akkor egyszerűen csak éreztem, tudtam, minden porcikám tudta, hogy ott áll, Ő, a halászbácsi, Norvégiából. Gumicsizmában, koszos nadrágban, háló volt a kezében. Egy régi karmikus kapcsolat miatt voltam pont én az, akihez segítségért jött. Én hangosan kiabáltam magamban, hogy "Menj el, félek, nem tudom hogy kell segíteni!!! Félek, menj el! Menj el! Akkor ő rámnézett és szomorú arcot vágva átsétált a szoba másik végébe, még egyszer visszapillantott és a falon át távozott. Persze ez csak nekem a falon át, hiszen ott ahol láttam őt kimenni, a fizikai síkon fal van,. de számára nincsen se tér se idő, tehát ő távozott, számára jelentéktelen, hogy ott éppen fal van. Nagyon féltem.

Azóta is félek, de megtanultam kikapcsolni és amikor jönnek az érzetek, éjjel, a szobámban, amikor csend van, egyszerűen elhessegetem magamtól és alszom tovább. Nappal nem szoktam lezárni a kaput, mert akkor nem félek. (Auron nem ezen a kapun át üzen)
Szóval ez áldás és csapás is egyben, mármint az, hogy valaki kihasználja-e az egyik természetes emberi adottságát vagy sem. A médium kihasználja(nem magamról beszélek, mert nem tartom magamat médiumnak). De ha egyszer kinyitottad a kaput, utána nem tudod becsukni, mert ráéreztél arra a természetedre, ami mindvégig benned volt. Mint amikor megtanulsz biciklizni, azt sem lehet elfelejteni, csak esetleg hosszabb kihagyás után, bizonytalanok az első körök, de mégis egyensúlyodat megtartva tekersz. Így van ez ezzel a dologgal is.

Ha érzel, nem lehet bajod, hiszen tudod ki a jó és ki nem jó. Az egyetlen akadályod te magad lehesz, ahogy például én is az vagyok magamnak, hiszen nem bízom magamban és hitem hol erősebb, hol gyengébb, de sajnos megrendíthető, nem teljesen szilárd, állandó bizonyosságokat keresek a fizikai világból, pedig amiket érzek, látok, hallok, nem kitalálmányok, hanem tapasztalások...de látjátok, most is önmagamnak bizonygatom saját hitelességemet, de ha ezt te írod le, azonnal, feltétel nélkül elhiszem. Viszont tudom, hogy a gátak bennem vannak, de lerombolni nagyon nehéz őket, talán ez az életfeladatom.

Amikor megvan a kapcsolat, belereszketsz az érzelmekbe, próbáld ki a következőt:
Hidd és tudd, hogy mindent tudsz az illetőről. Csupán attól, hogy rágondolsz-ez a ráhangolódás- tudod, hogy hol lakott, tudod hogy hívják, egyszerűen egy átfogó kép jelenik meg róla, amiből minden infót le tudsz hívni. Olyan érzés ez, amikor tudod, hogy mindent tudsz, de csak ha konkrét dologra fókuszálsz, akkor tudsz kérdésekre válaszolni. Érdekes dolog ez.

Ez nem csak elhunytak esetében érvényes. Ha a jövőbe akarsz látni és megengedett a számodra(mert jogod van az infóhoz és eltudod visleni!!!!!)egyszerűen ráhangolódsz a kérdésre és először egy globális kép jelenik meg az adott helyzetről ,amit elkezdhetsz bogózgatni, és végül az egyre finomabb szálakig jutsz el. Azért nem könnyű feladat ez, megterheli az agyat és a lelket is. Viszont, ha jó segítő infó jön le, amivel másnak örömet okozol, az jó érzés. Egyik barátnőmnek évek óta nem jön össze a baba. Egyik masszázs közben megjelent ez a bizonyos globális kép, amiben láttam egy hintázó kislányt,A.fölött aki megmondta a nevét, láttam a ruháját. Konkrét üzenetet küldött leendő anyukájának, ami így hangzott:
"Szia anya, itt vagyok én már melletted régóta. Ne szomorkodj. Egy éven belül megfoganhat a testem. Még lezáratlan feladataim vannak, dolgom van még itt, de mivel a sors úgy rendeli,hogy én legyek neked az első,nem lehet másképp, várnod kell, ne félj minden rendben van, én már itt vagyok anya!"
Nagyon érdekes volt, felemelő, legszívesebben sírtam volna, de masszázs közben mégsem....elmondtam rögtön amit láttam, persze nem teljes részletesen mesélve, mert mindig bennem van, hogy hülyének néznek. majd ha bebizonyosodik, akkor az lesz az igazán felemelő. Addig is várjuk Esztikét.

Miért is kell a Földünkre vigyázni?

Válaszolj őszintén a következő kérdésre! Mi a válaszod akkor, vagy mit érzel akkor, amikor ezeket olvasod?

*Több ezer év múlva a Nap kihúny és megszűnik az energia ami a Földet táplálja. Megszűnik és csak egy kihűlt fehér óriáscsillag lesz belőle. A Földet előtte rengeteg katasztrófa ostromolja majd, árvizek, tűzek, hatalmas szélviharok, földrengések. Rengetegen meghalnak. Majd a Nap halála után teljes kihűlés következik, áram nélkül marad az emberiség, víz nélkül. Nagyon gyorsan lehűl a Föld és a Földön lévő életek kihúnynak.

*A környezetszennyezés olyan nagymértékű, hogy ezer év múlva már nem lesz tiszta ivóvíz.

*Egyre több állatfaj pusztul ki, evvel felborítva az ökológiai egyensúlyt. Ami szintén pusztuláshoz vezet.

*Unokáink unokáinak már maszkban kell járniuk, mert a szmog elviselhetetlen lesz.

Őszintén!!!!Amikor olyat hallassz, hogy a Föld hamarosan elpusztul,mi az első gondolatod? Nem az, hogy én azt már úgysem érem meg, de még az unokáim sem. Mivel a leszületendő rokonaidat nem ismered, így természetes módon nincs benned személyes féltés irántuk.

Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy saját magad miatt kell aggódnod? Hogy bár a Napnak még több ezer éve van hátra, hidd el, esélyed van arra, hogy személyesen éld át a fájdalmakat, hogy lásd a pusztulást és érezd a bőrödön a te mostani tetteid következményeit!!!!

Amikor a Nap pusztulásáról beszélek, egy olyan történésről van szó, amit te magad nem tudsz befolyásolni.

De mi a helyzet a környezeted szennyezésével? Egyetlen eldobott szemét, vagy veszélyes hulladék, hatalmas kihatással van a jövődre. Te leszel az, aki megszenveded a tetteidet és ha okos vagy, te vagy az, aki az odafigyelésed eredményét élvezheted.

Egy kulcsszó van: REINKARNÁCIÓ.
Vigyázz magadra!

szerda, július 15, 2009

Jól emlékeztem, hogy tavaly is terjedt ez a hír, miszerint....


...augusztus 27-én akkorának fog látszani a Mars, mint a Hold.

A hirek.csillagaszat.hu oldal cikkét idézve:

"Egyre-másra érkeznek szerkesztőségünkhöz az érdeklődő levelek, mi igaz az alábbi híresztelésből:

"Bárhol vagy 2009 augusztus 27-én, 0 óra 30-kor pillants fel az égre. Két holdat fogsz látni. A Mars fog a legszebben fényleni. és olyan lesz mint a telehold. A Mars 34,65 millió mérföldre lesz a földtől. Ilyen esemény legközelebb 2287-ben lesz. Add tovább ezt az infót, mert ma élő ember ilyet nem láthat még egyszer!"

Ma élő ember ilyet soha nem láthat. A Mars látszó mérete elenyésző a Holdhoz képest. A bolygó szabad szemmel mindenkor csillagszerűnek látszik, távcsővel is csak apró korongnak, melyen sötét és világos foltokon kívül egyéb nem vehető észre.

A Mars sem 2009. augusztus 27-én, sem máskor nem látható akkorának, mint a telehold. A bolygó augusztus folyamán a hajnali égen figyelhető meg, a Bika, majd az Ikrek csillagképben, viszonylag fényes, de nem túl feltűnő "csillagként". Csak 2010 januárjában kerül földközelbe, ám ez a földközelség eléggé kedvezőtlen, hiszen ekkor is 99 millió km-re lesz tőlünk a bolygó. (Ne feledjük, ez lesz a legnagyobb közelség!) Ilyenkor - és persze nem csak ilyenkor - érdemes elmenni egy csillagvizsgálóba és megfigyelni a Mars bolygót.

Honnan származik a Mars-kacsa?
A Mars 2003. augusztus 27-én igen szoros földközelségben volt, bolygónktól 55,8 millió km-re. Csillagászok kiszámították, hogy az utóbbi 60 ezer évben nem volt ilyen kedvező Mars-közelség. Ha egy 75x-ös nagyítású távcsővel ekkor figyeltük a Marsot, akkor a távcsövön keresztül valóban akkorának lehetett látni a Marsot, mint a telehold. Ez természetesen sokak figyelmét magára vonta, és a hír évről évre felbukkant az internet világában, ám valahol lemaradt az évszám (ami 2003-ban persze nem volt fontos!). Először 2005-ben bukkant fel, hogy augusztus 27-én ismét történelmi Mars-közelség lesz, azóta minden egyes évben felröppen az álhír. A Mars-kacsa 2009-ben is elkezdte Föld körüli keringését. Ne figyeljünk rá!"

Erről ennyit.....uppppsz!

szombat, július 11, 2009

Nem ment könnyen de tegnap sikerült venni Auron üzeneteit


Megsimogatlak, te érzed és kételkedsz. Félsz elfogadni a szeretetet. Mert akkor viszonozni kell. Minden dolognak, ami sikertelen, a félelem az oka. Jegyezd meg jól, amit most mondok. A falakat te építed magad köré. Amikor bizonyos dolgokban körülbástyázod magad, nem a dolgokat zárod ki, hiszen azok továbbra is léteznek, hanem magadat zárod el a lehetőségek elől. A lehetőség egy út a fejlődéshez. A falakon át nem látod a segítő kezeket. Ugyan a félelmeidet sem látod, de a legfontosabb mégis az, hogy szembenézz azzal, amit nem akarsz látni, mert olykor azok a dolgok hozzák meg a legnagyobb változást számodra, amitől nem várod. Amikor valamit nem mersz elfogadni, mert félsz, az abból ered, hogy nem bízol önmnagadban és ha önmagadban sem hiszel, hogyan hihetnél másokban? Ha egy anya elhagyja gyermekét, az a gyerek, többé nem tud hinni. Se önbizalma, se reménye.

A feladatod:
Lejöttünk hozzád, én szólok most Asthar. Megkerestünk. Gyermekkorod óta jelen vagyunk és figyelünk. Sok munkánk van benned, mert a leszületésed előtt te vállaltad. Nem kényszerítünk, csak kitartunk melletted, mert ezt kérted. Miért félsz tőlünk? Miért félsz magadtól? Egyek vagyunk. Egy a dolgunk egy a célunk. Kedves! Bízz! Segítünk! Veled vagyunk. Hatalmas a tét és a te feladatod. Repülnöd kell, felfelé törekedned. A csatorna újra megnyílt. Érezned kell! A bőrödön a hideg én vagyok. Az aurádban vagyok, a rezgéseink eggyé válnak ilyenkor. Ez az ún. egy csatornára kerülés. Bízz abban, hogy amit írsz tőlem jön és érezni fogod a változást. Kedvesek a gyerekeid. Sok a feladat. Auron a jobbkezem és legfőbb segítőm. A te közvetlen mestered. Bizonyos embercsoportok tanítója. Családonként általában egy ilyen tanító van jelen. A te feladatod az, hogy a családodban és a környezetedben élőknek segíts mi általunk. Cél a feljutás, a repülés. Megkönnyebbülés. Mi ezért vagyunk most itt. Körülbelül 20 éve vagyunk minden pillanatban melletted. Álmaidban üzentünk, de te féltél. Tudom, hogy most is félsz és hited nem teljes, de érzem, hogy nyitott vagy és fejlődni akarsz, tudom, hogy feltétel nélkül teszed a dolgod, csak még mindig a szilárd kézzel fogható bizonyítékokra vágysz, az adná meg a teljes hitet. Vonatkoztass el végre! Higgy magadban végre. Önmagad számára te vagy a fő forrás, a hiteles tanácsadó. Szép a világod és szépek az érzelmeid. Szép vagy belül, de sérülékeny és sokat kell tanulnod. Égi Testvéreid, azaz A Galaktikus Testvériség Hatalmasságainak Konföderációja veled van, veletek vagyunk. A földi sík és az égi sík hamarosan eggyé válik, pont olyan lesz, mint amilyen eredetileg is volt. Nehéz a te valóságodat a mi valóságunkba átvinni, amit érzel az a valóság. Amikor minket érzel, az is valódi igaz? Az érzelmeid Auronnal szemben elértek egy olyan határt, ami gátol téged az előrehaladásban. Az erős szeretet a szerelemmel ugyanolyan szintű rezgés. Ezt elfogadom. A gondolataid, amik hozzá társulnak, nem helyesek, kérlek ezen gondolkodj el és változtass. Tudom földi felfogással nem helytelen,de kevésbé látod reálisan az üzeneteket. Félreveztető lehet.
Most elmegyek.

Auron: Végtelenül szeretlek. Ez a szeretet a teljes elfogadásról szól. Ami neked szerelem, az nekem nem több, mint a feltétel nélküli elfogadás. Csak tudom, hogy szeretlek. Nálunk ez természetes, hogy szeretjük egymást, feltétel nélkül elfogadjuk. Nem kell bizonygatni nem kell feltételeket szabnunk. Furcsa ez számunkra, hogy érzed, hogy szeretlek, te is szeretsz, viszont folyton bizonyítékot keresel és folyton bizonygatni akarsz. Erre nincs szükség a mi világunkban.

Én törtem magam, persze nem volt megerőltető. A te szabad akaratod ellen nem tehetek semmit. Amikor azt mondtam, hogy haragszom, az egy értetlenséget jelentett, hogy nem értem azt, hogy miért nem tudtad feltétel nélkül elfogadni azt, amit adni akarok, hiszen kérted. Megengedted. Viszont szeretlek, azaz feltétel nélkül fogadlak el, nem értettem, hogy te miért nem teszed ugyanazt, amikor régóta együtt vagyunk. Az álmaidban, amikor ŐT vártuk, akkor is veled voltam. Féltél. Az ismeretlentől. Akkor is vissza kellett hoznom téged. Látod, nem történt bajod. Csak segíteni akartunk. Most is segíteni szeretnék neked, ez a dolgom. Mit szólsz Astharhoz? Erős, magabiztos és mégis szeretettől sugárzó, tiszta, őszinte, feltételeket nem szabó és nem parancsoló, pedig egy flottát irányít. Megölellek létezésem minden szeretetével. Arra vágysz, hogy átöleljelek, én csak így tudom megtenni. Szíved-lelked játékával, ölelésével viszonozhatod. Átölellek gondolatban, amikor csak szeretnéd, hogy ezáltal erősödj, erősödjön a hited bennem és magadban is. A hit a legtisztább dolog, amit érezhetsz. A hit magába zárja a bizalmat, az elfogadást, a szeretetet, a nyugalmat és a feltétel nélküliséget . Talán a távolság az érzelmek kifejezésében keresendő. Te úgy érzed az szeret igazán, aki megérint. Én ha kimondom, hogy szeretlek, az egy alapállapot, ami önmagában igaz és nem kell hozzá más. Csak HIT és elfogadás. Nem haragszom, csak hagyom, hogy tanulj. Hagyom, hogy megtapasztald a veszteséget, a fájdalmat, és azt, hogy értékeld azt, ami megadatott. Ígértem neked valamit. Ha teszed a dolgod, mindent megkapsz amit szeretnél. Azért ígértem ilyet, mert tudom, hogy sosem kérnél gazdagságot, inkább kérnél boldogságot és nyugalmat. Beteljesedett vágyakat, egészségesen felnövő gyermekeket. Édesanyádra vigyázz és mostantól mindig csak szeretettel gondolj rá....a többit nem írom le, mert nem szabad.
Köszönöm szépen!

péntek, július 10, 2009

Auron üzenete a számomra máson keresztül

Köszönöm Andinak és remélem nem haragszol, hogy megosztom az olvasókkal, amiket Auron üzent nekem rajtad keresztül.

"Rögtön megjelent. Azt mondta, hogy már két napja üzenni szeretne neked.
"Én ott (is) vagyok melletted, te nem tudsz fogadni engem.
Szabadulj ki onnan, nem jó ez a bezárkózás! Sétálj, kirándulj, igyál forrásvizet.
És meditálj: engedd el a félelmeidet, már teljesen lebénítanak.
Ott vagyok, ha hívsz. A meditációdban megjelenek.
A könyv - lesz, ahogy lesz. Ne aggódj! Minden megtörténik a maga idejében. Minden!
A család fontos. De az ő érdekükben is meg kell találnod Önmagadat, az EGYséget.
Auron"

Kleimos (Ő egy tanító) is üzent neked:
"Elsüllyedtél a mindennapi életben, pedig mindkét feled egyformán fontos. Ne váljon az egyik a másik kárára."
"

"Auron 2009.07.08-i üzenet:

- Andi megbántott?
- Igen. Én törődök vele, segíteni akarok, és ő elküld. Úgy reméltem, hogy ennél továbbjutott már. Túl kell lépnie az egyéni érdekein. Ennél nagyobb a tét. Feladata van.
- De szeret Téged! És nagyon sajnálja.
- Tudom, és tudom, hogy próbálkozik. Ezért vagyok még mindig itt. Még van remény.
- Mit tegyen, mit tehet, hogy újra "élő" legyen a kapcsolat?
- Bocsásson meg magának. És engem rögtön megtalál!
- Üzensz még valamit?
- A többit majd személyesen. Türelmes vagyok.


És ma reggel azt mondta, hogy térj már magadhoz, mert beszélnie kell veled.Auron

Nem tudom írtam-e arról, hogy a legutóbbi felkészítésnél elküldtem szó szerint a pi@@ába. Akkor tűnt el. Ezt kell tudnom megbocsájtanom magamnak. Auron, kérlek várj meg, igyekszem, nagyon igyekszem, kérem a további segítségedet.Köszönöm.

Csámcsogjunk még egy picit szegény Michael Jacksonon

...mivel az egész világ ezt teszi. Sorra kerülnek elő szellemfelvételek róla, képek, elcsípett pillanatok. ???????????


....és az eredeti riport, ahol valóban ott a háttérben az az árnyék.

Kaptam egy üzit

"Bárhol vagy 2009 augusztus 27-én éjfélkor, 0 óra 30-kor pillants fel az égre.Két holdat fogsz látni. A Mars fog a legszebben fényleni. és olyan lesz mint a telehold. A Mars 34,65 millió mérföldre lesz a földtől.
Ilyen esemény legközelebb 2287-ben lesz.

Add tovább ezt az infót, mert ma élő ember ilyet nem láthat még egyszer."

....hát nem tudom, ilyen levelet már kaptam pár éve, aztán hiába virrasztottam az ég világon semmi extrát nem láttam, remélem ezúttal valódi a hír.


kedd, július 07, 2009

Michael Jackson szelleme?

Élő adásban rögzített felvétel. Nekem az is eszembe jutott, hogy nem-e azért készítették a felvételt manipulációval, hogy elkerüljék a többi öngyilkosságot, amit MJ miatt követnek el. Hiszen, ha szellemként jelen van, az megnyugtató lehet. Bár állítólag nem manipulált a felvétel. Sok ilyen szellemvideót láttam már de eddig ez az egyik legeslegjobb. Szóval nekem tetszik és inkább szavazok arra, hogy eredeti, mint arra, hogy manipulált.