szerda, január 07, 2009

Megint egy új év

Sziasztok!

Álljon most itt egy Auron üzenet, ami erre az évre vonatkozik.

"Önmagában egy új év eljötte semmit nem jelent. Csak azon a síkon, ahol létezik az idő fogalma. Viszont, ha abból a törvényszerűségből indulunk ki, hogy AMI FIZIKAI SÍKON LEJÁTSZÓDIK, AZ LEJÁTSZÓDIK A SPIRITUÁLIS SÍKON IS, ÁLTALÁBAN UGYANABBAN AZ IDŐBEN, VAGYIS EGYSZERRE, akkor az új év eljötte a fizikai síkban azt jelenti, hogy új naptár, új évszám, spirituális síkon pedig valóban változást von maga után. Oka ennek a sok fogadalom, aminek teremtő ereje van, tudjuk a gondolat mennyire termékeny talaj, tehát egy spirituális lavina indul meg. Úgy kell elképzelni, hogy minden lény szó szerint belekapaszkodik a mátrixba és erőszakkal megragad egy pontot rajta, majd a megbontott mátrix átrendeződik.Életbe lép a korábban már említett pillangó effektus.Ezért amikor évek óta eszel, pontosan annyit, mint egy malac, akkor a mátrixod,a te saját sorshálód úgy rendeződik be, hogy minden a te kövérségedhez igazodik. Amint megszületik egy újévi fogadalom(fontos az, hogy őszinte igazi elhatározás), a mátrix megváltozik és átalakul egy már új sorshoz. Emlékeztek? A mátrix nyúlékony és rugalmas, de ha túlfeszíted, visszacsap. Tehát semmit nem szabad erőltetni."

Amikor a közeledben valakinél beüt egy sorscsapás vagy nevezzük pofonnak:

Ilyen esetben azt gondolhatod: Mekkora a valószínűsége, hogy nálam is ugyanez lesz, mert micsoda egybeeséseknek kell ahhoz jelen lenni, hogy pl. ugyanabban a városban, ugyanaz a probléma lépjen fel, két különböző embernél. Ez például olyan esetekben látszik lehetetlennek, ahol pl. egy ritka betegségben hal meg egy kisbaba pár hónaposan. De itt olyan betegségre gondolj, ami valóban nem túl gyakori.

Sajnos nem ilyen egyszerű. Elszomorítalak, de nem így van. Ha a melletted lévő házban születik egy baba, egy nagyon ritka betegségben, akkor az nem csökkenti a te esélyeidet ugyanarra.
Magyarázat: A mátrix, nevezzük sorsnak, nem földrajzi, vagyis nem fizikai kiterjedésű. A mátrix karmikus háló. Valóban, ha az illetővel szoros karmikus viszonyban vagy, ő átvállalja az adott sorscsapást és te nem kapod meg. Tehát, ha karmikus viszonyban vagytok, akkor nagyjából nincs sok esély arra, hogy neked is e történjen a babáddal. Ha viszont nem vagytok karmikus kapcsolatban, akkor veled is bármikor előfordulhat ugyanaz, még akkor is, ha kizártnak tartod. Mégegyszer: az, hogy közel laksz valakihez, még nem jelent karmikus kapcsolatot, viszont nem zárható ki. Nehéz dolgok ezek, de érthetőek.

Segítség az újévi fogadalmak megtartásához:
1. Ha valamiről tudod, hogy könnyítene az életeden, akkor megszületik egy fogadalom, hogy majd januártól. Ha ez nem őszinte, nem fog semmi sem történni. Még csak meg sem rezzen a mátrixod. Ha őszinte a fogadalom, megrezdül a mátrix.

2. Ha megteszed az első igazán őszinte lépést, a mátrix elkezd átrendeződni.

3. Ha továbbra ie fenntartod a fogadalmadat, őszinte elhatározásod őszinte tettekkel párosul, a mátrix a az átrendeződés után, abban az állapotban rögzül, amit te szeretnél. Pontról-pontra rögzül, idomul hozzád. Ehhez idő kell. Pl. a fizikai síkon 3 hét kell mire beindul a fogyás és kb. ennyi idő a spirituális síkon az, amíg a mátrix az új felállásban rögzülni kezd. Ne feledd! A mátrix pontjai a párkapcsolat, a külső, az önbizalom, a munka, az önértékelés is, és minden egyéb ami az életedhez kapcsolódik.megint ugyanaz, amit régebben írtam: A belső változásokhoz idomulnak a külsőváltozások. Amilyen vagy belül, olyan leszel kívül is.

4. A titok folytatódik: A mátrixot többszöt megtudod rezegtetni, többször áthelyezheted a pontjait. De ahányszor feladod, a következő újrakezdés többszörös erőfeszítést kíván. Ezért nehezebbek és nehezebbek a halogatott dolgaid. Most már érted kicsit, hogy miért kell minnél hamarabb lépned?
Senki másról nem szól a mese, csak rólad. Ahogy te alakítod, olyan lesz. (amíg nem feszíted túl) Amikor azt mondodm, hogy a mátrix rugalmas, de nem bír el mindent, akkor hidd el, ez a nyújthatóság, hegyek megmozgatására képes, karmikus visszaütések nélkül. ha magadba nézel, mindíg tudni fogod, hol van a te mátrixod nyújthatósági határa. Fizikai fogalmakkal élve: hol van a te becsületed vége, hol van az a határ, amit átlépve még tükörbe tudsz nézni.Ezek példák, tanuld meg lefordítani minden tetted és gondolatod, spirituális nyelvre, azaz helyezd el a mátrixodon őket és alakítsd, amíg lehet.

Nincsenek megjegyzések: