hétfő, november 10, 2008

Auron

1.Ha valamit szeretnél, ha vágysz valamire, önámításból mondogatod. Úgy mondogatod, hogy mások hallják. Ha valóban megtalálod, nem lesz szükség a szavakra, elég lesz az érzet, ami benned van. A kimondott szavak, sokszor azért hangzanak el, mert másoknak szánva vársz megerősítést. A másik megerősíthet, de attól még nem biztos, hogy az a bizonyos dolog úgy is van. Amikor már nem akarod kimondani, mert elég tudnod ésérezned, akkor már nem fogod fontosnak tartani, hogy másoknak elmondd, na akkor találtad meg.

2.Az ember áll középen. Áll egy frekvenciatérben. Körülötte keringenek a különféle dimenziók, különféle frekvenciákon. Nehéz, de sikerülhet elkapni egy forrást, egy közös frekvenciát. Ez jelenti a csatornára hangolódást, egy forrás megtalálását. Ez nem képesség kérdése, csupán figyelem, összpontosítás, majd a legerősebb érzetek, hangok elfogadása. Itt lép életbe az egyes pont.

A szerkesztő megjegyzése:
Nagyon nehéz ezekből a tanításokból bármit is megtanulni ill. végrehajtani. Sajnos tegnap is sírva feküdtem le aludni és reggel ötig nem is volt másképp. Hiába csengtek Auron szavai a fülemben. A tegnapi tanításai.
Érdekes, hogy tisztán hallottam a hangját:
Ne sírj, fogsz te még nevetni!
Ne sírj, semmire nincs még késő!
Nyugodj meg, nincs veszve semmi.

Aztán jött egy rossz "álom", amikor sikerült aludnom végre: Nagyon rosszul éreztem magam, nem voltam teljesen a saját magam irányítója. Valamilyen női hang talán Ági ezt kérdezte:
"Megszeretted őt és most a megszállottjává tett?" Ő irányított és ez nem volt jó. Egy figyelmeztetésnek veszem.
Viszont Szabó Judit könyvében olvastam ezt szóról szóra, hogy "Miután a médium megszereti, kihasználva ezt, később manipulálja és megszállja a médiumot." Mondjuk én nem tartom magam médiumnak, mert ilyen alapszintű medialitás mindegyikünkben megtalálható, hiszen így születtünk.
Ami velem történik azt nevezhetjük egy legalapabb médiumi kapcsolatnak(talán) ami azt jelenti, hogy a szívcsakrán kapcsolódik a másik síkon létező lény, ezáltal érzem őt, érzem, hogy a jó vagy a rossz oldalról jött. Auronnal kapcsolatban semmi rosszat nem érzek, inkább csak ettől is félek, picit, mint mindentől. Azok a médiumok, akik tisztán hallanak, könnyebben használhatóak ki rossz célra, hiszen ők hallják az üzeneteket és nem érzik a valódi szándékot. Nekik azt mondanak amit akarnak. Nem is értem mitől magasabb szintű az a fajta kapcsolat. Talán mert ahhoz jóval magasabb energiaszint szükséges.
Azt hiszem ebből az auroni forrásból eddig csak csupa szépet és jót kaptunk, bízom benne, hogy sokáig érezhetem őt és az energiáját. Sok múlik rajtam is, nem vagyok elég tiszta. Ha sikerülne lelkileg és testileg is egyaránt letisztulnom, sokkal tisztább lenne a csatorna is. Olyan lenne, mint májusban volt, amikor sokkal jobban ment, akkor kiegyensúlyozott voltam és vidám. Most ez a munkahelyi probléma elvonja az energiámat és a figyelmemet.
Addig is mindenkinek köszönet, aki olvas "minket".

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ne aggódj! Amilyen bizalmatlan és kritikus a természeten, szerintem rögtön rájövök ha félre akar vezetni (bár az eddig leírtak szerint ezt kizártnak tartom, hiszen akik olvastuk, mindannyiunknak segítségünkre voltak a szavai.
A másik: meglátod csonti után olyan leszel mint a műholdas adás! Puszi