kedd, október 21, 2008

Auron üzenete Attilának, aki agydaganatos betegség következtében került kómába


Attila elfordult az élettől, elfordult a szeretteitől. Csalódott és sértett. Mindenkit hibáztat az állapotáért. Úgy érzi, hogy nem kapott elég segítséget. Úgy érzi, hogy „miért pont velem?” , miért nem mással. Zokog a lelke, de annyira büszke, hogy azért sem tér vissza. Nyugtató szavakra van szükség. Haragszik az anyjára. Sajnos ő nem tehetett volna ellene semmit. Valamiért keresi a szenvedésének okozóját. Pedig olyan nincsen. Tudatosítani kell benne, hogy ez egy állapot, erről senki nem tehet, körülötte mindenki érte dolgozik, sokan felvállalnak a bajából. Tudatosítani kell benne, hogy van megoldás, hogy csak egyszerűen szembe kell nézni a feladattal, önmagával. Tudjon megbánni, a gondolatokat, amiket mások ellen küldött. Amikor olyanokat hibáztatott, akik a segítői voltak, és akik most is azok. A hibáztatás egy menekülés önmaga elől. Tudatosítani kell vele, hogy a szembenézés fontos és a gyógyulás biztos.
Az ágya mellett őszintén és nyíltan kell ezekről beszélni. Lassan, nyugodtan, de határozottan és hatalmas szeretettel. Ennek a fiúnak erre van szüksége a legjobban. Most ott, odaát biztonságban van. Fél visszatérni. El kell mondani neki, hogy mi lesz, ha visszatér. De őszintén, mert ez nagyon fontos. Tudatosítani kell benne azt, hogy milyen beavatkozások lesznek, milyen testi fogyatéka lett, ha lett. Ha elfogadja, visszatér, és a kómából felébred. Biztosítani kell arról,hogy minden rendben lesz és életét ő irányíthatja. A gyógyulás lassú lesz, de sok szép várhat rá. Sokan vannak, akik vele éreznek, és akik segítik őt. Becsapni és hitegetni tilos.
1. Őszinteség.
2. Megértés.
3. Magyarázatok.
4. Biztosítani arról, hogy ideát is biztonságban van, nem kell félni semmitől.
Köszönöm Auronnak.
Andi.

Nincsenek megjegyzések: