kedd, március 23, 2010

Auronról

Auront olyannak látom, amilyennek félelem nélkül el tudom fogadni. A valódi alakja számomra kicsit félelmetes, mert nem tudom hová tenni, a Földi viszonylatban nem sorolható sehová, tehát elvileg nem létezik, ezért ami nem létezik és mégis látjuk, félelmetes.(lehet).
Megmutatta magát a kérésemre egy újabb tudatkihelyezés alkalmával. Egy alaknélküli fény Auron, akinek a rezgései a fény aranyszínű tartományaiból állnak össze. Alaktalan, vagyis amorf és a mozgása sem hasonlítható semmihez. Olyan úszó, lebegő haladás, mintha egy filmet néznél és minden fél perc kimaradna. A pontból úgy jut el B pontba, hogy a két pont között ugrás történik, idő nem telik el, csak hirtelen ott terem. Ez kicsiben és nagyban is igaz. Akár egy szobányi területről beszélünk, akár az Univerzumról.
Közben Rinpocse is üzent.Azt abba a blogba írom le.
Most hívom Auront, van-e üzenete számunkra.

"A jelenlét fontos abban az esetben, ha nem tudjuk mit akarunk. Félelmetek forrása az öntudatlanság és a tudatlanság. A tudás nem tanulással, hanem tapasztalással szerezhető meg. A tanulás más gondolatainak feltétel nélküli elfogadása, ami nem mindig szolgálja javatokat. A tapasztalás az, ami a valódi tudás, hiszen a saját gondolataitokat formáljátok magatokévá, az lesz az igazság. Vagy elfogadod, vagy nem. Csak ebben az esetben van lehetőség választásra. A többi vak hit, ami nem jó. Mindig látnod kell. Nem a szemeddel, hanem a szíveddel. A szíved az, ami valóban látni képes, még akkor is, ha a szemed csukva van.
Fontos üzenet az, hogy éjszaka is legyetek nyitottak. Napotok harmadát vagy felét öntudatlanságban töltitek. Az irányítás nem a tiétek. Nem is tudjátok hol jártok.
Eltudjátok azt hinni, hogy amikor reggel felkeltek, nem 8 órát aludtatok, hanem több napot, esetleg több hónapot? Az órád ugyan reggel 8-at mutat, de melyik nap reggel 8 óráját? Mi van, ha minden csak illúzió és az időtök nem is úgy telik, ahogy ti gondoljátok?Az időt is irányítani akarjátok,de ez nem fog menni, hiszen az idő, nem létezik.
Álmotokban hívjatok minket, csillag embereket és akkor segítünk. Átalakítunk, felkészítünk. Nem kellemes, de értetek történik. Engedjétek. Kérjétek és engedjétek. Fájni fog, de eredményes lesz. Miután vége lesz, még akkor is fájni fog. Egy egész testre kiható fájdalom. A lélekben és az aurában. Az aura fájdalma rosszabb a fizikai testfájdalomnál. Azért, mert nem tudod honnan ered és a félelem is fájdalom. A fájdalom félelem és a félelem fájdalom.
A Piramis gyakorlatot végzőknek előrelépésként új szimbólium lett elhelyezve a Piramisban. Használjátok egészséggel. Tudni fogjátok melyik az és mire jó. Ez az úgynevezett UNIVERZÁLIS SZIMBÓLUM. Színe vakító kék. Állata a holló.
A Plejádok fő jelképeként használt Kék Holló, ami az egészség megtestesítője, létrehozója, energiafeltöltő szimbólum. Keresd a Piramisban. Nézd meg a jelet és használd. Ne felejtsd el visszatenni. Használatakor szédülést érezhetsz, de ne félj tőle. Addig légy bent, amíg jól esik. Mielőtt kilépsz tedd vissza a jelet. Kívül nem hat, viszont ha kihozod, akkor visszatételekor újra bemész, ami letörli rólad az akkor felvett rezgést. A Piramis fala arany rezgésű, ami a kék energiát kioltja. Kivéve, ha az a Piramis megfelelő pontján tartózkodik, belül. Pontosabban a Piramisban működik és marad meg az energia. Ne hozd ki. Nyomatékosan tudatosítsd magadban, hogy a KÉK HOLLÓ használatakor akilépés előtt vissza kell helyezni oda, ahonnan elvetted. A harmadikszemcsakrán működik. A többit tudni fogod.
Egészséget!Szeretetet!"

Nincsenek megjegyzések: