Michael

Minden élet fontos, minden élet számít. Ismét egy legendával kevesebb. Szomorkodom.....Emlékezzünk rá.....

Üzenet Auronnak

Ezt elmonhatnám magamban is, de írva jobban megy.

Sajnos megint nem érzem őt. Amikor ránézek az Asthar képekre, elfog a szomorúság, mert annyira hiányzik. A jósága, a szeretete, amit kaptam tőle. A rengeteg tanítás, ami kijelenthetem, hogy sokban megváltoztatta az életemet. Kevesebbet aggódom dolgok miatt, hiszen tudom, hogy semmi sincsen véletlenül, mindennek oka van és tudom, hogy nem vagyunk egyedül, tudom, hogy még akkor is amikor bajban vagyunk, valaki mindig velünk van, aki segít. Az pedig, hogy bajban vagyunk, kizárólag a mi döntésünk, a mi tetteink következménye, amit ki tudja mióta görgetünk magunk előtt. Így könnyebb dolgokat elfogadni és megérteni. Persze a teljességig még mérföldek vannak, de az úton lenni biztonság. Itt volt ez a szerető lény, aki által megtapasztaltam azt, hogy ha ő létezik, akkor minden egyéb is létezik, amibe az ember csak félve gondol benne, vagy kijelenti, hogy hisz benne, de kételyek vannak benne és félelem. Megértettem, hogy minden úgy jó, ahogy van. Nekem ez jutott, neked más. Szegények-gazdagok. Jó sorsok-rosszabb sorsok. Amikor sajnálsz valakit, helyette inkább segítsd. Ez nem azt jelenti, hogy tedd meg helyette, hanem lelkileg próbáld meg kiegyensúlyozni, vagyis a jó útra terelni. Jó út: a számára jó út és nem a számodra jó út. Érzem és tudom, hogy Auron végzi a dolgát, segít ahol tud, és amit tőle kaptam, számomra felbecsülhetetlen. Türelemtanítás, elfogadástanítás, ezek azok, amiket meg kell tanulnom. Már elkezdődött.......
Aki tudni akarja a saját útját, semmi mást nem kell tennie, csak befelé figyelni. Figyelni a lelkiismeretünkre, aminek bizony hangja van, és sokszor ránk üvölt már, mégsem vesszük észre. Sokan mondjátok, hogy elzárkózom tőletek. Igaz, hogy kissé elbújtam, de szeretek magam lenni, de ez nem azt jelenti, hogy nem tudom pontosan, hogy mi van veletek, nem azt jelenti, hogy nem gondolok rátok, vagy nem szeretlek benneteket. Nekem most életemnek ebben a szakaszában ezt kell tennem. Amikor csak lehet, egyedül lenni. Egyedül= gyerekek és Jocó.Az életeim.
Auron te pedig nagyon hiányzol, nagyon szeretlek téged is. Bízom benne, hogy akkor amikor majd érettnek látsz engem egy újabb tanításra, eljössz hozzám. Tudom, te mindig itt vagy, csak én nem érek fel hozzád, viszont a csatornát te nyitottad meg nem én, én viszont nem vagyok elég fejlett még ahhoz, hogy én keresselek. Addig is köszönök mindent neked.

Angyallány

....ezt a fajta ihletettséget honnan meríti egy halandó ember?

Molnár V. József gyermekrajz-elemzései

Molnár V. József gyermekrajz-elemzései
http://www.freeweb.hu/flag/millennium/molnarv.htm


http://video.google.com/videosearch?q=moln%C3%A1r+v.+j%C3%B3zsef&oe=utf-8&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a&um=1&ie=UTF-8&ei=_IQVSsfGJcqK_QannbznDA&sa=X&oi=video_result_group&resnum=10&ct=title#

Isten tenyerén (A gyermekrajzok üzenete 1.)

A régi ember a gyermeket Isten áldásának tekintette, s hitében a kisgyermek Isten tenyerén él; általa, vele a teremtő és igazító törvény mutatja meg magát. Tudta, hogy az anyaöl óvása, az öntudatlanul átélt minden-szeretet, amelyben a dolgok egysége honol; a termő televény sötétség csöndje a születésben lármás világosságra vált, s a megszületett gyermek, a „csillagocska” fáradhatatlanul keresi az elveszett paradicsomot s a biztonságot adó „kinti” rendet, amelyről ott „bent” mindent megtudott. Kint a fényben, a tagolt világban a kisgyermek kérdez - és nemcsak szóval - szemével, s teste, lelke minden moccanásával. Kérdéseiben bölcsesség világít. Korai rajzaival, képpel, mesével tudatja, hogy a Teremtő miféle világot ígért neki, miféleképpen lehet része, részese annak, s mivégre született különvalónak.

A kisgyermekben - hasonlóképpen az ihletett művészhez és a természetben élő emberhez - a vele született adottságok, s a javarészt tudattalan élmények munkálkodnak. Hagyja, hogy eszköze legyen a létet igazító törvénynek; akaratával, nyiladozó értelmével alig tud beavatkozni annak megvalósulásába. Rajzai ezért mondanak el sokkal többet a világról, mint amennyit föltételezünk róla szellemi képessége, érettsége alapján. Kezdetben „begyakorolt sablonok nem korlátozzák, a valóság külső képe nem készteti tapadásra, nem béklyózza meg képzeletét”.2

Első firkáiban jellemző elemként fedezhetjük fel a szálkák, szárak, sugarak „verését” (1. ábra) csakúgy, mint a körök, karikák gubancát, a fészket (2. ábra). Az egyenes és a hajlított vonal régi írásunk, a rovásírás két fontos jelét juttatja eszünkbe (3. a, b ábra), a legegyszerűbb formákat, amelyek minden más rovásjelnek „apja”, illetve „anyja” lehetnének. Az „Sz” hangjelölője (4. a ábra) formájából következően a lehető legpontosabban „rögzíti” azt a hangot, amelynek jelölésére kiválasztatott: szinte sziszeg, megidézve e hang terebélyes fogalom-bokrot is, azt, hogy szár (valaminek a szára), hogy száll (fölszáll), szál (egyenes), szálka, szőr, szög, szúr, szél (szárító, illetve széle valaminek vagy szöglete), száraz, szikes, szikár..., hogy férfi, apa, s egyben atyatermészetű, mint a „száraz”-zal (sugárral) teremtő Nap, illetve a szellemmel (igével) teremtő Atya. Amikor „meghajlítjuk” e szárat (3. b ábra), nem törik el, ahogyan a növény szára se, ha víz vagy szél hajlítja - zöngésedik, lággyá válik, miképpen az „N” hangja az. Formája ekképpen a növényt idézi és a nőt, aki mikoron méhében az új életet hordja, ekképpen növekedő, s a Hold is ilyen, amint telik, amint növeli, neveli a határt, mindent, ami növény. A Hold, a földi nedvesség úrasszonya, népünk hitében Boldogasszony megidézője, a régieknek a Nap Jézust „hozza el”.


4.ábra: a.)Kör és kereszt három, illetve három és fél esztendős gyermek rajzán (Rhoda Kellogg után). b.)Körök kereszttel osztva háromesztendős gyermek rajzán
5.ábra: A tatai karcolt kő (Kőkor - Marie E.P. König után)
6.ábra: Jászberényi rozmaringtő képjele (JMNGY:72.62.1)

A kisgyermek első firkáiban a teremtett világ egymást feltételező és kiegészítő kettőssége van jelen, a világosság (férfi) és a sötétség (nő), a nappal és az éjszaka, a fönt és a lent, a száraz és a nedves..., az egymásra rímelő kettősségek rendszere.

A kisgyermek nagy gonddal, hosszasan s szívesen rajzolja a pontot is, s a vele egyenértékű kicsi köröket, s apró foltokat (14. ábra); órákat tölt el néha ezekkel a roppant egyszerű rajzi formákkal, ilyenkor azzá válik, amit tesz (a gyermek legtöbb tevékenységére jellemző ez!); „kilép” a tér-időből, a maghoz hasonló állapotban él, amelyben az élet esszenciális, alig moccanó. A mag (a vele analóg gyöngy) a régiségben a szűzséget varázsolta. A gyermek saját állapotát „meséli” ekképp el: a benne, vele testesülő szűzségről ad hírt.

7.a,b.ábra: A rovásírás kétféle „F” jele.
8. ábra: Az állatöv tizenkettes rendszerének ún. kardinális keresztje.

A kör és a kereszt együttes üzenetét is magával hozza a gyermek (4. a, b ábra). Még a negyedik esztendejét sem tölti be, és rajzolja már a csillagnyi tengelyre tükröztethető szimmetriát, a kört, a teljesség, az osztatlan egész, az óvás, a menedék, az anyaöl archaikus és egyben legkorszerűbb jelét, s benne az egyenlő szárú kereszt formát, amely ősidőktől napjainkig a teremtő szellemerő, az Ige jele és megidézője, s a kinti világban való eligazodás legfontosabb eszköze (falusi népünk a keresztszemes hímzés alapöltését - a keresztet - Igének nevezi)(5-6. ábra).

9.a. ábra: Napvirág (Rhoda Kellogg után).
9.b. ábra: Baranya megyei díszsulyok (Vass Katalin után). A motívumrendszer közepén a gyermek napvirág „hasonmása” található.

A kör-kereszt rovásírásunkban az „F” hang jele (7. a, b ábra), amely a szárazból és a nedvesből (3. a, b ábra), a Napból és a Holdból, férfiból és nőből tevődik össze. E forma az organikus kultúrában az ókortól napjainkig a Földet jelöli; de mivel a régiek a Földön nemcsak a földgolyónkat értették, hanem a látható kerek világot, a kör-kereszt a megvalósult, működő, érzékelhető mindenség jele is egyben, a teremtett világ beszédes modellje.

Egyiptomban az „andráskereszttel” osztott kör (7. b ábra) az időt, a fölkelő, „forgó Napot idézte meg, amelyet minden hajnalon a Föld-anya hozott a világra; az Ég és a Föld szűzi nászából születő Istenfiút. Eleink imádságában a pirkadatok „Mária kapujá”-ban: „Ahol jön a mi Urunk, Jézus Krisztus/Aranyfának az ágán. .”3

10.ábra: Öt és félesztendős gyermek rajza
11.ábra: A gyermek képi munkájának egyik fejlődési sémája (Rhoda Kellogg után). A kör és kereszt szervezi, „szerkeszti” a gyermek fokozatosan tagolódó képeit.

Az egyenlő szárú kereszt egyenes szakaszainak metszésében „irracionális pont” létesül: a középpontban az áttételesen jelen való Teremtő „mutatja meg” magát. Régi karácsonyokon a fény, Jézus Krisztus születésének az ünnepén az éjféli mise után elkészített asztal rendjében a tér-idő körkeresztje testesült (8. ábra): az asztal alá az aratás kezdetén, Sarlós Boldogasszony napján (július 2.) kötött „Jézus-kéve” szalmája került. A búza szárának sáraranya, kalászsugara a Napra utal, a Nap Jézust jelöli. Az Istengyermeknek a Napot idéző szalmával vetettek szülőágyat. Az őszi napfordulón Máté, Mihály, Ferenc vagy Gál hetében a karácsonyi abroszból vetették a búzát, amelyet a „Jézus-kéve” kimorzsolt magja szentelt. A karácsonyi asztal abroszára, amelyet advent áhítatában fontak és szőttek, annak kellős közepére a Luca-napon vetett, világoskék szalaggal „öltöztetett” zsenge „lucabúza” került, a szentelt gyertyával. A zsenge búza a húsvéton diadalútjára lépő Nappal, a feltámadó Krisztus erejével feltámadó mezőre utalt. Az égő gyertya a Szentháromságra utalt: lángja az Atya, méhviasz teste a Fiú, bele a Szentlélek megidézője. Karácsony éjjelén az Éj és a Föld köldöke (a pont) egyetlen középponttá vált:”Begyütt Jézus a házamba,/ Házam közepén megálla.”4

12.ábra: A Nap-tagolta spirális kör-rendszerben embrióhoz hasonló forma „születik”. (Az embrió szeme a Nap - Rhoda Kellogg után).
13.ábra: A középpont fejjé alakul, amelyből karok, lábak kezdeménye indul (Rhoda Kellogg után).
14.ábra: Négyesztendős gyermek „keresztre szerkesztett” alakjai.

A tér-idő kerekségét osztó egyenlő szárú keresztet a Nap „rajzolja” le számunkra, az ő égi „járása” s fénye, amely árnyékkal ajándékozza meg a fölfelé törekvő földi létezőt, mutatja meg az égtájakat (”Előttem van észak, hátam mögött dél, balról a Nap nyugszik, jobbról pedig kél.”)5 Az ötesztendős gyermek rajzán a Nap gyakran kereszttel osztott fényszirmú virág (9. a,10. ábra). Az eredeti ábrán (9. a): a korong sárga, a korongot tagoló kereszt-kettős kék, a fényszirmok vörösek. A korong vörös, a fényékek világoskékek, a rájuk ragozódó kerekded szirmok sárgák, a kereszt pedig zöld a 10. ábrán. Az első esetben a festék három alapszínét használta a gyermek, amelyből minden más szín kikeverhető, a korongot kereszt (kereszt-kettős) osztja, amelyet a Nap „rajzol le”, s e korongot a „Napteremtette” virág szirmai övezik. Ok és okozat teljessége mindez: a látszólag különvalók szerves egységének montázs nélküli képjele. A 10. ábrán az alapszínek mellett a korong vörösének komplementere, a zöld szín is megjelenik. A szerves műveltségben e két szín általában a közbülső világot (az „ember terét”) jelöli; a vörös a sugárral teremtő föntre utal, a zöld a sugarat óhajtó és befogadó „nedves” alsó világra.

15.ábra: Hatesztendős gyermek „királylány” alakja
16.ábra: Napvirág; öt- és félesztendős gyermek rajza.

A kör-kereszt a gyermek számára a teremtő televény, a kitüntetett középpont, amelyből minden más rajza következik (11. ábra). Az Ige (Kereszt) és az őt befogadó, kihordó, világra szülő anyaöl (kör) neveli, növeli rajzos kedvét, adja biztonságát a formák számlálhatatlan változatában (12-15. ábra). Rajzai tanulsága szerint minden gyermek „ismeri” a valóságot - bárhol is születik a világra -”tudja”, lelke hordozza e tudást, hogy a tér-idő kerekségének csillagnyi másságában egyazon Ige működik.

A gyermek számára a Nappal jelölhetó, fénnyel teremtő Isten személyes és barátságos. A szegedi nép hitében a csecsemő ha ébren van, és ujját nézegetve mosolyog, a Kis Jézus aranyalmájával játszik - az aranyalmát a Boldogasszony adja kezébe. (Az organikus kultúrában a kéz, az ujjak „sugara” a Napot idézi meg.) Lányom esztendős alig múlott, gyermekkocsiban feküdt a Múzeum-kert egyik fája alatt. A gyenge szélben mocorgó levelek közül a Nap tekintett rá, és ő „szólt” a Naphoz: szakadatlanul mosolygott, s kezével hadonászott fényes arca felé. A gyermek és a természetben élő ember számára arca van a Napnak - aki „elfogadja őt”, annak megmutatja az arcát (16-19. ábra).

17.ábra: Homoródalmási, illetve muzsnai lőporszaru csontkarcolata (Unghi István után).
18.ábra: A tancsi (Erdély) református templom mennyezet kazettája a XVII. századból (Mózer István felvétele).

A l6. ábra napvirága szinte tételesen meséli el, hogy miféle természetű a világ, amely életünk terén adatott: a mosolygó fényes lény tizenkét hosszú, „mérges” vörös és ugyanennyi rövidebb (tömzsibb) „szelíd”, zöld szirommal ékes. A napéjegyenlőség világos és sötét óráinak száma juthat eszünkbe, s az is, hogy reggel a föltámadó (friss) Nap ékít, s amikor leszentül, „lebont”, becsuk, csöndet parancsol. A mérges ékekre oldalnézetű sárga szirmok ragozódnak, a szelídekre fölülnézetű, piros közepű kék virágok; a dinamikus és a statikus saját tulajdonságában erősödik ezáltal; ki-ki az őt illető „koronát” kapja. Íme, a teremtő és igazító, értünk emberré lett Isten! - aki azért jött, s jön közénk nap mint nap s minden esztendő karácsonyán újra meg újra, hogy betöltse a Törvényt: aki egyszerre Nap és ember és virág és Jézus, aki a „világ világa, virágnak virága”. (A magyarszentmihályiak azt tartják, hogy Jézus feje van a fényes égi vándorban, ő vezeti, kormányozza a Napot.)

Az erdélyi lőporszaruk (17. a, b ábra) napvirágarcai ilyenek. Az egyiken az ember az ék, a Nappal hangsúlyos, a másikon a leszentülés, amikor illatával észreveteti magát a virág, a Nap földi kedve, kedvese. E napvirág külső sziromkertjében: a Nappal ékes keresztje és az éjszaka holdíve, „Mária kapuja” váltja egymást, az utóbbi ölében már születni készül a fény. A tancsi mennyezetkazetta (18. ábra) képi beszéde is a gyermekrajzra rímel. A 19. ábra gyermek alkotta napviráglényének sugárkarja és -lába adatott.

***

A „barlang”, a „kemence”, a „sátor” az anyaöl emlékének, az anya áldozatos szeretetének kifejezője a gyermekrajzokon. A 20. ábrán sátrat kezd rajzolni az ötesztendős kislány - az óvodában a kirándulás élményének ábrázolása volt a feladat - a sátorra televízióantenna is kerül, hiszen a városi ember, aki „kimegy” a természetbe, ott sem tudja nélkülözni e fontos narkotikumot, de a sátor csúcsáról másfajta „antenna” szökik az ég felé: csillag, naprózsa, kereszt tagolja száras szökkenését. A sátor csúcsa, a „csúcs”, a földi köldök keresi kapcsolatát az égi biztos ponttal. A szenthegyek csúcsán magasodik így az égig érő fa, száll fölfelé az áldozati tűz füstje és a fohász. A kislány a sátor rajzolását nem fejezte be (az egyik csíknál félúton megállt a színezéssel), s rajzolni kezdte hajának földig érő sátrát, amelyre korona került, és a korona kellős közepéből üzenetet indított - hasonlóan a sátoréhoz - az ég köldöke felé (a korona „antennája” fölött - magasan - látszik is gyöngyös félköre!). A hajsátor védelmében vidám az arc, s a lányruha is sátoros, amelyen (amelyben!) ház és virág kapja meg oltalmát. (Számtalan királylányalak sátorruhája házat, fát, virágot, nyulat, csillagot, Napot őriz, néha autót is, a gyermeklélek kedves „lényeit”, miképpen a középkor köpenyes Madonnái oltalmazzák leplükkel takarva a riadt embereket. A háromszög-test egyben a gyermeklánnyal született potenciális, szűzi anyaság megidézője is.) A láb a föld felszíne alatt, akárha gumó lenne, gyökeret ereszt. Kétoldalt őrzők: a „Nap oldalán” tagolatlan ék, a „Hold-oldalon” nyuszi (a nyúl a keleti zodiákusban a macskával együtt a szűz jelölője). E rajz kiváló példája a gyermek eredendően analógiás gondolkodásának, s tartalmazza az ötesztendős gyermek „világképének” minden lényeges elemét.

19.ábra: Ötesztendős gyermek rajza.
20.ábra: Ötesztendős gyermek rajza.

A rövid elemzésben a bemutatott rajz árnyalt meséje alig mutatta meg magát, mivel nagyobb része - bármily lehetőségünk adódik is - értelmünk számára titok marad. Titok, amely lelkünkbe fészkeli be magát. Titok?! Hangtalan üzenet, s hogy fontos, Lukács evangéliuma (18,15-17) mondja el: „Vivének pedig hozzá kis gyermekeket is, hogy illesse azokat; mikor pedig a tanítványok ezt látták, megdorgálták azokat. De Jézus magához híván őket mondta: Engedjétek, hogy a kis gyermekek énhozzám jöjjenek, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Istennek országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem megy be abba.”

A gyermek nem akarja másolni a felszínt; nincs rá belső késztetése. Jung és követői szerint „archetípusok”-kal érkezik a világra, azokkal a formákkal, amelyek ősidők óta rendezik az emberéletet. A gyermeket a „rejtőzködő”, a sejtett összefüggések érdeklik. A kimondatlanul is kimondott törvény,6 a „cél” és az „út”, gondoljunk csak kifogyhatatlan „miért”-jeikre. Nyiladozó értelme a megtalálható természetes rendet szomjazza - a szellem szükséges biztonságát. Ne adjunk helyette kitalált (kreált) ideológiát, bármilyen korszerűnek is tünteti fel magát, s bármilyen „előjelű”. Ne akarjuk modernnek vélt sablonokhoz igazítani az életét, cselekvéseit. A kisgyermek a Teremtő üzenetét hozza - tanulhatunk tőle. Tőlünk ő szeretetet vár, parttalant; s azt, hogy mutassuk meg neki, miképpen használja az eszközökét, hogyan fejlessze képességgé adottságait.

Mutassuk meg neki, hogy a ceruza mire való, s a zsírkréta, a toll, az ecset, a festék és az íróka; agyagnak, csuhénak, pálcikának, gesztenyének, diónak, virágnak mi a „beszéde”, melyik mikor, mely napszakban vagy évszakban és miféle ünnepen szól a legékesebben; abban a világban, amelyben az esztendő (és az emberélet is) „kerek istenfa” fiúgyermeknek, kislánynak karakteresen másképp. A régi ember a fiúgyermeket a bicska használatára okította, megmutatta neki, hogyan kell faragni vele; az asszony a kislányt fonni, szőni, hímezni tanította...

1 Ez az írás rövidített része a szerző azonos című tanulmányának amely első alkalommal 1991-ben jelent meg Szombathelyen a „Vízjelek - Iskolák, pedagógiák Magyarországon” című kötetben, a Németh László Szakkollégium kiadásában. A szerző e témában könyvet is jelentetett meg: „A Nap arca - A gyermekrajzok üzenete”, Gödöllő, 1990.

2 Mérei Ferenc - V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan, Bp., 1985. - 6. kiadás.

3 Erdélyi Zsuzsanna: „Hegyet hágék, lőtöt lépék.” - „Archaikus népi imádságok”. Bp., 1976.

4 U. o.

5 Bihari gyermekmondókák. Bukarest, 1982.

6 „Az Úr (...) nem mond ki semmit, nem rejt el semmit, hanem jelez.” Hérakleitosz múzsái vagy a természetről. Bp., 1983.

A Teremtő anyasága (A gyermekrajzok üzenete 3.)
Daczó Árpád, Erdély tudós szerzetes papja több, mint három évtizede már, hogy ősi hitünk Istenasszonyának nyomára talált. Ő hallotta, hogy a csíksomlyói kegytemplom gótikus Napbaöltözött Asszonyát a csíki székelyek, a gyimesi és a moldvai csángók Babba Máriának nevezik. S őt az Istenszülő Asszonyt minden estelen a Hold, akit Babbának mondanak, hozza el, idézi meg. Kostelki szolgálata idején, az ottani székelyektől tudta meg, hogy Babba Mária, kereszténységünk Szűz Máriája, az ő hitükben Isten; s a kostelki gyermekek, amíg hittant nem tanulnak az égiek közül csak őt ismerik, tisztelik és hozzá imádkoznak. Minden bajban Ő segíti meg e népet; vele osztják meg örömüket is. Ő segít a szülőasszonynak, Ő a bába, de Ő viszi el, föl a lelket a mennyekbe is, ha ideje érkezik. Daczó Árpád szerint a kereszténység előtt Babba népünk fő istensége, talán egyetlen Istene volt.
Minden gyermek első szavai között ott van a „babba” is; két b-vel, hangsúlyosan. A kisgyermek ajkát, lelkében fészkelő késztetés, s őskép okán talán ez a szó nyitja beszédre. Általában fényes tárgy: ezüstös kanál, gyöngy, égő gyertya hívja elő a kisgyermekből e varázsos igét. (A kostelkiek az újholdnak mutatják meg a gyermeket, s a gyermeknek a fönti fényes sarlót, amikor a kisgyermek első szavait formálja, hogy Babba névvel először őt illesse a gyermek.) Az anyaméh „közelsége” is oka lehet e szókép formalódásának. Az egyik anya mondta, mesélte el nekem, hogy másféléves kisfia gyakran hajtja fejét az ölébe, a méhe fölé, mintha hallgatózna, s ilyenkor önfeledten mondja, többször is egymás utan a babba szót. A kisgyermek arcára e szó kiejtésekor fényesség hamvazódik, széppé kerekül az arca; az arc, amely az emberben a legteljesebben Istenre utal. (Csík, Gyimes és Moldva népe babbásnak mondja a szépet !)

1.ábra

Kalotaszegi nagyírásos minta (Sinkó Kalló Katalin nyomán). A tulipánok holdívű hálós szirmai egyben halak is. Fönt, a szélmustrán a születés kapuhármasa, a születő, újuló élet három szakasza jelenik meg. (Hold, holt, háló, hal, halál nyelvünkben fogalmi szóbokrot alkotnak.)

A Teremtő anyaként szeret. Az anyaméh tele-oltalma hozza el, idézi meg a világot mozgató, s megtartó szeretetet. Isten a szeretet - mondja János. Az ő kiáramló, világot teremtő jósága van jelen a kalotaszegi nagyírásos mintában (1.ábra) is. A középpont szálkás szélrózsája, s kettős, szirmos köre-ölelése adja okát, életét e képiségben a szárnyas-szirmos Nap, s a holdíves, hálós tulipán egymást kiegészítő kettős világának; s e „felülnézetű” világ-virág, Isten evilági „tapasztalhatósága”: nő-növény. A legteljesebb biztonság mindig kerek, miként az öl, az ölelés, a magzatot hordozó anya. E kerekségnek közepe adódik, sugárzó magja; sugarai teremtik, s tagolják a kerek időt és teret, teszik nyilvánvalóvá a bennünk, velünk született rendet, a teremtett lények helyét, szerepét a világban (2.ábra).

2.ábra

Ötesztendős gyermek rajza. A rendező és a rendezett világ képe.

A kisgyermek a fölülnézetű rajzokkal nyugalmát, biztonságát bontja képbe. Amikor ezeket alkotja, ő fölötte van a létnek, tér-időnek, a mindennapiságnak, ő ilyenkor a középpont vendége - a Teremtő szól belőle, általa. Ha a gyermek jól érzi magát a világban, ha a környezetében azt találja meg, ami örök szomjúságként belé oltatott, a szeretetet, ami mindig artikulált, a dolgok belső rendjének „anyagi”, anyai képe, megnyilvánulása, akkor kör-keresztre rajzolja, s fölülnézetből az óvodát is (3.ábra), s a körülötte lévő házakat is, akkor mindez számára haza, Anya.

3.ábra

Hatesztendős gyermek rajza. Keresztre és körre „szirmozott” házak az „óvodán”. (Japánban ma is oktatják a fölülnézet ábrázolási módját.)

Kovács Eszterkében, aki most elsőbe jár, a nyár, a víz, a halak, a hinta, az úszóöv, a vízparton körben ácsorgó fák (4. ábra) a vele-született anyaság-vágyat idézték meg. Megidézhették, hiszen együtt és külön-külön is e létezők a nőröl, az anyáról vallanak. A régiek hite szerint július a Hold hónapja, s a vízé, a „zöld-ár” időszaka ez, de otthona a „nehézkes” Máriának (aki áldott állapotában látogatni megy Erzsébetet július 2-án). Isten „terített asztala” ilyenkor a határ. A víz úrasszonya a Hold, s a víz televény ágya, anyja, méhe a szaporaságnak, a születésnek, s ezt legékesebben benne a a hal „mondja” el, akinek látványa, tapintása az elmúlást, a halált juttatja eszünkbe, de aki a legszaporább létező egyben, számolhatatlan sokaságát rakja le ikráinak minden esztendőben. A halálból, az áldozatból tamadó élet jelölője népünk műveltségében (5. ábra); de gondoljunk csak a földbe vetett mag életet adó áldozatára, amelyet Jézus is saját áldozatának példájaként említ; Jézus aki a hal, a halak világkorszakát hozta el.
Eszterke tavában az áldozatra a hal-csontvázak utalnak.

4.ábra

Hétesztendős gyermek rajza. „Nyári élmény.”

A kerek tó alsó harmadában, e tó kellős közepén kicsi körök és folt összessége az övön, övvel úszó gyermek-alak. E központi rajzi-halmaz a méhben, Eszterke ölében majdan megfoganó mag talán, s az úszás, a hintázás (a rajzon jobb oldalt, fönt) a magzatvíz paradicsomi ringatása. A körök, s a mag pontja-foltja alatt a kiterített „sakktáblás” heverő készség a természetes műveltség „bevetetlen szantóföldjé”-vel analóg; mellette kívül, túl minden evilági lármán puha gumi ágyon az alkotó gyermek fekszik, lelke kedve madárrá válva fönt lebeg az ugyancsak ölet, ölelést, anyát idéző fák között.

5.ábra

Mángorló karcolt mintája a Szekszárdi Múzeumból (Dúcz László nyomán).

Eszterke majd anya akar lenni (minden nő küldetése ez!), fészeknyi gyermek anyja. Vele, benne, rajza által a Teremtő asszonyi jósága van jelen. Rajzából nem az iskolás-gyermektől már megkövetelhető „térlátás” készsége, képessége hiányzik, hanem a mi zsugorodott, felnőtt látásmódunk. A gyermek belső késztetésre nem akar ábrázolni, „térlátni”, őt nem a létezők külső képe érdekli, a pillanat-érvényű, a „kiszakított”, s ez utóbbi által elidegenített, hanem a létezők, a lények „beszéde” (az őt körülvevők alkalmassága arra, hogy lelke más-más mezejéről „előhívják” a vele-született képeket, a világ belső képét, a világképet), a más-más alakú lények egysége érdekli, a Teremtő benne, vele is élő szeretete okán; s ez az eredendő örök egység, a rend minden rajzában más és más formában ölt testet, lelke állapotának, legbelsőbb akarásának függvényében, mindig időszerűen, s mindig egyedien.
A világ természeténél fogva ilyen, s ez egysége titka is: az egyetlen Igére ragozódó csillagnyi másság, a „mindig ugyanaz, mindig másképpen”. A világ szépsége ez. E szépség a Babba, őshitünk Istenasszonya, a Teremtő jósága, az Anya.

Budapest, 1994. december 6.

A Magyar Szent Korona

A Szent Korona

Képek:

http://www.minden-ami-magyar.hu/szk/korona.php?&w=1280

Videók:

http://www.youtube.com/watch?v=Jt6nmGBtdS0

http://video.google.com/videosearch?q=szent+korona&oe=utf-8&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a&um=1&ie=UTF-8&ei=3107StbqFc60sgbev-Ry&sa=X&oi=video_result_group&resnum=9&ct=title#

A koronáról:

http://vilagbiztonsag.hu/index_files/Page9553.htm

http://www.napfonat.hu/szent_korona.htm

http://www.kiszely.hu/istvan_dr/038.html

http://www.magyartaltos.info/index.php?option=com_content&task=view&id=213&Itemid=41

Egyéb:

http://www.arvisura.eoldal.hu/

http://dobogommt.hu/dobogo/main.php

http://www.gportal.hu/gindex.php?pg=20458263

http://www.geocities.com/Athens/Troy/3274/spiral.html

http://www.freewebs.com/javasroe/szakrlisszimblumok.htm

http://aranylaci.freeweb.hu/

http://www.gralvilaga.hu/1808.htm

A.J. Christian

http://ajchristian.hu/08oneletrajz.html

Anasztázia

Anasztázia egy ősrégi civilizáció leszármazottja, mely időtlen időktől fogva egészen napjainkig a szibériai tajgában él. Korok, uralkodók, rendszerek jöttek-mentek és váltották egymást, ám e nép mind a mai napig megóvta ősrégi életvitelét.

Teljes harmóniában él a természettel, a benne élő növényekkel és állatokkal, a világegyetemmel, ismeri és tudatosan alkalmazza annak kisugárzásait és törvényeit.

Ám olykor-olykor akadtak közöttük olyanok, akik a számukra külvilággal, vagyis velünk, tudatosan építettek ki kapcsolatot, hogy mérhetetlen bölcsességükből átadjanak olyan általános, az emberek által gyakran csupán elfeledett, elhagyott eszméket, melyek újonnani használata segíthet nekünk kijutni abból az ingoványos útvesztőből, amelybe a Természet és a Világegyetem Törvényeinek semmibevétele miatt jutottunk.

A közvetítő szerep a két világ – a tajga és jelenünk között – Anasztáziára hárult, aki 1994-ben találkozott Vlagyimir Megrével, az akkoriban sikeres és nagy tekintélynek örvendő, az Ob folyón kereskedelmi expediciókat indító üzletemberrel.

A találkozás után Vlagyimir Megre - megihletve Anasztázia szépsége, lelki tisztasága, jósága, rendkívüli tudása és képességei által - elindult, hogy tudatosan vállalva az előre sejtett hatalmas gondokat és létbizonytalanságot, valóra váltsa Anasztázia „szeretetből szőtt álmát”. ...és ezen fáradozik azóta is töretlenül, teljes meggyőződéssel!

A máig létező kapcsolatra építve Vlagyimir Megre egy sor könyvet jelentetett meg, melyek az emberiség jövőjét tekintve oly alapvető témákkal foglalkoznak, mint az emberi lét igazi értelme, a nő és a férfi tiszta, a Világegyetem Törvényei szerint felépítendő és ápolandó kapcsolata, a gyermek érkezése-születése a Földre, a család, a gyermeknevelés, az egészség, a betegségek tényleges okai, a kozmikus gyógyító erők és az ember, a Természet és a Föld „szeretete és tisztelete”, stb.

Amióta az első kötet Oroszországban napvilágot látott (1996), megtörtént a lehetetlen: Anasztázia a szív hangján zengő üzenetével milliók lelkét érintette meg és mozgósította, olyan erőteljes lendületet kiváltva, mely messze túlmutat az orosz nyelvterület határain.

Ez az Üzenet megérkezett hozzánk is! ...és kopogtat szívünk ajtaján...

http://www.anasztazia.hu/content/view/24/50/

http://www.anasztazia.hu/content/view/23/50/


http://www.anasztazia.hu/content/category/4/15/32/

http://www.anasztazia.hu/content/view/86/54/

Vlagyimir Megre

Vlagyimir Megre 1950. július 23-án született.

Korábban sehol semmit nem publikált.

Tekintélynek örvendő vállalkozóként tevékenykedett és a Szibériai Vállalkozók Régiók Közötti Egyesületének elnöke lett. 1994-ben és 1995-ben az Ob folyón - Novoszibirszk – Salechard – Novoszibirszk útvonalon - saját költségére két nagy kereskedelmi expedíciót indított.

A „Kereskedelmi Karaván” elnevezésű első expedíciójáról Szibériában, a Hanti-manysi és Jamalonyenyec Autonóm területek helyi sajtójában sok cikk jelent meg.

Barátai és hozzátartozói számára is sokáig rejtély maradt, hogy mi késztethette a köztiszteletnek örvendő, többéves gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező vállalkozót arra, hogy a „kívülálló szemszögéből nézve” felhalmozott tőkéjét, teljes vagyonát elherdálja és csupán egy olyan expedíció érdekében jelzálogosítsa, melynek nemhogy nem volt semmilyen haszna, hanem még a ráfordított költségeket sem tudta visszatéríteni.

E könyv fellebbenti a fátylat a titokról – a belső hangot, a „Szellem Hangját” követő keresésről. Vlagyimir Megre az expedícióról olyan értékeket hozott magával, melyeket pénzben nem lehet kifejezni. Több központi lapban és folyóiratban szenzációs cikkeket jelentetett meg, melyek nagy visszhangot váltottak ki úgy a nagyközönség körében, mint a tudós társadalmon belül is.

A szerző maga így vallott művéről: „Nem vagyok író, nincsenek irodalmi tapasztalataim, és úgy érzem, az olvasóktól az írásmódom miatt bocsánatot kell kérnem. Ez a könyv műfaji hovatartozását illetően sehová nem sorolható: nem publicisztikai mű, nem fantasztikus és nem is kalandregény, függetlenül attól, hogy az, amiről szól, rendhagyónak és hihetetlennek tűnik. Zsánere megállapíthatatlan.”

Pedig....

A kezdetben teljesen racionális gondolkodású, az anyagiakra összpontosuló világkép szerint élő, elismert, sőt irigyelt poziciójú vállalkozó, aki számára mindenekelőtt a nyereség volt a mérvadó és az élet határtalan élvezete, habzsolása, nagyon is nehezen tudta “megemészteni” Anasztázia által a tajgában az éppen neki átadott “üzenetet”.

Kérdései, kétkedései és aggodalmai is nagyon sok olvasó számára megdöbbentőeknek, gyakran ostobáknak, sőt gyerekesen bugyutáknak tűntek. Ám mégis szükségszerű volt éppen ezeket a kérdéseket feltenni Anasztáziának azért, hogy a könyvben éppen a “modern”, úgymond “civilizált” ember abszurd gondolkodása és cselekvésmódja domborodjon ki. Ennek köszönhetően a könyv nyelvezete egyszerű és érthető minden ember számára.

Anasztázia hatására V. Megre mély transzformáción ment keresztül, ami nem csupán lelkében, szellemében mutatkozott meg, hanem fizikailag, kinézetén is és mindekelőtt megnyilvánulásaiban is. Híres íróvá vált, aki műveit számtalan nyelve fordították le, kitűnő szónok lett belőle, aki órákon át le tudja kötni a hallgatók figyelmét.


Személyisége rendkívül kedvezően hat az emberekre és bizony sokan állítják, hogy Vlagyimir Megre olyan ember, aki egyenesen az ember lelkéhez, sőt annak legmélyebb, legbensőbb énjéhez, annak szelleméhez beszél. Jelenleg - úgyszintén Anasztázia hatására - figyelme és igyekezete a földtörvényre összpontosul azért, hogy az emberek Oroszországban ingyenesen jussanak födhöz, ahol - szintén Anasztázia tervei szerint –családi közösségek élnének és gazdálkodnának egy-egy hektár területen, hogy Földünk földi Paradicsommá változhasson.

Hiszen a család az a társadalmi létforma, melytől jobbat, életre képesebbet ember földi létezése folyamán még nem talált fel.
Nem is találhatott, mert ezt a formát föntről, Istentől kapta.

A jelenlegi gazdasági válságról

a káoszokról, keletkezésükről, megszűnésükről,
az új világpolgárokról

Mailben kaptam, még nem olvastam, de gondoltam bemásolom...

Takáts Péter: Az új világpolgárokról
Mire tanít minket ez a krízis? Hova vezethet a káosz? Ezek a kérdések
ma sok embert foglalkoztatnak és sokan sokféle választ adnak rá. A
következőkben azt mutatom be, hogy a ma tapasztalható krízis oda
vezet, hogy hatására a harmadik évezred közösségeiben és társadalmában
a hatalom nem a kevés "rátermetté" lesz, akik azt meggyőzően és
szakszerűen próbálják meg felhasználni valamely "jó" dolog érdekében,
mint azt ma próbálják, hanem azoké a szabad szellemi embereké, akik
számára a hatalom küldetése a közösségi alapokon szerveződő gazdasági
és társadalmi struktúrákban teljesedik be. Ezekbenviszont a hatalom
mai formában történő gyakorlása és alkalmazása fölöslegessé válik.
Gondolatok egy új jövőről és az ehhez kapcsolódó egészséges társadalmi formákról

A változások kora


Ma már szinte mindenki számára egyértelmű, hogy a hatalom építménye
minden eresztékében recseg-ropog, hiszen a mindenki által
megtapasztalható válságok nyomán közelgő katasztrófával kapcsolatban
könyvek, írások és napjainkban már napi hírek egész sora jelenik meg,
valamint előadások sokasága hangzik el. Ezek alapján minden érdeklődő
ember számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy ami az
elkövetkező évtizedekben várhatóan bekövetkezik majd, az minden
bizonnyal több lesz egy katasztrófánál és ezért az ezzel járó
kellemetlenségeken túl minden bizonnyal a modern kori társadalmak
demokratikusabbá válásánál is többet von majd maga után. A ma
érzékelhető jelek ugyanis határozott véleményem szerint a gazdasági,
környezeti és szociális hatásokon túl nem csupán a hatalomnak a
hierarchiák csúcsáról az alapjához való eltolódását mutatják, hanem az
ezzel egy időben a szinte mindent megrengető változások magának a
társadalmi élet jelenlegi rendszerének újragondolására és annak
újjászervezésére is lehetőséget adnak.

A globális változások és krízisek e korszakában ugyanis egyre
világosabban mutatkozik meg a szellemi, a politikai és a gazdasági
életbeli hatalomgyakorlás hagyományos, hierarchikus felépítésű
szervezeti formáinak csődje. Ennek a csődnek a fő oka az a
feloldhatatlan ellenmondás, amely a fejlődésének jelenlegi fokán egyre
inkább szabaddá váló ember és a hatalom között feszül. Hiszen miközben
ma az autonómiára és a kreativitásra az élet minden területén egyre
nagyobb igény van, azaz egyre nagyobb a szükség az önrendelkezésre
képes, szabad emberekre, eközben ez egyáltalán nem egyeztethető össze
azzal, ahogyan ma a hatalom megpróbál az emberek felett úgy gyámkodni,
ahogyan ez az ősi hierarchiákban szokásos volt, hiszen ez a hatalom
éppen a szabadság és az önállóság elnyomására épül.

Bármennyire is furcsának tűnik, de bátran állítom, hogy elmúltak már
azok az idők, amikor Lenin sokunk által jól ismert jelmondata, azaz "a
bizalom jó, de az ellenőrzés még jobb" alapján az embereket még
sikeresen el lehetett nyomni és uralkodni lehetett felettük, még akkor
is, ha a felszínen megtapasztalható jelek ennek az ellenkezőjét
mutatják. A XXI. században, ahol a ma öröknek hitt központi ellenőrző
mechanizmusokat a szabad emberi közösségekből álló társadalmi rendszer
önszabályozó erőibe vetett bizalom váltja majd fel, ez a jelmondat is
átalakul és a jövőben már így hangzik: "az ellenőrzés a halál, a
bizalom az élet".

Mivel a mai hierarchikus hatalmi struktúrák az ellenőrzés elvére
épülnek, fentiekből egyenesen következik, hogy a hatalomnak ez a még
ma is gyakorolt ősi formája, mára már elvesztette az időszerűségét. Ez
a forma a régi, piramis felépítésű társadalmakban és vallási
közösségekben még jogos és időszerű volt, mert legitimációját
valamilyen isteni princípiumnak köszönhette. Ezzel szemben a modern
ipari társadalmak pénzre épülő hatalmi struktúrái semmiféle isteni
legitimációval nem rendelkeznek, hatalmukat kizárólag a felhalmozott
pénznek köszönhetik. Ezek a pénzre épülő hierarchiák pedig éppen azzal
nem rendelkeznek, melyek a hatalomgyakorlás hierarchikus formáinak a
legitimációt régen megadták: a morális alapokkal és szellemi
háttérrel. Mert az ősi társadalmi hierarchiák élén álló pap királyok
és/vagy beavatott uralkodók - éppen a beavatásuk által - rendelkeztek
a megfelelő szociális formák kialakításához szükséges bölcsességgel és
szellemi tudással, ráadásul ebben a folyamatban megszerezték azt a
képességet is, hogy uralkodni tudjanak saját mohóságuk és önzésük
felett. Mivel a hatalom mai birtokosai ezzel a képességgel nem
rendelkeznek, és a pénz hatalomra kerülésével az emberi mohóság és
önzés is hatalomra került, szociális formáink ma egyre több helyen a
felbomlás, szétesés jeleit mutatják. Tehát a mai, hierarchikus hatalmi
struktúrák - éppen a fenti hiányosságok miatt - egyre
improduktívabbak, rugalmatlanabbak és mára már az alapvető társadalmi
problémák megoldására is képtelenek. Természetesen a hatalmon lévőktől
nem várhatjuk, hogy önként lemondjanak gazdasági előnyeikről,
befolyásukról és státusszimbólumaikról, és miközben mindent megtesznek
a problémák és azok lényegének eltusolására vagy eltitkolására, az az
ő számukra is egyre nyilvánvalóbb, hogy a hatalom eltolódása és a
piramis alján állók közelgő hatalomátvétele már nem elkerülhető. A
kérdés csak az, hogy ez mikor következik be.

Mire alapozom ezt a gondolatomat? Az jól látható, hogy az Európában és
az USA-ban is egyaránt tapasztalható - súlyos pénzügyi, gazdasági,
szociális, energetikai, élelmezési, stb. - válságjelenségek hatására
ezekben az országokban az átlagemberek, a civilek olyan, akár globális
forradalomnak is nevezhető, kulturális, szociális és politikai
változások sorozatát indították el, melyben a hierarchikus rendszerek
csúcsán élők tehetetlenül néznek szembe a hatalmi piramisok lábánál
álló civilek felébredő öntudatával és szabadságvágyával..

Mire tanít a káosz?

Ahhoz, hogy világosan lássunk és ezeket a társadalomban ma mutatkozó
jelenségeket helyesen tudjuk megítélni, szükség van arra, hogy tudjuk,
a mindenkor mutatkozó jelek mit is jeleznek a számunkra. Erre pedig
csak akkor leszünk képesek, ha az ember alkotta közösségek
fejlődésének törvényszerűségeit ismerjük. Maga a fejlődés egy olyan
folyamat, amit nem lehet mérni vagy statisztikai adatokkal kimutatni,
mert a dolgok minőségének megváltozását jelenti. Az élő szervezetek
fejlődési folyamatát, azaz a minőség megváltozását a következő
jellemzőkkel jól le lehet írni:

a fejlődésnek mindig van egy iránya, egy célja, amerre halad;
lépésekben, fokozatokban jelenik meg;
a fokozatok között mindig van egy hosszabb-rövidebb időszak, amikor az
addigi rend felborul és egy kaotikus állapot alakul ki;
az egyes stabil állapotokban mindig van egy jól meghatározható
kohéziós erő, ami a szervezetet összetartja;
a fokozatokat nem lehet átugrani;
a folyamat az időben játszódik le és
nem fordítható vissza.

Tehát ha ezt a fejlődési folyamatot ábrázolni akarjuk, akkor egy
lépcsőzetes görbét kell felrajzolnunk, és az egyes lépcsőfokok az élő
szervezet egyes fejlődési fokozatait jelentik, melyekre egy
hosszabb-rövidebb ideig tartó stabil állapot a jellemző. Ennek a
stabil állapotnak a következő tulajdonságai vannak:

ez egy állandósult állapotot jelent,
melyre a növekedés, a mennyiségi változás a jellemző,
ebben az állapotban a szervezetet egy kohéziós erő tartja, fogja
össze, a szervezetre állandóan ható centrifugális erővel szemben,
majd a növekedés egyik pillanatában, ami élő szervezetek esetében
kizárólag a természeti, biológiai törvények irányítása alatt áll,
elérkezik az a pont, amikor az addig ható kohéziós erő már nem tudja
összefogni a szervezetet, az pedig megindul a szétesés útján.
Megjelenik a káosz.

Az egyes fejlődési fokozatok között, amikor is az egyik fejlődési
szintről a másikra lép egy élő szervezet, mindig egy szétesés, egy
káosz található, mely káosz a természeti törvények által meghatározott
módon hosszabb vagy rövidebb ideig tart, majd megjelenik egy új
összetartó erő, melynek hatására egy új struktúra stabilizálódik és
kialakul egy új, stabil szervezet, mely egy

egészen más minőségű struktúra,
amit most már ez a másik, új kohéziós erő tart össze,
mely kohéziós erő létrejöttéhez az élő szervezetnek semmiféle külön
erőfeszítésére vagy energia befektetésére nincsen szüksége, ez
természeti törvények hatására következik be.
Ebben az új struktúrában az első struktúra teljes egészében benne van,
sőt annak az oka és eredete is az első struktúrában keresendő, abból
származik.
Azaz egy élő szervezet megszületésének pillanatában már benne van
minden lehetőség, minden, ami vele történni fog, miként egy magban
benne van a fa vagy a virág, ami ki fog belőle fejlődni, vagy akár egy
tojásban benne van az az élőlény is, aki majd kikel belőle.

Ezt a folyamatot, azaz a struktúra - káosz - struktúra váltakozást az
élőlények fejlődése során mi is jól megfigyelhetjük, hiszen azok
életük bizonyos szakaszaiban teljesen más lényekké alakulhatnak át.
Ezzel jól példázzák azt, hogy milyen is ez a lépésekben, ugrásokban
történő fejlődés, minőségi átalakulás az élőlények világában. Ilyen
példákat ismerünk az ebihal - béka esetében, vagy a hernyó - gubó -
lepke átalakulásban, amikor egy adott élő struktúra, szervezet, melyet
egy erő egy bizonyos ideig összetart, életének egy adott pillanatában
szétesik és utána egy minőségileg teljesen más lénnyé alakul át.

Ezek az általános elvek pontosan megfigyelhetőek az emberek által
létrehozott szervezetek, közösségek fejlődése során is, persze némi
eltéréssel. Az egyik és legfontosabb eltérés az, hogy míg például a
hernyó estében a káosz és a szétesés pillanatát a biológiai
törvényszerűségek határozzák meg, azaz az állatok és a növények
fejlődése a természeti törvények hatására történik meg, addig az
emberek által létrehozott és működtetett közösségek fejlődésének
folyamata, az egyes szakaszok hossza és az átalakulások milyensége a
benne élő és dolgozó emberektől és az ő gondolkodásuktól függ. Hiszen
az emberek által alkotott közösségekre csak az emberi gondolkodás hat,
a természeti törvények nem.

Miután egy ember vagy embercsoport létrehoz, megalapít egy közösséget,
és ez a közösség megindul a maga fejlődési útján, akkor bizonyos idő
elteltével e közösség eljut egy olyan állapotba, amikor már nem tud a
régi módon tovább élni és dolgozni. Ekkor egy olyan kritikus helyzet
áll elő, amelyben először csak a közelgő káosz és szétesés jelei
mutatkoznak, majd attól függően, hogy az emberek mennyire képesek
ezeket a jelzéseket észrevenni és valódi jelentését kiértékelni, vagy
továbbhaladnak a káosz és szétesés felé vagy pedig egy új tudati
állapotnak megfelelő fejlődési úton indulnak el, azaz minőségi
változásokat vezetnek be önmagukban és közösségük működésében
egyaránt. Így aztán azt mondhatjuk, hogy ha egy emberi közösségben a
káosz jelei mutatkoznak vagy az előrejelzések szerint várhatóan a
szétesés állapotába kerül, akkor be kell látnunk, hogy mivel ember
volt az, aki ebbe az állapotba a közösséget belevitte, egyedül ő az
is, aki ebből az állapotból ki tudja azt vezetni.

Azaz, egy közösség életében nemcsak a stabil időszakok hosszát, de a
káoszidőtartamát is a közösséget alkotó emberek határozzák meg,
agondolkodásukkal. Mégpedig azáltal, hogy képesek lesznek-e
felismerni, értelmezni a káosz jelentését és jelzéseit, majd e
felismerés hatására képesek-e azokat a változásokat saját és
közösségük életében megvalósítani, melyek egy új, magasabb szintű
struktúrát és az ahhoz szükséges összetartó, kohéziós erőt
létrehozzák.

Tehát egy emberek által alkotott közösség életében az emberek
gondolkodásától és tudati állapotától függően egy adott pillanatban
törvényszerűen megjelennek a káosz jelei, mert ez a közösségek
fejlődésének törvényszerű velejárója. A szétesésnek ebben az
időszakában a közösségben élő és dolgozó embereknek belső erőre,
bátorságra van szükségük ahhoz, hogy a káosz első jeleit, majd később
bekövetkeztét felismerjék és az ebből keletkező felismerés és tudati
fejlődés hatására a közösség előtt álló káoszon áthaladjanak, a
következő fejlődési fokozathoz vezető úton elinduljanak.

Sőt, az új struktúra, fejlődési fok kialakításához szükséges energiát
is az embernek kell befektetnie. Ezt ugyanis mi nem kapjuk kívülről,
miként a természeti lények. Azaz, ha azt akarjuk, hogy a közösség az
egyik szintről egy másik, magasabb szintre lépjen, akkor valamennyi
benne élő és dolgozó embernek energiát kell befektetnie ebbe, és nem
lehet a másikra, vagy a sült galambra várni.

Energia-befektetés nélkül ugyanisnincs fejlődés! Ez az
energia-befektetés és a belőle kialakuló új gondolkodás hozza létre
azt az összetartó erőt, ami a közösséget az új fejlődési fokon, a
mindenkor ható centrifugális erők ellenében összefogja, az új
szociális formát megadja. Ebből pedig egyenesen következik az, hogy
amikor egy emberek által létrehozott közösségben egy fejlődési fázis
vége felé megjelennek a szétesés első jelei, és a közösség fokozatosan
közeledik a káosz pillanatához, akkor onnan csak úgy tud egy magasabb
fejlődési szintre lépni, ha képes gondolkodását megváltoztatni, egy
magasabb szintű tudatosságot elérni. Tehát a káosz az emberi
közösségekben egyfajta jelzés arra, hogy itt az ideje másképpen
gondolkodni, és azt, amit eddig egy adott, megszokott módon
csináltunk, a jövőben bizony másképpen kell csinálni.

Ez a felismerés ma szerencsére egyre több emberben jelenik meg, és
igen sokan jutnak azonos eredményre függetlenül attól, hogy a közelgő
káosz ma észlelhető jelzéseit ők miként is értelmezik. A nagyobb
problémát ma azonban az jelenti, hogyan is alakítsuk át
gondolkodásunkat és milyen lehet az a társadalmi, szociális forma,
melyet az új tudatossággal majd ki kell alakítani. Mert azt tehát
látjuk, hogy az emberiség előtt álló káoszpont nem egy sorscsapás
következménye vagy nem a régóta megjövendölt világvége elérkezése,
hanem a fejlődésnek egy természetes állapota, egy olyan próbatétel
vagy kihívás, melyben egy adott tudatossági szintről egy újabb,
magasabb szintre kell lépnünk. Ahhoz azonban, hogy az emberiség képes
legyen megváltoztatni gondolkodását, tudnunk kellene, milyen is lehet
ez az új tudatosság és milyen szociális formák tartoznak hozzá a
következő fejlődési fokozaton. Különösen fontos ez a kérdés azért is,
mert a hatalom mai birtokosai nagy előszeretettel sulykolják az
emberekbe azt a tévhitet, hogy a kapitalista piacgazdasággal
elérkeztünk a létező társadalmak legjobbikához, a kommunizmus
bukásával győzött az életképesebb rendszer, és most már ez az idők
végtelenségéig így is fog maradni. Egyetlen feladatunk ennek a
rendszernek az állandó javítgatása, amit persze csak az ő irányításuk
alatt lehet megtenni.

Pedig a ma érzéklehető krízis és válságjelenségek éppen ennek az
ellenkezőjét próbálják jelezni a számunkra. A ma tapasztalható
káoszjelenségek ugyanis az időszerűtlenné és működésképtelenné vált
jelenlegi hierarchikus hatalmi rendszerből egy újfajta közösségi
rendszerbe való átalakulás szükségességét jelzik a világnak, és ha
felismerjük, hogy ez a jövő, és az emberiség fejlődése ebbe az irányba
mutat, akkor elkerülhetjük a szétesést. Amennyiben nem tudunk egy
újfajta társadalmi berendezkedést megvalósítani, akkor a káosz és az
azt követő krízishelyzet fog megtanítani minket arra, amit egyébként
saját belátásunkból is felfedezhettünk volna.

A hatalom átalakulásáról

Persze egy ilyen tudati váltás rendkívül nehéz és bonyolult folyamat,
hiszen elég csak azt végiggondolnunk, hogy az embert a történelmi idők
több ezer évén keresztül, egészen a mai napig, hierarchikus
berendezkedésű szociális tér kísérte végig, és így nem is
csodálkozhatunk el azon, hogy ez ennyire mélyen belénk ivódott, és
ennyire mély gyökerei vannak bennünk. Az ősi időktől kezdve az emberek
felett mindig állt valaki, egy király, egy császár, egy pártvezér, aki
uralkodott népe felett, és az emberek életét, cselekedeteit
uralkodójuk utasításai határozták meg sok-sok ezer éven át.

Ma viszont olyan átalakulás előtt állunk, melynek során ez a sok ezer
éves megszokás egy új tudatosságból fakadóan megszűnik és valami más
váltja fel, hiszen azt láttuk az előzőekben, hogy az emberiség
fejlődésének iránya az emberi tudatosság fejlődése irányába mutat.
Ezen a fejlődési úton most mutatkozó káoszpont pedig egy olyan tudati
változás előjele, amelynek során a hierarchikus hatalmi rendszerek
felől az önszervező és szabad közösségek önkéntes társulása -
hálózatok - irányába kell az emberiségnek tovább lépnie. Ez a változás
megmutatkozik már ma is számos hétköznapi és egyszerű dologban, elég
ha azt nézzük, milyen mentalitású gyerekek születnek ma közénk, és ha
valaki figyelmesen körülnéz a maga ismeretségi körében, azonnal látja,
hogy napjainkban az öntudatára ébredő és a szabadságra született
fiatal emberek száma rohamosan nő, miközben azoknak a száma, akiknek
még szükségük van az irányításra, fokozatosan csökken.

A fejlődés, vagyis a hierarchiákból a szabad közösségek önkéntes
társulása irányába való átmenet során tehát nem egyszerűen a hatalom
újraelosztásáról van szó, hanem átalakul maga a hatalom gyakorlása és
a szociális formák is. Az eddig ismert hierarchikus hatalmi rendszerek
az abban felül lévők hatalmi élményére épültek, ami azon alapult, hogy
a vezető kielégülést nyerhetett abból, hogy akaratát az alája rendelt
és a rangsorban utána következő emberek megvalósították. Mivel ez a
hatalom - a bevezetőben elmondott okok miatt - ellenőrizni és megtörni
akar, legázolni és leigázni másokat, ebből az akarati erőből hiányzik
a helyes morális motiváció. Ebből következik, hogy a hatalom
gyakorlásának ez a mai formája egy rossz irányú akarat kifejezője. A
hierarchikus hatalom ugyanis a másik ember - az alsó hatalmi szinteken
élők és dolgozók - akaratát akarja megtörni, miközben a lent élők
frusztrációt vagy kielégülést élnek meg aszerint, hogy a vezetők által
képviselt dologgal azonosulni tudtak-e vagy sem, és hogy a hatalmi
hierarchiák jutalom - büntetés játékába be tudnak-e kapcsolódni vagy
sem.

Ezzel szemben a most kifejlődő új tudatosság alapján kialakuló szabad
közösségekben és az általuk létrehozott szociális formákban a hatalom
élményének helyébe egyfajta közösségi élmény lép, amikor a közösség
tagjai a közösen hozott elhatározásokat és megállapodásokat valósítják
meg. A kielégülést az emberek ekkor nem a hatalom gyakorlásában, hanem
a közösen megfogalmazott feladat és a hozzá kapcsolódó munka
szeretetében találják meg.

Amíg tehát a hierarchikus felépítésű hatalmi társadalomban az egyének
akarata élt a közösségben, úgy a jövő önszerveződésre épülő közösségi
társadalmának társulásaiban egy olyan együttes akarat hathat majd,
mely a résztvevő emberek szabad szellemi életéből ered. A
tudatosságnak erre a fokára eljutott ember már képes lesz önmaga
felett gyakorolt hatalmával úgy élni, hogy a másik iránt érzett
bizalom által saját akaratát visszafogja, és ezáltal egy olyan teret
hoz létre, amelyben társa szabadon megvalósíthatja akaratát. Ebből
viszont azt is látjuk,hogy a hatalom önmagában nem rossz ha az ember
képes a hatalomgyakorlás irányát önmaga felé fordítani és nem mások
felett gyakorolja! Ekkor ugyanis az ember képessé válik arra, hogy
saját sorsát a kezébe vegye, a világhoz való viszonyát, a szociális
életét, és a környezetét formálja, de már nem mások kárára. Ezen a
fokon az ember alkalmassá válik egy újfajta szociális megértés
kialakítására is - ami csak a hatalomtól mentes szociális formákban
valósítható meg - és ezáltal egyéni felelősségének felismerésére
mindazokban a dolgokban, amelyek körülveszik, és hajlandó lesz ezt a
felelősséget fel is vállalni és ennek érdekében tenni is.

Ekkor a kultúra, a politika és a gazdaság a felelősségüket felismert
és felvállalt emberek belső bátorságából és erőiből táplálkozik majd.
Ehhez fel kell ismerni, hogy a mai ember felelőssége a mindennapok
apró dolgaiban, a mindennapi élet tetteiben rejlik, ott, ahol
találkozik, összeütközik más emberek tetteivel: a hivatalokban, a
vállalatoknál, a közlekedésben, a családban, az iskolában. Vagyis az
élet minden területén és minden pillanatában vizsgázunk, és vizsgázik
bizalmunk ereje is és a mi felelősségünk, hogy kialakítjuk,
létrehozzuk-e azt a tudatosságot, ami elvezet erre a magasabb szintre
vagy sem.

Ugyanakkor a hierarchikus struktúrák az új társadalmi formákban is
fennmaradhatnak, de csak olyan helyeken, ahol azok indokoltak, például
a termelési folyamatok igénylik őket. Máshol viszont a nyílt és szabad
közösségek struktúráját fogják az emberek minden bizonnyal előnyben
részesíteni, és nem csupán azért, mert az hatékonyabb, hanem azért is,
mert ezek megteremtik a megfelelő talajt a szabad emberek közötti
szabad véleménycseréhez. Ez azért lényeges, mert a kommunikáció a
társadalom egyetlen gyógyító ereje, de valódi kommunikáció csak
egyenrangú emberek között lehetséges. Persze ez fordítva is igaz:
valódi egyenlőség is csak ott lehetséges, ahol mindenki mindenkivel
szabadon kommunikálhat, hierarchiateremtő és embert embertől
elválasztó erők és hatóságok nélkül.

Egyáltalán lehetséges egy ilyen társadalmi rendszer? - teheti fel
joggal a kérdést az olvasó. Határozottan állítom, hogy igen, és nem is
olyan nehéz elképzelni. Elég ha egyszerűen az élő szervezetek
működésére gondolunk, mert amint az élő organizmus minden sejtje és
szerve pontosan tudja, hogy mi a feladata és miként kell
együttműködnie a többiekkel, anélkül, hogy erre bárhonnan is utasítást
vagy parancsot kapna, pontosan ilyen módon kapcsolódnak majd egymáshoz
a jövő világpolgárai és közösségeik is. Minden ember tudni fogja, hogy
mi is az a cselekedet, mely -- miközben közössége javára van, -- nem
okoz kárt másoknak. A tudatosságnak ezen a szintjén az embereknek
nincsen szükségük felsőbb utasításokra, parancsokra, mert bennük egy
olyan új morális képesség alakul ki, amely a külső kényszer szükségét
feleslegessé teszi.

Határozottan állítom, hogy egy, az emberből fakadó és egészségesen
kialakított szociális formában, társadalomban, lehetőség van arra,
hogy az ember mindhárom szintjét - gondolatait, érzéseit és akaratát -
oly módon alakítsa, és dolgozza át, hogy ezáltal újfajta szociális
képessége alakuljon ki, mely aztán alkalmas a szociális szféra
gyógyítására és a fentiekben leírt módon való működtetésére. A tudati
fejlődés során a közeli jövőben így az ember képessé válik arra, hogy
saját, szabad akaratából a rendelkezésére álló összes lehetőség közül
csak azokat használja fel és hajtsa végre, melyek környezete és
embertársai javára szolgálnak. A tudati fejlődés tehát az emberi
kapcsolatokban is megmutatkozik majd és ez egy új emberi képesség
megjelenéséhez vezet, aminek segítségével az ember képessé válik az
emberi kapcsolatokon belül olyan cselekedetek végrehajtására, melyek
az ő egyéni meglátása szerint helyesek és szükségesek, de közben a
többi embert nem károsítják, szabadságát nem korlátozzák. Végső soron,
így az ember a szociális szféra művészévé fog válni.

Egy egészséges szociális forma - a jövő lehetősége

A fejlődés záloga tehát annak tudatosítása, hogy az a társadalmi
berendezkedés, amiben ma élünk nem az utolsó, mert bizony állnak még
előttünk, most esetleg furcsának vagy idegennek tűnő, de még a
jövőbeli megvalósulásra váró társadalmi formák. Így van ez annak
ellenére, hogy a hatalom jelenlegi birtokosai minden erővel igyekeznek
belénk sulykolni, ill. azt a látszatot kelteni, hogy változtatni már
nem lehet, ez a lehető legjobb és legalkalmasabb rendszer amiben ma
élünk és már csak ennek a javítgatásával lehet előbbre jutni. Miközben
a jövő szociális formái azt várják a tudatossá váló embertől, hogy
tegye őket megismerése fókuszába és akaratának koncentrálásával tegyen
a megvalósításukért. Ugyanis a jövőben nem lesz sem isteni
legitimációval rendelkező, sem pedig ilyennel nem rendelkező hatalom,
aki az ember helyett megteszi azt, amit most neki kell megtennie -
saját belső erői felhasználásával. Míg a hatalom eddig mindig felülről
húzta rá a társadalomra azt a formát, ami az ember akkori
tudatosságának megfelelt, addig most ennek a "kényelmes" helyzetnek
vége és ezután csak az emberből belülről induló és tudatosságán
alapuló felismerés lesz képes a jövő új és egészséges szociális
formáit kialakítani.

Ezért az a rendszer, ami a közeljövőben minden bizonnyal meg fog
valósulni, az emberből indul majd ki és mivel az egészségesen működő
emberi szervezet hármasságából fakadó minőségeket valósítja meg a
társadalmi berendezkedés során, ezért az ezzel foglalkozó szakemberek
hármas tagozódású társadalmi berendezkedésről beszélnek. Ez a hármas
tagozódású szociális forma, - amit a következőkben a holland Lex Boss
gondolatai alapján mutatok be - mint a mai társadalmi berendezkedés
lehetséges alternatívája viszonylag új, de a hozzá tartozó minőségeket
már 1789 óta ismerjük. Ugyanis ekkor, a francia forradalom idején, a
barikádokon hangzott fel először a hármas jelszó: " szabadság,
egyenlőség, testvériség", amelyik az egészséges - és így három részből
álló - társadalom által megvalósítandó minőségeket tartalmazza. Sajnos
azt akkor még nem tudták és a mai napig sokan nem is tudják, hogy
hogyan kell ezt a három minőséget megfelelő módon úgy összekötni az
emberrel és az emberi közösségekkel, hogy abból valóban egészséges
szociális formák alakulhassanak ki, mert nem tudták felismerni, hogy
az egyes minőségeket a társadalom melyik területen kell megvalósítani.
Ezáltal a felismerésekből a mai napig nem jöhetett létre olyan
jövőkép, amely alapján az emberek valódi, konkrét tennivalókat
fogalmazhattak volna meg maguknak a társadalmi rend átformálására
vonatkozóan.

Pedig ha jól végiggondoljuk, akkor szinte magától adódik, hogy a
szabadság minőségéből kell az ember és közösségei szellemi életének
táplálkoznia, és olyannak kell lennie, hogy mindenki, aki részt vesz
benne, az szabadnak érezze magát és szabadon gondolkodhasson. Ez
persze azt is jelenti, hogy mindenhol ahol az emberek a saját egyéni
képességüket akarják más emberek javára termékennyé tenni, ott a
gondolkodás és az ellenvélemények korlátozása és hatalom minden módja
és formája a képességek kibontakoztatását fogja rontani és ezáltal a
szellemi élet gyengüléséhez fog vezetni.

Hasonlóképpen adódik, hogy az egyenlőség minőségéből kell az
embereknek az egymás iránti jogok és kötelességek szabályozását
megoldani. Ez azt jelenti, hogy egy emberi közösségben a jogokban, a
kötelességekben és az információhoz való jogban is mindenki egyenlő.
Miután így a jogi szférában minden ember egyenlő, ezért minden olyan
törekvés, amellyel a hatalomból fakadó egyenlőtlenséget,
diszkriminációt vagy előjogokat valósítanak meg, vagy akarnak
bevezetni, az károsítja a szociális szféra fejlődését.

Végül a testvériség minőségéből kell a gazdasági szférát berendezni,
ami azt jelenti, hogy a gazdaságban megtermelt áruknak és
szolgáltatásoknak a másik ember valódi és reális igényeit kell
kielégíteniük. Ez a minőség, amit akkor testvériségnek neveztek, más
szavakkal megfogalmazva azt jelenti, hogy nem származhat hasznom olyan
dolgokból, amiből másnak kára származik. Ezért annak a kérdésnek vagy
problémának, amit a gazdasági szféra megold, mindig a másik emberrel,
az ő igényeivel kell kapcsolatosnak lennie. Minden olyan esetben,
amikor a gazdaságban a többi ember iránti érdeklődés helyébe a saját
haszon lesése lép, a gazdasági szféra egészségét károsítjuk meg.

Az előbbiekben felsorolt három minőségre azonban nem csak az jellemző,
hogy megvalósulásuk esetén gyógyító módon hatnak a szociális formák,
az emberi közösségek fejlődésére, hanem az is, hogy ha a fentiekben
ismertetett minőségeket rossz területeken alkalmazzák vagy nem veszik
figyelembe, hogy melyik minőség melyik területre érvényes, akkor az
egyébként gyógyító erők pusztító erőkké alakulnak át és megsemmisítő
módon hatnak a szociális szférákban. Sajátságos módon mi magyarok
ebből a pusztító erőből már kettőt megtapasztalhattunk. Mert a
szocializmusnak nevezett társadalmi formában az egyenlőség minőségét
akarták mindhárom területen érvényesíteni, és akkor azt láttuk és
tapasztaltuk, hogy

a szellemi életben a bürokratizálódás, a szellemi munka ellaposodása
és az elidegenedés jelenik meg,
míg a gazdasági életben megjelenik a pazarlás és az igényeket nem
tudják többé megfelelő módon kielégíteni
és természetesen egy ily módon beteg társadalomban nem lehet és így
aztán nem is volt valódi egyenlőség a jogi területen sem.

Ugyanakkor éppen most tapasztaljuk meg a kapitalizmusban azt, hogy mi
történik akkor, ha a szabadság minőségét akarjuk mindhárom területen
megvalósítani. Most pedig azt látjuk, hogy

a jogi területen ez oda vezet, hogy a területre egyre inkább az önkény
és a jogfosztottság lesz a jellemző, és mindenki azt tehet a másikkal,
amit akar,
ha pedig ugyanez az erő a gazdasági területen is hat, akkor a féktelen
liberalizmus jelenik meg, mind a termelői, mind pedig a fogyasztói
oldalon,
miközben a szellemi területen már nem a szabadság, hanem a szabadosság
van jelen.

Nagyon remélem, hogy egy harmadik kísérletnek már nem leszünk az
áldozatai, mert ha az eddigi sikertelenségek után egyesek mégis a
testvériség minőségét akarnánk egy szociális formában mindhárom
területen érvényesíteni, akkor sajnos azt tapasztalnánk, hogy

a szellemi szférában a színtelen gondolkodás és az irreális
kompromisszumok jelennek meg általa
a jogi szférában ez a minőség, mint politikai és polarizáló erő fog hatni,
és egy ilyen rendszerben a gazdaság sem lesz képes eredeti feladatának
megfelelni.

Az előzőekben említett zsákutcákat véleményem szerint csak egy olyan
új társadalmi forma kialakításával lehet elkerülni, mely szociális
forma az emberből és az ember hármas felépítéséből indul ki és az
előzőekben említett három minőséget a maga helyén érvényesíti. Egy
ilyen modell egy olyan társadalmi formát ad, amelynek nincs uralkodó
központja, sem egy koordináló állam, sem pedig felülre helyezett
szellemi elit formájában. Olyan szociális formáról van itt szó,
amelyben három, nagyrészt önálló alrendszer, működési terület
kölcsönösen egymáshoz kapcsolódva tartja fenn az egyensúlyt. Ezek az
alrendszerek az emberi gondolkodás - érzés - akarat hármasságnak
megfelelően a következők:

egy önmagát fenntartó és irányító szabad szellemi élet, amelyben az
emberek azért dolgoznak együtt, hogy képességeiket a társadalom és
embertársaik javára gyümölcsöztessék, és amely megteremti azokat a
körülményeket, melyek biztosítják az emberek számára, hogy
képességeiket szabadon és a lehető legjobban kibontakoztathassák;
egy önmagát fenntartó és irányító, de minden szavazóképes polgár által
elfogadott és az egyenlőségen alapuló jogélet, ami mindenütt
megjelenik, ahol az emberek egymással megbeszéléseket,
megállapodásokat, szabályokat vagy törvényeket alkotnak, illetőleg
szegnek meg - legyen szó akár az együttes szellemi munka
megszervezéséről, a társadalmi együttélés kérdéseiről vagy a gazdasági
élet szabályozásáról;
egy önmagát fenntartó és irányító, testvériségen alapuló gazdasági
élet, aminek csak a gyártással, az áruforgalommal és az értékesítéssel
van dolga, a feladata pedig abból áll, hogy a testvériség minőségének
mindenkori szem előtt tartásával kielégítse az emberek reális
igényeit.

Az itt bemutatott új szociális formának van még két figyelemre méltó
tulajdonsága. Egyfelől olyan egyszerű, hogy minden ember könnyen,
nehézségek nélkül meg tudja érteni, másfelől az embereknek teljesen
szabad kezet enged. Az a kép, amit most felrajzoltam róla, teljesen
összhangban van a tudatossá és szabaddá váló emberrel és annak
törekvéseivel, ugyanis nem rögzít semmiféle normatívákat, nem ad
programokat, vagy mindenhol használható struktúrákat és nem sorolja
fel a tennivalókat. Mindössze annyit hoz a mai emberek tudomására,
hogy a XXI. században már nem lehet akárhogyan cselekedni, mert ma
minden tettünknek jól meghatározható és mindenki által megismerhető
következménye van.

Ennek a munkának nem célja egy lehetséges új társadalmi berendezkedés
részletes tárgyalása, csupán annak a bemutatására vállalkoztam, hogy
vannak még olyan megvalósításra váró szociális formák, melyek az
eddiginél jobban illeszkednek az emberhez, annak jövőbeli tudati
állapotához és az eddigieknél hatékonyabban biztosítják az egészséges
társadalmi működés lehetőségét.

Az új világpolgárok

Kik lesznek azok, akik ezt a változást megvalósítják, akik az új
tudatosság kialakításával a társadalmi változások előmozdítói lesznek?
Az újságokat olvasva, a TV-t nézve úgy tűnik, hogy ma nincsen
közöttünk szinte senki sem, akinek ezek a változások fontosak
lennének, akik ma egy új jövő érdekében tenni akarnak. Pedig a valóság
éppen ennek az ellenkezője! 2000 októberében az Egyesült Államokban
megjelent egy tanulmány két szerző tollából, és ez az anyag a fenti
kérdésekkel kapcsolatos gondolkodást teljesen átalakította, a jövőről
bennünk kialakult képet átformálta. Persze csak azokban, akik olvasták
vagy hallottak róla.

Paul H. Ray szociológus és Sherry Ruth Anderson pszichológus 13 éven
keresztül dolgozott egy felmérésen az USA-ban és ezen idő alatt több
mint 100.000 amerikai állampolgárt kérdezett meg, több mint 100
munkacsoportot állított fel, annak vizsgálatára, hogy az USA-ban addig
szokásos, vagy az eddig ismert - modernista és hagyománytisztelő vagy
republikánus és demokrata - csoportok a társadalomban milyen arányban
vannak jelen. A felmérés az adatok kiértékelését követően azt a
megdöbbentő eredményt hozta, hogy a két szokásos csoport mellett van
még egy rendkívül nagy és korábban eddig ismeretlen csoport az
Egyesült Államokban, aki magát különállónak és az egyébként ismert
kultúráktól függetlennek, vagy elszeparálódottnak tartja. Hogy hány
emberről is van szó, arra azt a megdöbbentő számot kapták a kutatók,
hogy több mint 50 millió ember tartozik ebbe, a szerzők által
kulturális kreatívnak nevezett csoportba, ami meghaladja az Egyesült
Államok lakosságának 25 %-át! Ezért a tanulmánynak azt a találó címet
adták, hogy "A kulturális kreatívok - Hogyan változtatja meg 50 millió
ember a világot", a könyv eredetei címe angolul: "The Cultural
Creatives - How 50 million People Are Changing the World" (New York,
Harmony Books, 2000. okt.).

A tanulmány szerzői bemutatják, hogy a 60-as évek szociális
elégedetlenségeiből fakadó megmozdulásaiból és spirituális,
pszichológiai mozgalmaiból hogyan nőttek ki azok a tömegek, akik ma a
kulturális kreatívokat alkotják. Ugyanakkor igyekeztek a lehető
legpontosabban meghatározni ennek a csoportnak a jellemzőit is. Témánk
szempontjából az egyik legfontosabb tulajdonsága ezeknek az embereknek
az, hogy annak ellenére, hogy csak Amerikában 50 millióan vannak,
mindegyikük úgy gondolja, hogy egyedül van! A válaszadók szinte
kivétel nélkül úgy érzik, hogy körülöttük senki sem gondolkodik úgy,
ahogyan ők gondolkodnak, és mivel természetesen a hatalom által
ellenőrzött sajtóban és médiában erről a témáról tilos beszélni, -
hogy az egyedüllét látszatát ideig-óráig még fenn tudják tartani - ezt
a hitet a média és környezetük folyamatosan erősíti is bennük..

Persze ezeket az embereket már nehezen lehet ilyen trükkökkel
félrevezetni, mert ők a gondolkodáson keresztül szeretnék megérteni a
világ dolgait és folyamatait, rájuk a hagyományos reklám és marketing
módszerek nem tudnak úgy hatni, mint a többi emberre, mert a felmérés
tanulsága szerint ezeket egyértelműen elutasítják, és úgy érzik, hogy
ezek durva beavatkozások az életükbe és támadásnak, külső erőszaknak
tekintik szabadságuk ellen. Ezek az emberek szeretnék a világban zajló
folyamatok összefüggéseit teljességükben látni, tehát az elejétől a
végéig pontosan tudni, hogy milyen folyamat és miért történt. Nagyon
szeretnék tudni, hogy a nyilvánosságra került dolgok mögött valójában
milyen háttér és okok rejtőzködnek, vagyis, hogy mi is az igazság.
Rendkívül komoly és rendkívül intenzív belső életet élnek és erre a
belső életre nagyon nagy súlyt helyeznek. A spirituális
gondolkodásnak, a szentségnek, vagy a szent dolgoknak egy újfajta
formáját alakították ki, vagy szeretnék kialakítani. Ez az új szentség
pedig nem más, mint az a törekvésük, hogy egyéni fejlődésüket a másik
embernek ill. a szellemi világ szolgálatába állítsák. Továbbá ezeknek
az embereknek az az alapelve, hogy amiről beszélek, azt is akarják az
életükben megvalósítani. A mi témánk szempontjából ezek voltak a
legfontosabbak, persze ezen kívül még számos jellemzőt írtak le a
szerzők, amit bárki elolvashat, akit ez a téma mélyebben érdekel,

Érdekes elgondolni azt, hogy mit is jelent ez a világ számára. Az első
és legfontosabb, s minden bizonnyal mindenki számára figyelemfelkeltő
ez a tény abból a szempontból, hogy nehogy bárki is azt higgye,
egyedül van, hogy csak ő gondolkodik másként. Különösen most, amikor
egy ezzel a témával kapcsolatban megjelent újabb tanulmány már nem
csak a kulturális kreatívokról, hanem egy új "kreatív osztályról"
beszél. Ez pedig számomra rendkívül komoly reményekre ad okot azzal az
új jövővel kapcsolatban, amit az előző részekben felvázolni
igyekeztem. Különösen, ha ehhez még azokat a számokat is hozzá
vesszük, melyeket az amerikai felmérést követően határoztak meg
Európára. Ezek alapján jogunk van feltételezni, hogy Európában 80 - 90
millió olyan ember él, aki tudatossága és életvitele alapján a
kulturális kreatívok közé sorolható.

Ennek alapján már érthető az is, hogy az elmúlt 10 - 15 évben ennek a
civil szektornak a növekedése miért volt olyan robbanásszerű, és hogy
miért nőtt meg olyan hihetetlenül nagymértékben az embereknek az
aktivitása és a tevékenysége ezen a területen. Ez a civil szféra pedig
egy olyan új képet alakít ki a világról, ami eddig még nem létezett a
világban soha. Mondhatnánk úgy is, hogy ezzel beindult az a folyamat,
melynek során azokat a kötelezettségeket és jogokat, amelyeket a
történelem folyamán mindig a kormányok vállalták át, fokozatosan egyre
inkább a civilek, a polgárok és az ő általuk alkotott szervezetek
veszik át. A civilek, az állampolgárok elkezdik szervezni magukat,
elkezdenek szervezeteket, társulásokat létrehozni, és azokat
összekötni egymással annak érdekében, hogy az általuk felismert
értékeket megvalósítsák a világban, és ezeket bevigyék a mindennapi
életükbe is. Azaz a jövő új formáinak kialakítása és a hatalom
átvétele tehát a jelenlegi hatalom minden törekvése ellenére
megindult.

Ez a folyamat pedig gyakorlati lehetőséget teremtett ahhoz, hogy az
emberek kívül és belül is összekössék magunkat a másik emberrel, annak
autentikus lényével, ami aztán néhány éve elvezetett egy egészen új
fogalom, egy néhány évvel ezelőtt még egyáltalán nem is létezett
vállalkozói forma: a szociális vállalkozók megjelenéséhez. Ők azok az
emberek, akik miközben a hagyományos vállalkozói minőségeket,
vállalkozói többletértéket hoznak létre, ezt nem a vállalkozói, a
gazdasági szférában teremtik meg, hanem a szociális szférában. Vagyis
ez a szociális vállalkozó szellem nem más, mint az, hogy a vállalkozók
egy része mára már eljutott a tudatosságnak arra a szintjére, ahol a
bennük élő szellemi értékeket megpróbálják összekötni azzal, amit
nap-mint nap tesznek.

Itt vannak tehát közöttünk, körülöttünk mind: az 50 millió amerikai
kulturális kreatív az Egyesült Államokban és a 90 millió hasonló
tudatosságú ember itt Európában és mellettük a szociális vállalkozók -
egy új világ polgárai, akik a jelenben készítik elő az új jövőt és
annak új szociális formáit. Ők azok az új világpolgárok, akik a káosz
és összeomlás jeleit tapasztalva nem kedvetlenednek el, hanem abban
azokat a fantasztikus lehetőségeket látják, ami a történelem során
eddig még soha nem adatott meg az ember számára itt a Földön.

A szerző a Hensel Hungária Villamosság Kft. ügyvezető igazgatója
Szerző: Takáts Péter

http://www.talaljuk-ki.hu/index.php/article/articleview/1035/1/36/

Édesvíz

Megjött a válasz:
"Kedves Andrea! Köszönöm a türelmét. Sajnos nem tudjuk vállalni a kézirat
kiadását: nem látjuk biztonságosnak a számunkra átlagos példányszám
eladhatóságát. Érdemes lenne egy kisebb kiadóhoz fordulni, ahol kevesebb
példányszámban (kb. 1000 db) is vállalnak kiadást. Sok sikert a munkájához,
és szép napot: "

Szóval nem adják ki. Petya, most fogom átnézni a telefonszámokat és elérhetőségeket, amiket küldtél.

Kicsit szomorú vagyok.

Auron pedig napok óta sehol.