A jelenlegi gazdasági válságról

a káoszokról, keletkezésükről, megszűnésükről,
az új világpolgárokról

Mailben kaptam, még nem olvastam, de gondoltam bemásolom...

Takáts Péter: Az új világpolgárokról
Mire tanít minket ez a krízis? Hova vezethet a káosz? Ezek a kérdések
ma sok embert foglalkoztatnak és sokan sokféle választ adnak rá. A
következőkben azt mutatom be, hogy a ma tapasztalható krízis oda
vezet, hogy hatására a harmadik évezred közösségeiben és társadalmában
a hatalom nem a kevés "rátermetté" lesz, akik azt meggyőzően és
szakszerűen próbálják meg felhasználni valamely "jó" dolog érdekében,
mint azt ma próbálják, hanem azoké a szabad szellemi embereké, akik
számára a hatalom küldetése a közösségi alapokon szerveződő gazdasági
és társadalmi struktúrákban teljesedik be. Ezekbenviszont a hatalom
mai formában történő gyakorlása és alkalmazása fölöslegessé válik.
Gondolatok egy új jövőről és az ehhez kapcsolódó egészséges társadalmi formákról

A változások kora


Ma már szinte mindenki számára egyértelmű, hogy a hatalom építménye
minden eresztékében recseg-ropog, hiszen a mindenki által
megtapasztalható válságok nyomán közelgő katasztrófával kapcsolatban
könyvek, írások és napjainkban már napi hírek egész sora jelenik meg,
valamint előadások sokasága hangzik el. Ezek alapján minden érdeklődő
ember számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy ami az
elkövetkező évtizedekben várhatóan bekövetkezik majd, az minden
bizonnyal több lesz egy katasztrófánál és ezért az ezzel járó
kellemetlenségeken túl minden bizonnyal a modern kori társadalmak
demokratikusabbá válásánál is többet von majd maga után. A ma
érzékelhető jelek ugyanis határozott véleményem szerint a gazdasági,
környezeti és szociális hatásokon túl nem csupán a hatalomnak a
hierarchiák csúcsáról az alapjához való eltolódását mutatják, hanem az
ezzel egy időben a szinte mindent megrengető változások magának a
társadalmi élet jelenlegi rendszerének újragondolására és annak
újjászervezésére is lehetőséget adnak.

A globális változások és krízisek e korszakában ugyanis egyre
világosabban mutatkozik meg a szellemi, a politikai és a gazdasági
életbeli hatalomgyakorlás hagyományos, hierarchikus felépítésű
szervezeti formáinak csődje. Ennek a csődnek a fő oka az a
feloldhatatlan ellenmondás, amely a fejlődésének jelenlegi fokán egyre
inkább szabaddá váló ember és a hatalom között feszül. Hiszen miközben
ma az autonómiára és a kreativitásra az élet minden területén egyre
nagyobb igény van, azaz egyre nagyobb a szükség az önrendelkezésre
képes, szabad emberekre, eközben ez egyáltalán nem egyeztethető össze
azzal, ahogyan ma a hatalom megpróbál az emberek felett úgy gyámkodni,
ahogyan ez az ősi hierarchiákban szokásos volt, hiszen ez a hatalom
éppen a szabadság és az önállóság elnyomására épül.

Bármennyire is furcsának tűnik, de bátran állítom, hogy elmúltak már
azok az idők, amikor Lenin sokunk által jól ismert jelmondata, azaz "a
bizalom jó, de az ellenőrzés még jobb" alapján az embereket még
sikeresen el lehetett nyomni és uralkodni lehetett felettük, még akkor
is, ha a felszínen megtapasztalható jelek ennek az ellenkezőjét
mutatják. A XXI. században, ahol a ma öröknek hitt központi ellenőrző
mechanizmusokat a szabad emberi közösségekből álló társadalmi rendszer
önszabályozó erőibe vetett bizalom váltja majd fel, ez a jelmondat is
átalakul és a jövőben már így hangzik: "az ellenőrzés a halál, a
bizalom az élet".

Mivel a mai hierarchikus hatalmi struktúrák az ellenőrzés elvére
épülnek, fentiekből egyenesen következik, hogy a hatalomnak ez a még
ma is gyakorolt ősi formája, mára már elvesztette az időszerűségét. Ez
a forma a régi, piramis felépítésű társadalmakban és vallási
közösségekben még jogos és időszerű volt, mert legitimációját
valamilyen isteni princípiumnak köszönhette. Ezzel szemben a modern
ipari társadalmak pénzre épülő hatalmi struktúrái semmiféle isteni
legitimációval nem rendelkeznek, hatalmukat kizárólag a felhalmozott
pénznek köszönhetik. Ezek a pénzre épülő hierarchiák pedig éppen azzal
nem rendelkeznek, melyek a hatalomgyakorlás hierarchikus formáinak a
legitimációt régen megadták: a morális alapokkal és szellemi
háttérrel. Mert az ősi társadalmi hierarchiák élén álló pap királyok
és/vagy beavatott uralkodók - éppen a beavatásuk által - rendelkeztek
a megfelelő szociális formák kialakításához szükséges bölcsességgel és
szellemi tudással, ráadásul ebben a folyamatban megszerezték azt a
képességet is, hogy uralkodni tudjanak saját mohóságuk és önzésük
felett. Mivel a hatalom mai birtokosai ezzel a képességgel nem
rendelkeznek, és a pénz hatalomra kerülésével az emberi mohóság és
önzés is hatalomra került, szociális formáink ma egyre több helyen a
felbomlás, szétesés jeleit mutatják. Tehát a mai, hierarchikus hatalmi
struktúrák - éppen a fenti hiányosságok miatt - egyre
improduktívabbak, rugalmatlanabbak és mára már az alapvető társadalmi
problémák megoldására is képtelenek. Természetesen a hatalmon lévőktől
nem várhatjuk, hogy önként lemondjanak gazdasági előnyeikről,
befolyásukról és státusszimbólumaikról, és miközben mindent megtesznek
a problémák és azok lényegének eltusolására vagy eltitkolására, az az
ő számukra is egyre nyilvánvalóbb, hogy a hatalom eltolódása és a
piramis alján állók közelgő hatalomátvétele már nem elkerülhető. A
kérdés csak az, hogy ez mikor következik be.

Mire alapozom ezt a gondolatomat? Az jól látható, hogy az Európában és
az USA-ban is egyaránt tapasztalható - súlyos pénzügyi, gazdasági,
szociális, energetikai, élelmezési, stb. - válságjelenségek hatására
ezekben az országokban az átlagemberek, a civilek olyan, akár globális
forradalomnak is nevezhető, kulturális, szociális és politikai
változások sorozatát indították el, melyben a hierarchikus rendszerek
csúcsán élők tehetetlenül néznek szembe a hatalmi piramisok lábánál
álló civilek felébredő öntudatával és szabadságvágyával..

Mire tanít a káosz?

Ahhoz, hogy világosan lássunk és ezeket a társadalomban ma mutatkozó
jelenségeket helyesen tudjuk megítélni, szükség van arra, hogy tudjuk,
a mindenkor mutatkozó jelek mit is jeleznek a számunkra. Erre pedig
csak akkor leszünk képesek, ha az ember alkotta közösségek
fejlődésének törvényszerűségeit ismerjük. Maga a fejlődés egy olyan
folyamat, amit nem lehet mérni vagy statisztikai adatokkal kimutatni,
mert a dolgok minőségének megváltozását jelenti. Az élő szervezetek
fejlődési folyamatát, azaz a minőség megváltozását a következő
jellemzőkkel jól le lehet írni:

a fejlődésnek mindig van egy iránya, egy célja, amerre halad;
lépésekben, fokozatokban jelenik meg;
a fokozatok között mindig van egy hosszabb-rövidebb időszak, amikor az
addigi rend felborul és egy kaotikus állapot alakul ki;
az egyes stabil állapotokban mindig van egy jól meghatározható
kohéziós erő, ami a szervezetet összetartja;
a fokozatokat nem lehet átugrani;
a folyamat az időben játszódik le és
nem fordítható vissza.

Tehát ha ezt a fejlődési folyamatot ábrázolni akarjuk, akkor egy
lépcsőzetes görbét kell felrajzolnunk, és az egyes lépcsőfokok az élő
szervezet egyes fejlődési fokozatait jelentik, melyekre egy
hosszabb-rövidebb ideig tartó stabil állapot a jellemző. Ennek a
stabil állapotnak a következő tulajdonságai vannak:

ez egy állandósult állapotot jelent,
melyre a növekedés, a mennyiségi változás a jellemző,
ebben az állapotban a szervezetet egy kohéziós erő tartja, fogja
össze, a szervezetre állandóan ható centrifugális erővel szemben,
majd a növekedés egyik pillanatában, ami élő szervezetek esetében
kizárólag a természeti, biológiai törvények irányítása alatt áll,
elérkezik az a pont, amikor az addig ható kohéziós erő már nem tudja
összefogni a szervezetet, az pedig megindul a szétesés útján.
Megjelenik a káosz.

Az egyes fejlődési fokozatok között, amikor is az egyik fejlődési
szintről a másikra lép egy élő szervezet, mindig egy szétesés, egy
káosz található, mely káosz a természeti törvények által meghatározott
módon hosszabb vagy rövidebb ideig tart, majd megjelenik egy új
összetartó erő, melynek hatására egy új struktúra stabilizálódik és
kialakul egy új, stabil szervezet, mely egy

egészen más minőségű struktúra,
amit most már ez a másik, új kohéziós erő tart össze,
mely kohéziós erő létrejöttéhez az élő szervezetnek semmiféle külön
erőfeszítésére vagy energia befektetésére nincsen szüksége, ez
természeti törvények hatására következik be.
Ebben az új struktúrában az első struktúra teljes egészében benne van,
sőt annak az oka és eredete is az első struktúrában keresendő, abból
származik.
Azaz egy élő szervezet megszületésének pillanatában már benne van
minden lehetőség, minden, ami vele történni fog, miként egy magban
benne van a fa vagy a virág, ami ki fog belőle fejlődni, vagy akár egy
tojásban benne van az az élőlény is, aki majd kikel belőle.

Ezt a folyamatot, azaz a struktúra - káosz - struktúra váltakozást az
élőlények fejlődése során mi is jól megfigyelhetjük, hiszen azok
életük bizonyos szakaszaiban teljesen más lényekké alakulhatnak át.
Ezzel jól példázzák azt, hogy milyen is ez a lépésekben, ugrásokban
történő fejlődés, minőségi átalakulás az élőlények világában. Ilyen
példákat ismerünk az ebihal - béka esetében, vagy a hernyó - gubó -
lepke átalakulásban, amikor egy adott élő struktúra, szervezet, melyet
egy erő egy bizonyos ideig összetart, életének egy adott pillanatában
szétesik és utána egy minőségileg teljesen más lénnyé alakul át.

Ezek az általános elvek pontosan megfigyelhetőek az emberek által
létrehozott szervezetek, közösségek fejlődése során is, persze némi
eltéréssel. Az egyik és legfontosabb eltérés az, hogy míg például a
hernyó estében a káosz és a szétesés pillanatát a biológiai
törvényszerűségek határozzák meg, azaz az állatok és a növények
fejlődése a természeti törvények hatására történik meg, addig az
emberek által létrehozott és működtetett közösségek fejlődésének
folyamata, az egyes szakaszok hossza és az átalakulások milyensége a
benne élő és dolgozó emberektől és az ő gondolkodásuktól függ. Hiszen
az emberek által alkotott közösségekre csak az emberi gondolkodás hat,
a természeti törvények nem.

Miután egy ember vagy embercsoport létrehoz, megalapít egy közösséget,
és ez a közösség megindul a maga fejlődési útján, akkor bizonyos idő
elteltével e közösség eljut egy olyan állapotba, amikor már nem tud a
régi módon tovább élni és dolgozni. Ekkor egy olyan kritikus helyzet
áll elő, amelyben először csak a közelgő káosz és szétesés jelei
mutatkoznak, majd attól függően, hogy az emberek mennyire képesek
ezeket a jelzéseket észrevenni és valódi jelentését kiértékelni, vagy
továbbhaladnak a káosz és szétesés felé vagy pedig egy új tudati
állapotnak megfelelő fejlődési úton indulnak el, azaz minőségi
változásokat vezetnek be önmagukban és közösségük működésében
egyaránt. Így aztán azt mondhatjuk, hogy ha egy emberi közösségben a
káosz jelei mutatkoznak vagy az előrejelzések szerint várhatóan a
szétesés állapotába kerül, akkor be kell látnunk, hogy mivel ember
volt az, aki ebbe az állapotba a közösséget belevitte, egyedül ő az
is, aki ebből az állapotból ki tudja azt vezetni.

Azaz, egy közösség életében nemcsak a stabil időszakok hosszát, de a
káoszidőtartamát is a közösséget alkotó emberek határozzák meg,
agondolkodásukkal. Mégpedig azáltal, hogy képesek lesznek-e
felismerni, értelmezni a káosz jelentését és jelzéseit, majd e
felismerés hatására képesek-e azokat a változásokat saját és
közösségük életében megvalósítani, melyek egy új, magasabb szintű
struktúrát és az ahhoz szükséges összetartó, kohéziós erőt
létrehozzák.

Tehát egy emberek által alkotott közösség életében az emberek
gondolkodásától és tudati állapotától függően egy adott pillanatban
törvényszerűen megjelennek a káosz jelei, mert ez a közösségek
fejlődésének törvényszerű velejárója. A szétesésnek ebben az
időszakában a közösségben élő és dolgozó embereknek belső erőre,
bátorságra van szükségük ahhoz, hogy a káosz első jeleit, majd később
bekövetkeztét felismerjék és az ebből keletkező felismerés és tudati
fejlődés hatására a közösség előtt álló káoszon áthaladjanak, a
következő fejlődési fokozathoz vezető úton elinduljanak.

Sőt, az új struktúra, fejlődési fok kialakításához szükséges energiát
is az embernek kell befektetnie. Ezt ugyanis mi nem kapjuk kívülről,
miként a természeti lények. Azaz, ha azt akarjuk, hogy a közösség az
egyik szintről egy másik, magasabb szintre lépjen, akkor valamennyi
benne élő és dolgozó embernek energiát kell befektetnie ebbe, és nem
lehet a másikra, vagy a sült galambra várni.

Energia-befektetés nélkül ugyanisnincs fejlődés! Ez az
energia-befektetés és a belőle kialakuló új gondolkodás hozza létre
azt az összetartó erőt, ami a közösséget az új fejlődési fokon, a
mindenkor ható centrifugális erők ellenében összefogja, az új
szociális formát megadja. Ebből pedig egyenesen következik az, hogy
amikor egy emberek által létrehozott közösségben egy fejlődési fázis
vége felé megjelennek a szétesés első jelei, és a közösség fokozatosan
közeledik a káosz pillanatához, akkor onnan csak úgy tud egy magasabb
fejlődési szintre lépni, ha képes gondolkodását megváltoztatni, egy
magasabb szintű tudatosságot elérni. Tehát a káosz az emberi
közösségekben egyfajta jelzés arra, hogy itt az ideje másképpen
gondolkodni, és azt, amit eddig egy adott, megszokott módon
csináltunk, a jövőben bizony másképpen kell csinálni.

Ez a felismerés ma szerencsére egyre több emberben jelenik meg, és
igen sokan jutnak azonos eredményre függetlenül attól, hogy a közelgő
káosz ma észlelhető jelzéseit ők miként is értelmezik. A nagyobb
problémát ma azonban az jelenti, hogyan is alakítsuk át
gondolkodásunkat és milyen lehet az a társadalmi, szociális forma,
melyet az új tudatossággal majd ki kell alakítani. Mert azt tehát
látjuk, hogy az emberiség előtt álló káoszpont nem egy sorscsapás
következménye vagy nem a régóta megjövendölt világvége elérkezése,
hanem a fejlődésnek egy természetes állapota, egy olyan próbatétel
vagy kihívás, melyben egy adott tudatossági szintről egy újabb,
magasabb szintre kell lépnünk. Ahhoz azonban, hogy az emberiség képes
legyen megváltoztatni gondolkodását, tudnunk kellene, milyen is lehet
ez az új tudatosság és milyen szociális formák tartoznak hozzá a
következő fejlődési fokozaton. Különösen fontos ez a kérdés azért is,
mert a hatalom mai birtokosai nagy előszeretettel sulykolják az
emberekbe azt a tévhitet, hogy a kapitalista piacgazdasággal
elérkeztünk a létező társadalmak legjobbikához, a kommunizmus
bukásával győzött az életképesebb rendszer, és most már ez az idők
végtelenségéig így is fog maradni. Egyetlen feladatunk ennek a
rendszernek az állandó javítgatása, amit persze csak az ő irányításuk
alatt lehet megtenni.

Pedig a ma érzéklehető krízis és válságjelenségek éppen ennek az
ellenkezőjét próbálják jelezni a számunkra. A ma tapasztalható
káoszjelenségek ugyanis az időszerűtlenné és működésképtelenné vált
jelenlegi hierarchikus hatalmi rendszerből egy újfajta közösségi
rendszerbe való átalakulás szükségességét jelzik a világnak, és ha
felismerjük, hogy ez a jövő, és az emberiség fejlődése ebbe az irányba
mutat, akkor elkerülhetjük a szétesést. Amennyiben nem tudunk egy
újfajta társadalmi berendezkedést megvalósítani, akkor a káosz és az
azt követő krízishelyzet fog megtanítani minket arra, amit egyébként
saját belátásunkból is felfedezhettünk volna.

A hatalom átalakulásáról

Persze egy ilyen tudati váltás rendkívül nehéz és bonyolult folyamat,
hiszen elég csak azt végiggondolnunk, hogy az embert a történelmi idők
több ezer évén keresztül, egészen a mai napig, hierarchikus
berendezkedésű szociális tér kísérte végig, és így nem is
csodálkozhatunk el azon, hogy ez ennyire mélyen belénk ivódott, és
ennyire mély gyökerei vannak bennünk. Az ősi időktől kezdve az emberek
felett mindig állt valaki, egy király, egy császár, egy pártvezér, aki
uralkodott népe felett, és az emberek életét, cselekedeteit
uralkodójuk utasításai határozták meg sok-sok ezer éven át.

Ma viszont olyan átalakulás előtt állunk, melynek során ez a sok ezer
éves megszokás egy új tudatosságból fakadóan megszűnik és valami más
váltja fel, hiszen azt láttuk az előzőekben, hogy az emberiség
fejlődésének iránya az emberi tudatosság fejlődése irányába mutat.
Ezen a fejlődési úton most mutatkozó káoszpont pedig egy olyan tudati
változás előjele, amelynek során a hierarchikus hatalmi rendszerek
felől az önszervező és szabad közösségek önkéntes társulása -
hálózatok - irányába kell az emberiségnek tovább lépnie. Ez a változás
megmutatkozik már ma is számos hétköznapi és egyszerű dologban, elég
ha azt nézzük, milyen mentalitású gyerekek születnek ma közénk, és ha
valaki figyelmesen körülnéz a maga ismeretségi körében, azonnal látja,
hogy napjainkban az öntudatára ébredő és a szabadságra született
fiatal emberek száma rohamosan nő, miközben azoknak a száma, akiknek
még szükségük van az irányításra, fokozatosan csökken.

A fejlődés, vagyis a hierarchiákból a szabad közösségek önkéntes
társulása irányába való átmenet során tehát nem egyszerűen a hatalom
újraelosztásáról van szó, hanem átalakul maga a hatalom gyakorlása és
a szociális formák is. Az eddig ismert hierarchikus hatalmi rendszerek
az abban felül lévők hatalmi élményére épültek, ami azon alapult, hogy
a vezető kielégülést nyerhetett abból, hogy akaratát az alája rendelt
és a rangsorban utána következő emberek megvalósították. Mivel ez a
hatalom - a bevezetőben elmondott okok miatt - ellenőrizni és megtörni
akar, legázolni és leigázni másokat, ebből az akarati erőből hiányzik
a helyes morális motiváció. Ebből következik, hogy a hatalom
gyakorlásának ez a mai formája egy rossz irányú akarat kifejezője. A
hierarchikus hatalom ugyanis a másik ember - az alsó hatalmi szinteken
élők és dolgozók - akaratát akarja megtörni, miközben a lent élők
frusztrációt vagy kielégülést élnek meg aszerint, hogy a vezetők által
képviselt dologgal azonosulni tudtak-e vagy sem, és hogy a hatalmi
hierarchiák jutalom - büntetés játékába be tudnak-e kapcsolódni vagy
sem.

Ezzel szemben a most kifejlődő új tudatosság alapján kialakuló szabad
közösségekben és az általuk létrehozott szociális formákban a hatalom
élményének helyébe egyfajta közösségi élmény lép, amikor a közösség
tagjai a közösen hozott elhatározásokat és megállapodásokat valósítják
meg. A kielégülést az emberek ekkor nem a hatalom gyakorlásában, hanem
a közösen megfogalmazott feladat és a hozzá kapcsolódó munka
szeretetében találják meg.

Amíg tehát a hierarchikus felépítésű hatalmi társadalomban az egyének
akarata élt a közösségben, úgy a jövő önszerveződésre épülő közösségi
társadalmának társulásaiban egy olyan együttes akarat hathat majd,
mely a résztvevő emberek szabad szellemi életéből ered. A
tudatosságnak erre a fokára eljutott ember már képes lesz önmaga
felett gyakorolt hatalmával úgy élni, hogy a másik iránt érzett
bizalom által saját akaratát visszafogja, és ezáltal egy olyan teret
hoz létre, amelyben társa szabadon megvalósíthatja akaratát. Ebből
viszont azt is látjuk,hogy a hatalom önmagában nem rossz ha az ember
képes a hatalomgyakorlás irányát önmaga felé fordítani és nem mások
felett gyakorolja! Ekkor ugyanis az ember képessé válik arra, hogy
saját sorsát a kezébe vegye, a világhoz való viszonyát, a szociális
életét, és a környezetét formálja, de már nem mások kárára. Ezen a
fokon az ember alkalmassá válik egy újfajta szociális megértés
kialakítására is - ami csak a hatalomtól mentes szociális formákban
valósítható meg - és ezáltal egyéni felelősségének felismerésére
mindazokban a dolgokban, amelyek körülveszik, és hajlandó lesz ezt a
felelősséget fel is vállalni és ennek érdekében tenni is.

Ekkor a kultúra, a politika és a gazdaság a felelősségüket felismert
és felvállalt emberek belső bátorságából és erőiből táplálkozik majd.
Ehhez fel kell ismerni, hogy a mai ember felelőssége a mindennapok
apró dolgaiban, a mindennapi élet tetteiben rejlik, ott, ahol
találkozik, összeütközik más emberek tetteivel: a hivatalokban, a
vállalatoknál, a közlekedésben, a családban, az iskolában. Vagyis az
élet minden területén és minden pillanatában vizsgázunk, és vizsgázik
bizalmunk ereje is és a mi felelősségünk, hogy kialakítjuk,
létrehozzuk-e azt a tudatosságot, ami elvezet erre a magasabb szintre
vagy sem.

Ugyanakkor a hierarchikus struktúrák az új társadalmi formákban is
fennmaradhatnak, de csak olyan helyeken, ahol azok indokoltak, például
a termelési folyamatok igénylik őket. Máshol viszont a nyílt és szabad
közösségek struktúráját fogják az emberek minden bizonnyal előnyben
részesíteni, és nem csupán azért, mert az hatékonyabb, hanem azért is,
mert ezek megteremtik a megfelelő talajt a szabad emberek közötti
szabad véleménycseréhez. Ez azért lényeges, mert a kommunikáció a
társadalom egyetlen gyógyító ereje, de valódi kommunikáció csak
egyenrangú emberek között lehetséges. Persze ez fordítva is igaz:
valódi egyenlőség is csak ott lehetséges, ahol mindenki mindenkivel
szabadon kommunikálhat, hierarchiateremtő és embert embertől
elválasztó erők és hatóságok nélkül.

Egyáltalán lehetséges egy ilyen társadalmi rendszer? - teheti fel
joggal a kérdést az olvasó. Határozottan állítom, hogy igen, és nem is
olyan nehéz elképzelni. Elég ha egyszerűen az élő szervezetek
működésére gondolunk, mert amint az élő organizmus minden sejtje és
szerve pontosan tudja, hogy mi a feladata és miként kell
együttműködnie a többiekkel, anélkül, hogy erre bárhonnan is utasítást
vagy parancsot kapna, pontosan ilyen módon kapcsolódnak majd egymáshoz
a jövő világpolgárai és közösségeik is. Minden ember tudni fogja, hogy
mi is az a cselekedet, mely -- miközben közössége javára van, -- nem
okoz kárt másoknak. A tudatosságnak ezen a szintjén az embereknek
nincsen szükségük felsőbb utasításokra, parancsokra, mert bennük egy
olyan új morális képesség alakul ki, amely a külső kényszer szükségét
feleslegessé teszi.

Határozottan állítom, hogy egy, az emberből fakadó és egészségesen
kialakított szociális formában, társadalomban, lehetőség van arra,
hogy az ember mindhárom szintjét - gondolatait, érzéseit és akaratát -
oly módon alakítsa, és dolgozza át, hogy ezáltal újfajta szociális
képessége alakuljon ki, mely aztán alkalmas a szociális szféra
gyógyítására és a fentiekben leírt módon való működtetésére. A tudati
fejlődés során a közeli jövőben így az ember képessé válik arra, hogy
saját, szabad akaratából a rendelkezésére álló összes lehetőség közül
csak azokat használja fel és hajtsa végre, melyek környezete és
embertársai javára szolgálnak. A tudati fejlődés tehát az emberi
kapcsolatokban is megmutatkozik majd és ez egy új emberi képesség
megjelenéséhez vezet, aminek segítségével az ember képessé válik az
emberi kapcsolatokon belül olyan cselekedetek végrehajtására, melyek
az ő egyéni meglátása szerint helyesek és szükségesek, de közben a
többi embert nem károsítják, szabadságát nem korlátozzák. Végső soron,
így az ember a szociális szféra művészévé fog válni.

Egy egészséges szociális forma - a jövő lehetősége

A fejlődés záloga tehát annak tudatosítása, hogy az a társadalmi
berendezkedés, amiben ma élünk nem az utolsó, mert bizony állnak még
előttünk, most esetleg furcsának vagy idegennek tűnő, de még a
jövőbeli megvalósulásra váró társadalmi formák. Így van ez annak
ellenére, hogy a hatalom jelenlegi birtokosai minden erővel igyekeznek
belénk sulykolni, ill. azt a látszatot kelteni, hogy változtatni már
nem lehet, ez a lehető legjobb és legalkalmasabb rendszer amiben ma
élünk és már csak ennek a javítgatásával lehet előbbre jutni. Miközben
a jövő szociális formái azt várják a tudatossá váló embertől, hogy
tegye őket megismerése fókuszába és akaratának koncentrálásával tegyen
a megvalósításukért. Ugyanis a jövőben nem lesz sem isteni
legitimációval rendelkező, sem pedig ilyennel nem rendelkező hatalom,
aki az ember helyett megteszi azt, amit most neki kell megtennie -
saját belső erői felhasználásával. Míg a hatalom eddig mindig felülről
húzta rá a társadalomra azt a formát, ami az ember akkori
tudatosságának megfelelt, addig most ennek a "kényelmes" helyzetnek
vége és ezután csak az emberből belülről induló és tudatosságán
alapuló felismerés lesz képes a jövő új és egészséges szociális
formáit kialakítani.

Ezért az a rendszer, ami a közeljövőben minden bizonnyal meg fog
valósulni, az emberből indul majd ki és mivel az egészségesen működő
emberi szervezet hármasságából fakadó minőségeket valósítja meg a
társadalmi berendezkedés során, ezért az ezzel foglalkozó szakemberek
hármas tagozódású társadalmi berendezkedésről beszélnek. Ez a hármas
tagozódású szociális forma, - amit a következőkben a holland Lex Boss
gondolatai alapján mutatok be - mint a mai társadalmi berendezkedés
lehetséges alternatívája viszonylag új, de a hozzá tartozó minőségeket
már 1789 óta ismerjük. Ugyanis ekkor, a francia forradalom idején, a
barikádokon hangzott fel először a hármas jelszó: " szabadság,
egyenlőség, testvériség", amelyik az egészséges - és így három részből
álló - társadalom által megvalósítandó minőségeket tartalmazza. Sajnos
azt akkor még nem tudták és a mai napig sokan nem is tudják, hogy
hogyan kell ezt a három minőséget megfelelő módon úgy összekötni az
emberrel és az emberi közösségekkel, hogy abból valóban egészséges
szociális formák alakulhassanak ki, mert nem tudták felismerni, hogy
az egyes minőségeket a társadalom melyik területen kell megvalósítani.
Ezáltal a felismerésekből a mai napig nem jöhetett létre olyan
jövőkép, amely alapján az emberek valódi, konkrét tennivalókat
fogalmazhattak volna meg maguknak a társadalmi rend átformálására
vonatkozóan.

Pedig ha jól végiggondoljuk, akkor szinte magától adódik, hogy a
szabadság minőségéből kell az ember és közösségei szellemi életének
táplálkoznia, és olyannak kell lennie, hogy mindenki, aki részt vesz
benne, az szabadnak érezze magát és szabadon gondolkodhasson. Ez
persze azt is jelenti, hogy mindenhol ahol az emberek a saját egyéni
képességüket akarják más emberek javára termékennyé tenni, ott a
gondolkodás és az ellenvélemények korlátozása és hatalom minden módja
és formája a képességek kibontakoztatását fogja rontani és ezáltal a
szellemi élet gyengüléséhez fog vezetni.

Hasonlóképpen adódik, hogy az egyenlőség minőségéből kell az
embereknek az egymás iránti jogok és kötelességek szabályozását
megoldani. Ez azt jelenti, hogy egy emberi közösségben a jogokban, a
kötelességekben és az információhoz való jogban is mindenki egyenlő.
Miután így a jogi szférában minden ember egyenlő, ezért minden olyan
törekvés, amellyel a hatalomból fakadó egyenlőtlenséget,
diszkriminációt vagy előjogokat valósítanak meg, vagy akarnak
bevezetni, az károsítja a szociális szféra fejlődését.

Végül a testvériség minőségéből kell a gazdasági szférát berendezni,
ami azt jelenti, hogy a gazdaságban megtermelt áruknak és
szolgáltatásoknak a másik ember valódi és reális igényeit kell
kielégíteniük. Ez a minőség, amit akkor testvériségnek neveztek, más
szavakkal megfogalmazva azt jelenti, hogy nem származhat hasznom olyan
dolgokból, amiből másnak kára származik. Ezért annak a kérdésnek vagy
problémának, amit a gazdasági szféra megold, mindig a másik emberrel,
az ő igényeivel kell kapcsolatosnak lennie. Minden olyan esetben,
amikor a gazdaságban a többi ember iránti érdeklődés helyébe a saját
haszon lesése lép, a gazdasági szféra egészségét károsítjuk meg.

Az előbbiekben felsorolt három minőségre azonban nem csak az jellemző,
hogy megvalósulásuk esetén gyógyító módon hatnak a szociális formák,
az emberi közösségek fejlődésére, hanem az is, hogy ha a fentiekben
ismertetett minőségeket rossz területeken alkalmazzák vagy nem veszik
figyelembe, hogy melyik minőség melyik területre érvényes, akkor az
egyébként gyógyító erők pusztító erőkké alakulnak át és megsemmisítő
módon hatnak a szociális szférákban. Sajátságos módon mi magyarok
ebből a pusztító erőből már kettőt megtapasztalhattunk. Mert a
szocializmusnak nevezett társadalmi formában az egyenlőség minőségét
akarták mindhárom területen érvényesíteni, és akkor azt láttuk és
tapasztaltuk, hogy

a szellemi életben a bürokratizálódás, a szellemi munka ellaposodása
és az elidegenedés jelenik meg,
míg a gazdasági életben megjelenik a pazarlás és az igényeket nem
tudják többé megfelelő módon kielégíteni
és természetesen egy ily módon beteg társadalomban nem lehet és így
aztán nem is volt valódi egyenlőség a jogi területen sem.

Ugyanakkor éppen most tapasztaljuk meg a kapitalizmusban azt, hogy mi
történik akkor, ha a szabadság minőségét akarjuk mindhárom területen
megvalósítani. Most pedig azt látjuk, hogy

a jogi területen ez oda vezet, hogy a területre egyre inkább az önkény
és a jogfosztottság lesz a jellemző, és mindenki azt tehet a másikkal,
amit akar,
ha pedig ugyanez az erő a gazdasági területen is hat, akkor a féktelen
liberalizmus jelenik meg, mind a termelői, mind pedig a fogyasztói
oldalon,
miközben a szellemi területen már nem a szabadság, hanem a szabadosság
van jelen.

Nagyon remélem, hogy egy harmadik kísérletnek már nem leszünk az
áldozatai, mert ha az eddigi sikertelenségek után egyesek mégis a
testvériség minőségét akarnánk egy szociális formában mindhárom
területen érvényesíteni, akkor sajnos azt tapasztalnánk, hogy

a szellemi szférában a színtelen gondolkodás és az irreális
kompromisszumok jelennek meg általa
a jogi szférában ez a minőség, mint politikai és polarizáló erő fog hatni,
és egy ilyen rendszerben a gazdaság sem lesz képes eredeti feladatának
megfelelni.

Az előzőekben említett zsákutcákat véleményem szerint csak egy olyan
új társadalmi forma kialakításával lehet elkerülni, mely szociális
forma az emberből és az ember hármas felépítéséből indul ki és az
előzőekben említett három minőséget a maga helyén érvényesíti. Egy
ilyen modell egy olyan társadalmi formát ad, amelynek nincs uralkodó
központja, sem egy koordináló állam, sem pedig felülre helyezett
szellemi elit formájában. Olyan szociális formáról van itt szó,
amelyben három, nagyrészt önálló alrendszer, működési terület
kölcsönösen egymáshoz kapcsolódva tartja fenn az egyensúlyt. Ezek az
alrendszerek az emberi gondolkodás - érzés - akarat hármasságnak
megfelelően a következők:

egy önmagát fenntartó és irányító szabad szellemi élet, amelyben az
emberek azért dolgoznak együtt, hogy képességeiket a társadalom és
embertársaik javára gyümölcsöztessék, és amely megteremti azokat a
körülményeket, melyek biztosítják az emberek számára, hogy
képességeiket szabadon és a lehető legjobban kibontakoztathassák;
egy önmagát fenntartó és irányító, de minden szavazóképes polgár által
elfogadott és az egyenlőségen alapuló jogélet, ami mindenütt
megjelenik, ahol az emberek egymással megbeszéléseket,
megállapodásokat, szabályokat vagy törvényeket alkotnak, illetőleg
szegnek meg - legyen szó akár az együttes szellemi munka
megszervezéséről, a társadalmi együttélés kérdéseiről vagy a gazdasági
élet szabályozásáról;
egy önmagát fenntartó és irányító, testvériségen alapuló gazdasági
élet, aminek csak a gyártással, az áruforgalommal és az értékesítéssel
van dolga, a feladata pedig abból áll, hogy a testvériség minőségének
mindenkori szem előtt tartásával kielégítse az emberek reális
igényeit.

Az itt bemutatott új szociális formának van még két figyelemre méltó
tulajdonsága. Egyfelől olyan egyszerű, hogy minden ember könnyen,
nehézségek nélkül meg tudja érteni, másfelől az embereknek teljesen
szabad kezet enged. Az a kép, amit most felrajzoltam róla, teljesen
összhangban van a tudatossá és szabaddá váló emberrel és annak
törekvéseivel, ugyanis nem rögzít semmiféle normatívákat, nem ad
programokat, vagy mindenhol használható struktúrákat és nem sorolja
fel a tennivalókat. Mindössze annyit hoz a mai emberek tudomására,
hogy a XXI. században már nem lehet akárhogyan cselekedni, mert ma
minden tettünknek jól meghatározható és mindenki által megismerhető
következménye van.

Ennek a munkának nem célja egy lehetséges új társadalmi berendezkedés
részletes tárgyalása, csupán annak a bemutatására vállalkoztam, hogy
vannak még olyan megvalósításra váró szociális formák, melyek az
eddiginél jobban illeszkednek az emberhez, annak jövőbeli tudati
állapotához és az eddigieknél hatékonyabban biztosítják az egészséges
társadalmi működés lehetőségét.

Az új világpolgárok

Kik lesznek azok, akik ezt a változást megvalósítják, akik az új
tudatosság kialakításával a társadalmi változások előmozdítói lesznek?
Az újságokat olvasva, a TV-t nézve úgy tűnik, hogy ma nincsen
közöttünk szinte senki sem, akinek ezek a változások fontosak
lennének, akik ma egy új jövő érdekében tenni akarnak. Pedig a valóság
éppen ennek az ellenkezője! 2000 októberében az Egyesült Államokban
megjelent egy tanulmány két szerző tollából, és ez az anyag a fenti
kérdésekkel kapcsolatos gondolkodást teljesen átalakította, a jövőről
bennünk kialakult képet átformálta. Persze csak azokban, akik olvasták
vagy hallottak róla.

Paul H. Ray szociológus és Sherry Ruth Anderson pszichológus 13 éven
keresztül dolgozott egy felmérésen az USA-ban és ezen idő alatt több
mint 100.000 amerikai állampolgárt kérdezett meg, több mint 100
munkacsoportot állított fel, annak vizsgálatára, hogy az USA-ban addig
szokásos, vagy az eddig ismert - modernista és hagyománytisztelő vagy
republikánus és demokrata - csoportok a társadalomban milyen arányban
vannak jelen. A felmérés az adatok kiértékelését követően azt a
megdöbbentő eredményt hozta, hogy a két szokásos csoport mellett van
még egy rendkívül nagy és korábban eddig ismeretlen csoport az
Egyesült Államokban, aki magát különállónak és az egyébként ismert
kultúráktól függetlennek, vagy elszeparálódottnak tartja. Hogy hány
emberről is van szó, arra azt a megdöbbentő számot kapták a kutatók,
hogy több mint 50 millió ember tartozik ebbe, a szerzők által
kulturális kreatívnak nevezett csoportba, ami meghaladja az Egyesült
Államok lakosságának 25 %-át! Ezért a tanulmánynak azt a találó címet
adták, hogy "A kulturális kreatívok - Hogyan változtatja meg 50 millió
ember a világot", a könyv eredetei címe angolul: "The Cultural
Creatives - How 50 million People Are Changing the World" (New York,
Harmony Books, 2000. okt.).

A tanulmány szerzői bemutatják, hogy a 60-as évek szociális
elégedetlenségeiből fakadó megmozdulásaiból és spirituális,
pszichológiai mozgalmaiból hogyan nőttek ki azok a tömegek, akik ma a
kulturális kreatívokat alkotják. Ugyanakkor igyekeztek a lehető
legpontosabban meghatározni ennek a csoportnak a jellemzőit is. Témánk
szempontjából az egyik legfontosabb tulajdonsága ezeknek az embereknek
az, hogy annak ellenére, hogy csak Amerikában 50 millióan vannak,
mindegyikük úgy gondolja, hogy egyedül van! A válaszadók szinte
kivétel nélkül úgy érzik, hogy körülöttük senki sem gondolkodik úgy,
ahogyan ők gondolkodnak, és mivel természetesen a hatalom által
ellenőrzött sajtóban és médiában erről a témáról tilos beszélni, -
hogy az egyedüllét látszatát ideig-óráig még fenn tudják tartani - ezt
a hitet a média és környezetük folyamatosan erősíti is bennük..

Persze ezeket az embereket már nehezen lehet ilyen trükkökkel
félrevezetni, mert ők a gondolkodáson keresztül szeretnék megérteni a
világ dolgait és folyamatait, rájuk a hagyományos reklám és marketing
módszerek nem tudnak úgy hatni, mint a többi emberre, mert a felmérés
tanulsága szerint ezeket egyértelműen elutasítják, és úgy érzik, hogy
ezek durva beavatkozások az életükbe és támadásnak, külső erőszaknak
tekintik szabadságuk ellen. Ezek az emberek szeretnék a világban zajló
folyamatok összefüggéseit teljességükben látni, tehát az elejétől a
végéig pontosan tudni, hogy milyen folyamat és miért történt. Nagyon
szeretnék tudni, hogy a nyilvánosságra került dolgok mögött valójában
milyen háttér és okok rejtőzködnek, vagyis, hogy mi is az igazság.
Rendkívül komoly és rendkívül intenzív belső életet élnek és erre a
belső életre nagyon nagy súlyt helyeznek. A spirituális
gondolkodásnak, a szentségnek, vagy a szent dolgoknak egy újfajta
formáját alakították ki, vagy szeretnék kialakítani. Ez az új szentség
pedig nem más, mint az a törekvésük, hogy egyéni fejlődésüket a másik
embernek ill. a szellemi világ szolgálatába állítsák. Továbbá ezeknek
az embereknek az az alapelve, hogy amiről beszélek, azt is akarják az
életükben megvalósítani. A mi témánk szempontjából ezek voltak a
legfontosabbak, persze ezen kívül még számos jellemzőt írtak le a
szerzők, amit bárki elolvashat, akit ez a téma mélyebben érdekel,

Érdekes elgondolni azt, hogy mit is jelent ez a világ számára. Az első
és legfontosabb, s minden bizonnyal mindenki számára figyelemfelkeltő
ez a tény abból a szempontból, hogy nehogy bárki is azt higgye,
egyedül van, hogy csak ő gondolkodik másként. Különösen most, amikor
egy ezzel a témával kapcsolatban megjelent újabb tanulmány már nem
csak a kulturális kreatívokról, hanem egy új "kreatív osztályról"
beszél. Ez pedig számomra rendkívül komoly reményekre ad okot azzal az
új jövővel kapcsolatban, amit az előző részekben felvázolni
igyekeztem. Különösen, ha ehhez még azokat a számokat is hozzá
vesszük, melyeket az amerikai felmérést követően határoztak meg
Európára. Ezek alapján jogunk van feltételezni, hogy Európában 80 - 90
millió olyan ember él, aki tudatossága és életvitele alapján a
kulturális kreatívok közé sorolható.

Ennek alapján már érthető az is, hogy az elmúlt 10 - 15 évben ennek a
civil szektornak a növekedése miért volt olyan robbanásszerű, és hogy
miért nőtt meg olyan hihetetlenül nagymértékben az embereknek az
aktivitása és a tevékenysége ezen a területen. Ez a civil szféra pedig
egy olyan új képet alakít ki a világról, ami eddig még nem létezett a
világban soha. Mondhatnánk úgy is, hogy ezzel beindult az a folyamat,
melynek során azokat a kötelezettségeket és jogokat, amelyeket a
történelem folyamán mindig a kormányok vállalták át, fokozatosan egyre
inkább a civilek, a polgárok és az ő általuk alkotott szervezetek
veszik át. A civilek, az állampolgárok elkezdik szervezni magukat,
elkezdenek szervezeteket, társulásokat létrehozni, és azokat
összekötni egymással annak érdekében, hogy az általuk felismert
értékeket megvalósítsák a világban, és ezeket bevigyék a mindennapi
életükbe is. Azaz a jövő új formáinak kialakítása és a hatalom
átvétele tehát a jelenlegi hatalom minden törekvése ellenére
megindult.

Ez a folyamat pedig gyakorlati lehetőséget teremtett ahhoz, hogy az
emberek kívül és belül is összekössék magunkat a másik emberrel, annak
autentikus lényével, ami aztán néhány éve elvezetett egy egészen új
fogalom, egy néhány évvel ezelőtt még egyáltalán nem is létezett
vállalkozói forma: a szociális vállalkozók megjelenéséhez. Ők azok az
emberek, akik miközben a hagyományos vállalkozói minőségeket,
vállalkozói többletértéket hoznak létre, ezt nem a vállalkozói, a
gazdasági szférában teremtik meg, hanem a szociális szférában. Vagyis
ez a szociális vállalkozó szellem nem más, mint az, hogy a vállalkozók
egy része mára már eljutott a tudatosságnak arra a szintjére, ahol a
bennük élő szellemi értékeket megpróbálják összekötni azzal, amit
nap-mint nap tesznek.

Itt vannak tehát közöttünk, körülöttünk mind: az 50 millió amerikai
kulturális kreatív az Egyesült Államokban és a 90 millió hasonló
tudatosságú ember itt Európában és mellettük a szociális vállalkozók -
egy új világ polgárai, akik a jelenben készítik elő az új jövőt és
annak új szociális formáit. Ők azok az új világpolgárok, akik a káosz
és összeomlás jeleit tapasztalva nem kedvetlenednek el, hanem abban
azokat a fantasztikus lehetőségeket látják, ami a történelem során
eddig még soha nem adatott meg az ember számára itt a Földön.

A szerző a Hensel Hungária Villamosság Kft. ügyvezető igazgatója
Szerző: Takáts Péter

http://www.talaljuk-ki.hu/index.php/article/articleview/1035/1/36/