csütörtök, december 02, 2010

NASA bejelentés II.

Szóval....amit találtak egy Arzén alapú életforma, azaz egy baktérium, ami a Földön él, egy tóban találták. Pontosabban a kaliforniai Mono Lake iszapjában találták meg.
Nagyon sós és lúgos a vize. A baktériumot úgy tenyésztették, hogy a foszfort fokozatosan arzénra cserélték. Az arzén a földi élőlények számára mérgező, de most ez a csökevényes, átmanipulált baktérium ezen él, azaz EGY ARZÉN ALAPÚ ÉLET.A DNS láncba beépült az arzén és a lánc nem szakadt meg,annak ellenére, hogy kiesett a foszfor, amiről azt hittük az az élet egyik alapköve. Most kiderült helyettesíthető.
Mi ezen a nagy durranás? Volt olyan, aki feltételezte, hogy csak ez a hat elem szülhet életet? Kicsit nyakatekert történet. Én nem értek hozzá. Biztos a tudósok ennek nagyon örülnek, de én csupán elgondolkodom rajta, hogy most ez mitől olyan nagy durranás. Mondjuk most az egész világ erről beszél.

A földön eddig létezett létformák hat elemből állnak, álltak: N,O,C,S,P,H.

Én egyáltalán nem vagyok oda ettől az egésztől. Akkor lenne jó, ha mondjuk nem ők kísérletezték volna ki, hanem találták volna. Na akkor az érdekelne, hogy hol volt eddig és hogy került ide? Hogy élte túl és honnan származik?

Így olyan tipikus amerikaifelhajtás-szaga van.

De ők nagyon örülnek neki a NASA-nál, végignéztem a műsort.

Az origo.hu-n van erről egy összefoglaló cikk.

Kedves Buksy. Köszi a kommentet, annyit azért megjegyeznék, hogy öccse egy kétgyerekes anyuka.:-)De semmi probléma.
Annyit reagálnék a kommentedre még, hogy beképzeltség lenne azt állítani, hogy egyedül az ember az értelmes faj és hogy csak ezen a bolygón van élet. Ez lehetetlen. Természetesen picit reméltem, hogy valamit beismernek, de szerintem beláthatatlan következményei lennének annak, ha hivatalosan is bejelentenék, hogy itt vannak az idegenek.

Ez a NASA műsor kicsit egy show-műsorra hasonlított.

Nincsenek megjegyzések: